Papi (McAllen) személy

– Ez mindent megmagyaráz – vigyorodott el Papi.
– Mit magyaráz meg? – ráncolta a homlokát Ronsel.
– Hogy miért akarsz az elülső ajtón át távozni. Biztos még mindig meg vagy kavarodva.
– Nem én, uram.
– Szerintem igen, fiú. Nem tudom, odaát mi a módi, de most Mississippiben vagy. A niggerek itt nem használják az első ajtót.
– Menj csak ki hátul, ahol a fajtád szokott – biztatta Orris.
– Szerintem is jobb lesz, ha indulsz – toldotta meg Henry.
Csend lett. A levegő sercegett a feszültségtől. Láttam a megfeszülő izmokat és az ökölbe szoruló kezeket, ám Ronsel, ha félt is, nem adta jelét. Csak lassan körbefordult, hogy belenézzen az összes jelen lévő férfi és nő szemébe, beleértve az enyémet is. Csak menj, esengtem neki némán. Hagyta elnyúlni a pillanatot; csak akkor szólalt meg, amikor már robbanásig feszültek az indulatok.
– Tudja, uram, igaza van – felelt Papinak. – Odaát sosem hátul sunnyogtunk ki, hanem mindig elöl mentünk. Mindig minket küldtek előre, ki a frontvonalra, szemtől
szembe az ellenséggel. Nem is moccantam onnét, egész idő alatt, amíg ott voltunk. A friccek jó néhányunkat megölték, de a végén rendesen elvertük rajtuk a port.
Úgy ám, uram, rendesen.
Biccentett Rose-nak, azzal sarkon fordult és kimasírozott a hátsó ajtón.

141. oldal

299. oldal