Pécs helyszín
Idézetek
Talán Pécs volt az egyetlen, amit szerettem volna elfelejteni, mert nekem, aki szabadon jártam, és annyi ember voltam, mielőtt az lettem, aki most vagyok, mint ahogy a hullámok egymás hegyére-hátára torlódnak, hogy belesimuljanak aztán a nagy víztükörbe, egyedül ezt a várost nem sikerült elhagynom soha, miközben felé sem néztem. Talán mégis ez az otthon. A világ azon pontja, amelyhez mindent viszonyítunk. Amely körül minden forog.
348. oldal
Péntek Orsolya: Vénusz jegyében 91% Pécs regénye
Karácsonyra a pécsiek bezárkóztak behavazott házaikba, befűtöttek a szalonokba, ahol a feldíszített fenyőfa állt. A gyerekeket próbálták szobáikban tartani, vagy ródlizni küldték őket a Rókusdombra meg a Tettyére. Estére meggyújtották a gyertyákat a fenyőn, és ünnepélyesen elénekelték a Mennyből az angyalt. A gyerkőcök nekiestek az ajándékoknak, és nagyon boldogok voltak. Aztán a böjt miatt halászlét ettek meg mákos gubát, hogy kitartsanak az éjféli miséig. A ferencesek templomában, a mise után megnézték a híres betlehemet. Hazafelé csak a hó ropogott a csizmák alatt az ünnepi csendben.
39. oldal, Tél, jogászbál
P. Horváth Tamás: Tündérváros 75% Zsolnay Miklós titkos élete
Pécs, Nádor. Hírnök jő pihegve, meghalt szeretett vezérünk, az égő fáklya és dzsida: Sztálin. Irdatlan csönd támadt, a zenekar leállt, a pincérek szinte megmerevedtek két asztal közt, érthető, ki tudja, ilyenkor mi a teendő. És akkor, ebben a lassan már alig elviselhető, tompa, ázsiai – ó, pannónia – csöndben valaki (egy nagy költő nagybátyja?) halkan megkocogtatja a kávéspoharat, és halk, fakó hangon annyit mond: PINCÉR, PEZSGŐT. N év múlva szabadult (N > 1).
II. (Van ünnep)
Az előttünk járó sorból […] avval fordul egy úr hátra, hogy Csomádra visznek bennünket. Ezt egy honvéd árulta el, állítólag. […] Csomád, Csomád, hol van az a Csomád, mi az, falu vagy nagyközség, valami gyár van ott, vagy micsoda?
Én se hallottam soha Csomád felől.
Lehajtom a fejem (bár így járni nem praktikus), vezekelni illik. Szaladtam én is mindig Párizsba, és Olaszországba nem volt olyan pici falu, hogy arra kíváncsi ne lettem volna. A hazámat elhanyagoltam. Nem jártam soha Brassóban, még Kolozsvárt se voltam; se Egerbe, se Nyitrán, se Pécsett. Kerget valami, hí valami örökösön, ezt a világot látni, minden szigetét a tengereknek; látni minden embert, aki egy időben él velem a Földön, mind az idegen fákat, virágokat, madarakat a tekintetemmel megsimogatni. De szent kötelességem lett volna a tulajdon hazámat keresztbe-hosszába megnézni, megnézni itt minden embert, asszonyt, leányt, minden öreganyót meg minden gyereket, és minden lovat meg minden kiskutyát befogadni a szemembe, míg a szemem nyitva tarthatom. Bűnhődöm most a hűtlenségemért, meg kell ismerni Csomádot.
