Paris személy

– Kopp-kopp – szólt bele Paris.
Zizegés felelt, aztán egy női hang.
– Ki kopog?
Kat felvonta a szemöldökét. Én a vállamat vontam fel.
– Az ács! – felelte Paris, és Lucre sandított, aki viszont a fejét rázta.
– Miféle ács? – kérdezte a kaputelefon.
– Hát a kalapács! – kurjantotta Luc, aztán felröhögött.
Kat kuncogott. Archer az égre nézett. A nő a mikrofon mögött fújt egyet.
– Ez ostobaság volt. Nyitom a kaput, egy pillanat. – Tényleg béna volt – jegyeztem meg.
– A neten láttam – válaszolta Paris ugyanazzal a vigyorral. – Jót nevettem rajta. Vannak még hasonlók, akarjátok hallani?
– Nem! – csattantunk fel Archerrel egyszerre. Valami, amiben egyetértünk. Nahát!
– Az kár. – Paris begördült a kocsival a lassan kitáruló kapuszárnyak között. – Még csak nem is ez volt a legjobb.
– Szerintem tök jó volt – vetette ellen Kat; sötét pillantásomra csak elmosolyodott. – Megnevettetett.
– Téged könnyű lenyűgözni – vágtam rá.

– Nem válunk szét! – szakította félbe Daemon dühös, éles hangon. – Még egyszer nem! Akármi lesz, együtt maradunk. Ki kell gondolnom valamit. Biztosan van valami…
Elhallgatott. Melléütött a szívem.
– Micsoda? – kérdeztem.
Daemon lassan pislogott, aztán felnevetett. Rosszallóan néztem rá.
– Van egy ötletem.
– Türelmetlenül várjuk! – pattintott Luc az ujjával.
– Ha még egyszer az orrom előtt pattintgatsz…
– Daemon! – kiáltottam rá. – Koncentrálj! Mi az ötleted?
– Kockázatos, és tökéletes őrültség – fordult felém.
– Remek. – Kihúztam a kezemet az övéből. – Ez rád vall.
Daemon elvigyorodott, aztán Lucre nézett.
– Arról van szó, amit korábban már mondtál. Az erejük abból ered, hogy senki sem tud róluk. Senki sem tud rólunk. Változtassuk meg a helyzetet, szerezzünk lépéselőnyt! A kárelhárítással lesznek elfoglalva, és nem lesz idejük minket keresni. Alig fogtam fel, mit mond.
– Arra gondolsz, hogy fedjük fel magunkat?
– Igen. Szálljunk ki, és rendezzünk akkora jelenetet, amekkorát lehet! Mindenki összeszalad, a kavarodásban pedig meglépünk.
– Mint az 51-es körzetben? Csak most… – Most jóval nagyobb lesz a felfordulás, és irányíthatatlan.
– Akkor csináljuk! – Dawson két kézzel csapott a kocsi oldalára, mire Luc haragosan nézett rá.
– Várj! – intette le Paris.
Daemon nem törődött vele, a kilincsért nyúlt. Valami kattogott, az ajtó zárva maradt. Daemon hitetlenkedve nézett Parisre.
– Gyerekzár? Komolyan?
– Igen! – kapta fel a kezét Paris.

– Fiúk, van egy rossz és egy jó hírem. Melyiket kéritek először?
Daemon olyan erővel kapaszkodott az ülésbe, hogy az ujjai elfehéredtek. Tudtam, két másodperc választja el attól, hogy megüsse Lucöt vagy Parist.
– Nem is tudom, talán, ha a jóval kezdenéd?
– Hát, vagy másfél kilométerre innen barikádot építettek az útra. Ezzel időt nyerünk, hogy kigondoljunk valamit.
– Ez a jó híred? – kérdeztem rekedten. – Akkor mi a franc a rossz?
– A rossz az – grimaszolt Luc –, hogy egy különleges osztagra való ember járja végig az autókat, és ellenőriznek mindenkit, szóval a gondolkodási időnk véges.

– Miért most? – kérdezte Daemon nem kevés bizalmatlansággal a hangjában.
– Az év kérdése, mi? – vigyorgott Paris. Úgy nézett ki, mint aki lenyelt egy adag boldogságtablettát. – Miért is kockáztatná Archer mindenét, még azt a semmi kis életét is, amije van, éppen most?
Archer sötét pillantást vetett a másik luxenre.
– Köszönöm, hogy hozzátetted, Paris.