Párizs helyszín
Idézetek
– Mindenki, aki megérkezik Párizsba – vágott egy kellemetlen grimaszt Claire –, azzal kezdi, hogy irány a Quartier Latin, kuszkuszt enni. Mintha be lennének rá programozva!
– Akkor mehetünk máshová is – adta fel egyből Larry.
– Nem – legyintett Claire –, nem kell mindig eredetinek lenni.
194. oldal - Zarándokok (Tericum, 2012)
Nem tudta, mit csináljon. Végigment a Rákóczi úton, Budapestnek ezen a szörnyű, baljós és jellegzetes útján, mely az egész várost jellemzi. Gyorstalpalók, gyorsfoltozók és gyorsenyveshátasok üzletét látta itten egymás után. De az út stílusa minden ötméterre változott. Melegből hidegbe ért, borzongva. Voltak olyan részei, melyek a nápolyi zugutcácskákra emlékeztették, más részek Párizs külvárosait hozták eszébe, ismét mások a bécsi kabarék negyedét, vagy az orosz csapszékek szurdékját.
A mindennapi élet szintjén Párizst a világ fővárosává a mondén élet kavargása tette. Ez odacsődítette a külföldi arisztokratákat, a szórakozni vágyó gazdag polgárokat. Meg akartak ismerkedni a kávéházakkal, sétáltak a Champs-Élysées-n, vásároltak az előkelő ruhaszalonokban, amelyek versenytárs nélkül diktálták a divatot egész Európának. Sikk volt Maximnál vacsorázni és sétakocsikázásra indulni a Bois de Boulogne-ba, az előkelőségek egyik gyülekezőhelyére. Mindent felülmúlt azonban az éjszakai Párizs látványa: a Montmartre kabaréi, a Moulin Rouge forgó vörös vitorlái (híres táncosnőjének, La Goulue-nek az alakját Henri Toulouse-Lautrec többször is megörökítette). A Folies Bergéres-ben és a Moulin Rouge-ban előadott fergeteges francia tánc, a kánkán a Belle Époque jelképévé lett. Párizs volt a nagyvilági élet központja, a mérce; itt dőlt el, hogy egy-egy opera, színdarab, szalonokban kiállított műalkotás sikert vagy kudarcot hoz alkotójának.
129. oldal; Franciaország a századelőn (1900-1914)
Vadász Sándor (szerk.): 19. századi egyetemes történelem – 1789–1914 93% Európa és az Európán kívüli országok
Gondold csak meg: amikor hazaindultam, kék volt az ég. Igazi kék. Milánótól kezdve megjelentek a felhők. Egyszerűen csak felhők. De amikor megérkeztünk Párizsba! Sohasem fogom elfelejteni. Odalent egy nagy fazék, tele vastag, fekete, ocsmány mocsokkal. Azt gondoltam magamban: lehetetlen, hogy emberek éljenek ez alatt a mocsok alatt. Elképzelhetetlen. Megfulladnának. Hát ebbe a mocsokba érkeztünk haza.
142. oldal (Európa, 1981)
Amikor először fedeztem fel Párizst, a kontrasztok varázsoltak el. A póriasabb, kevésbé kifinomult városrészek az én szívemhez éppoly közel álltak, mint a pompás haussmanni sugárutak. Mindent tudni szerettem volna ellentmondásairól, titkairól, meglepetéseiről. Huszonöt évembe telt, hogy beleolvadjak ebbe a világba, de sikerült.
51. oldal
Párizs leírását – azt hiszem – ilyesféleképpen kezdené:
„Van itt egy ház, ahová a bolondokat csukják; először azt képzelné az ember, ez a város leghatalmasabb épülete; de nem: az orvosság nagyon is kicsi a bajhoz mérten. Kétségtelen, hogy a franciák, akiket szomszédaik annyit ócsárolnak, valóban bezárnak néhány bolondot egy házba; arról igyekeznek így meggyőzni a világot, hogy a többi épeszű.”
185. oldal, LXXVIII. levél (Európa, 1981)