Paolo Montes személy

– Paolo izgatottnak tűnik – jegyeztem meg.
Will vállat vont.
– Még szerencse, hogy gyorsan gyógyul. Hébének, az ifjúság istennőjének a fia.
– Ne bámuld! – szólt rá Nico.
– Nem bámulom – felelte Will. – Csak azt nézem, jól mozog-e a karja a műtét után.
– Hmm.

120. oldal, 13. fejezet

    – Tudom, hogy legutóbb volt néhány gikszer – mondta –, de az Apollón Bungaló gyógyítói szerencsére vissza tudták varrni Paolo karját.
    Egy izmos kamasz emelkedett szólásra a hátsó asztal mögül, és hadarni kezdett, gondolom, portugálul. Fehér trikó feszült sötét mellkasán, és halvány fehér hegek húzódtak a bicepszénél. Átkozódva mutogatott Harley-ra, az Apollón Bungaló lakóira, és úgy általában mindenkire.
    – Köszönöm, Paolo! – mondta Kheirón zavartan. – Örülök, hogy már jobban érzed magad.

119-120. oldal

Paolo egész jóképű srác volt, ha éppen nem ömlött vér a csonkolt végtagjaiból.

208. oldal

“You’re staring,” Nico noted.
“I am not,” Will said. “I am merely assessing how well Paolo’s arms are functioning after surgery.”
“Hmph.”

The other campers grumbled and shifted on their benches.
Chiron raised his hand for silence. “Now, I know there were problems last time,” he said, “but fortunately our healers in the Apollo cabin were able to reattach Paolo’s arms.”

Out of ideas, I tugged my Brazilian-flag handkerchief from my neck and waved it like a maniac, trying to channel my inner Paolo.
„BACK, FOUL ANTS!” I yelled. „BRASIL!”

Paolo offered me a green-and-gold scarf—a bandana version of the Brazilian flag. He said something that, of course, I could not understand.
Nico smirked. “That’s Paolo’s good-luck bandana. I think he wants you to wear it. He believes it will make you invincible.”
I found this dubious, since Paolo was prone to serious injury, but as a god, I had learned never to turn down offerings. “Thank you.”
Paolo gripped my shoulders and kissed my cheeks. I may have blushed.
He was quite handsome when he wasn’t bleeding out from dismemberment.