82. oldal (Osiris)
„Egészen durva csecsemők vannak” – mondta a barátom elérzékenyülve, ahogy körülnézett a pécsi sétatéren. Forró nyári délután volt, szokatlan mennyiségű apró gyerek volt látható. Sokan babakocsiban feküdtek vagy ültek, mások az apjuk vállára voltak szinte ráfolyva a nagy melegben, elpuhult végtagokkal, mint a kis békák, álom és ébrenlét között. A szülők a hőség ellen mindenféle fejfedőt adtak a kicsikre, amolyan vászon kalapkákat, többnyire bevizezve, amitől a gyerekek vénkisasszonyoknak néztek ki, mint Viktória királynő a hálószobájában. Volt, akinek vizes zsebkendőt kötöttek a fejére, az meg olyan lett, mint a lelátón az öreg szurkolók. Egy hároméves forma gyerek beleesett a szökőkútba és sírva próbált mentegetőzni, de a családja csak nevetett irigykedve, gyorsan leszedték róla a ruháját és egymás fejére facsarták belőle a vizet. A legfigyelemreméltóbb egy piros inges, kék nadrágos személy volt, épp hogy tudott járni, igen büszke volt kék cowboykalapjára, és miután néhány lépést tett, a nyüzsgő sétány kellős közepén hirtelen leült (vagy seggre esett, ezt nehéz még ilyen korban megállapítani), és a kezében tartott csőrös ivóedényből iszogatni kezdett. Megszomjazott. Az anyja ott termett mögötte, de nem rakta arrébb, hagyta ülni, hadd igyon, kell ilyenkor a folyadék, csak kicsit előrehajolt és a két karját jelzésszerűen a fia fölé borította, mintegy harangot képezve föléje, hogy bele ne botoljanak a járókelők. Madonnai szépségű kép volt. Ekkor mondta a barátom elérzékenyülve: „Egészen durva csecsemők vannak.”
A durva szónak itt valami szokatlan és új tartalma kell, hogy legyen, mivel a csecsemők nyilván nem úgy durvák, ahogy mondjuk az idegenlégióban az őrmesterek, ahol hagyományosan is mondhattuk: egészen durva őrmesterek vannak.[…]
A durva eredetileg semleges értelmű, fizikai szó, egyfajta felületi vagy texturális tulajdonságot jelöl, tehát „egyenetlen, érdes, rücskös, nagy szemcséjű, vastag rostú”, ilyesmiket, mint pl. durva kövek, durva őrlemény, durva szövet.
A szó már elég régen átvivődött a lelki, érzelmi, érzületi érdességre: durva bánásmód, durva elutasítás, durva tréfa. Ezzel párhuzamosan – vagy talán ezen keresztül – megjelent a második: durva vázlat, durva kerámia, durva állítás, durva hazugság/hamisítás/manipuláció. Ezek nem feltétlenül sértőek érzelmileg, inkább azt fejezik ki, hogy ordít róluk, hogy a dolog mennyire az, ami.[…] A pécsi csecsemők nem feltétlenül szépek vagy gusztusosak voltak, hanem csecsemőségüket mintegy a tökélyig vive, kvintesszenciálisan nyújtották e kategória lényegét.[…] Érdekes, hogy a durva előtt általában kötelező valamely határozószó használata: nagyon/olyan/egészen/tök durva.
104-106. oldal
Pakolj össze, és lépj ki az életemből, mondta Esti Kornélnak egy nő itt Pécsett még a múlt században. (Pécsett, jó ez a csett?, mert állítólag Kolozsvárra nem jó, azt csak beszépítjük, Kolozsvárt, hogy kapjon egy kis patinát, Erdélyből kizárólag a patina kell, patina meg nincs, csak erről, ezekről gyávaságból és hazugság iránti leküzdhetetlen vágytól hajtva hallgatunk; a valóságos nagy Erdély alig valakit érdekel, melyek hol színes széles vásznúak, hol üresek, hol némák, de még ez utóbbi esetben is magyarra vannak szinkronizálva.)
237. oldal, Esti Kornél - Kilencedik fejezet, melyben Pécsi komoly (Magvető, 2010)
Esti könnyen zengte Pécs dicsét, egyszerűen Pécsre állt a szája, ha a legszebb magyar várost kellett megnevezni.
238. oldal
A Velencei-tó és -hegység, a Vértes és a Bakony közelsége szinte predesztinálta Székesfehérvárt arra, hogy elsőrangú vidéki turistacentrum legyen. Minden már nagyobb vidéki városnak csak egy-egy hegység közelsége állott rendelkezésre, így Gyöngyösnek a Mátra, Egernek és Miskolcnak a Bükk, Pécsnek a Mecsek, Vácnak a Cserhát, Sopronnak a Soproni-hegyvidék és Salgótarjánnak a Karancs-Medves. Székesfehérvár ilyen helyzete tehát összehasonlíthatatlanul kedvezőbb volt minden más városénál, mégsem volt olyan virágzó turista élet a városban, mint amilyennek ilyen kedvező körülmények között kellett volna, hogy legyen.
26-27. oldal, Harcok, munkák és küzdelmek