pálinka tárgy
Idézetek
– Odaadtam neki az aprómat – mondja Parvaneh, és a falnál ülő koszos szakállú férfi felé biccent.
– Ugye tudja, hogy csak pálinkát fog rajta vásárolni? – kérdi Ove.
Parvaneh hunyorít.
– Mi? Komolyan? Pedig én annnyira reméltem, hogy a diákhitelét fogja törleszteni belőle, amit a részecskefizikai tanulmányaira vett fel!
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
A borember gyerekéből költőt nevel, lovagot, csavargót, bohócot vagy vadakat terelő juhászt. A sörember fia tűzoltó lesz vagy katona, országgyűlési képviselő vagy BKV-ellenőr, rohamrendőr vagy adótanácsadó. Ám Lancelot óta sokat bonyolódott a világ. Ma a legtöbb borember jórészt sörözik, mert nem kíván hányni a kupakos kocsisbortól, melyet minőségi hegylé néven tukmál rá a sommelier. A legtöbb sörember pedig borsznob, ha hagynád, másról se beszélne, csak tannintartalomról, tigrisillatról meg a cuvée definíciójáról. Lögyböli, forgatja, kóstolja a bort – aztán kiköpi. A pálinkaemberről jobb lenne nem is beszélni. Ő tényleg pálinkát iszik. Csak pálinkát. Saját maga főzi. Mindenből pálinkát főz, ami az útjába kerül. Ő a pietista-ateista-puritán házmester, aki olykor templomszagú vénkisasszonyokkal kefél a mosókonyhában. Biztosan találkoztál már vele. Óvakodj tőle. A sárkánytól nem kell tartanod, tőle igen. Ha látod, ne feledd, ő száműzte Hamvast könyvtárból raktárba, és ő verte agyon Szerb Antalt is.
– Oké – lépett mögé Józsi, és kinyitotta a dobozt, amiben a pizzákat szokta szállítani. Kivett egy félliteres üveget, s a lovag felé nyújtotta.
– Pálinka.
Béla halványan elmosolyodott:
– Ezt az egyet azonnal felismertem.
Miközben a lovag elvette az üveget, a fiú elvigyorodott a lehetőségre, hogy valószínűleg minden párhuzamos világban van pálinka.
33. oldal, 2. fejezet
Egy rövid időre homályosan megfogalmazódott benne a terv, hogy talán szerencsésebb volna, ha lemondana a további kísérletekről, s így fölszabaduló erőit „vágyai megszüntetésére” fordítaná, lemondva fokozatosan élelemről, szeszről és cigarettáról, a hallgatást választaná a megnevezés állandó gyötrelme helyett, már néhány hónap vagy egy-két hét múltán elérve így egy tökéletesen salaktalan életet, és ahelyett, hogy nyomokat hagyna maga után, jeltelenül feloldódna az amúgy is sürgetően hívogató végleges csöndben; de csakhamar nevetségesnek találta mindezt: legalábbis nem többnek félelem és méltóságtudat szülte gyengeségnél, s kissé ijedten hajtotta föl az előkészített pálinkát, s azonnal újratöltötte, mert az üres pohár mindig nyugtalanította kissé.
62-63. oldal, Valamit tudni
Két egyenruhás integet az út szélén. Hajnal Bandi a parázsra köp, zsebre vágja a spanglit, zacskók az ülés alá, pipák, fecsik, pirulák a kesztyűtartóba. Lehúzza az ablakot, a füstöt benntartva, torokhangon válaszol a kérdésekre. A bajszos katona a hokedliket nézi. Felnyittatja a csomagtartót, tele van vadkenderrel. Ez mi?
Gyógytea, mondja Bandi, a nagynénémnek Répcelakra.
Répcelak arra van.
Eltévedtünk, alezredes elvtárs.
Nem vagyok alezredes.
Kérnek egy korty pálinkát?
Szolgálatban? Milyen?
Szilva.
Isznak, aztán elengednek.
Közel harminc éve nem eszem húst. Egyszer azonban kivételt tettem! Erdélyben jártam, Gelencén, mely az utolsó olyan falu, ahol még Szent László-kori freskót láthatunk Árpád-kori templom falán – innen tudhatjuk, hogy a történelmi Magyarország határára értünk. Ebben a faluban egy éjszakára befogadott egy özvegyasszony, aki olyan szegény volt, ahogy arról a népmesékben hallhatunk. A férje meghalt, a két gyereke pedig, akiket, ha akart se nagyon tudott volna élelmezni meg ruházni, két különböző erdélyi nagyvárosban, kollégiumban lakott. A néni évente négyszer küldött nekik cipősdobozban süteményt. Évente négyszer. Többet nem tudott. De nem ám Esterházy-tortát! Piskótát, némi kakaóporral. Ennyi jutott. Az érkezésem hírére a néni levágta az egyetlen állatát. Ahogy mondom, az egyetlent! Mire odaértem, már föl is volt tálalva. Vegetarianizmus ide vagy oda, egyszerűen nem volt szívem azt mondani, hogy nem. Nem vitt rá a lélek. Miután megettem a húst, megvetette az ágyat. Egy picike kis háza volt, egy szoba, előtte egy konyha. Nekem kellett az ágyban feküdnöm, ő meg egy hokedlin ült a konyhában, a hátát a falnak támasztva, úgy aludt éjszaka. Így, ahogy mondom! Könyörögtem neki, hogy „nekem van hálózsákom, nem az ágyért jöttem!”. Egyszerűen nem volt hajlandó engedni. Reggel pedig hozta a pálinkát. Akkor értettem meg, mi az, hogy „pálinkás jó reggelt”! Amikor pedig elköszöntem tőle, kinyitotta a kétajtós ruhásszekrényt, melyben ott álltak a férje ruhái, s azt mondta: „Tessék választani!” Na, ezt már nem! Könnyen mondhattam, mert 30 centivel voltam magasabb, mint a férje. A néni azonban így szólt: „Akkor vegyen egy övet!” Így végül el kellett hoznom a férje egy övét…
Arról tehát, hogy egy szegény ember hogyan képes adni vagy gazdagítani másokat, legmélyebb élményeim Erdélyből és Kárpátaljáról származnak.
93. oldal
Pál Ferenc: Természetes spiritualitás 97% Meghittségben Istennel
[…] egyszerre hajtottuk le a stampós pohár tartalmát. A pálinka ízre nem sokat tudott, de a kerítésszaggató párlat csodálatos stresszkezelő hatással bírt: Ericnek pár másodpercnyi fulladáshoz közeli állapot után kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy fáj a lába. Szegény egyértelműen nem volt felkészülve egy átlag magyar professzor pincéjének büszkeségére.
– Ez megérne egy vegyi elemzést – suttogta végül erőtlenül. – Méregre gyanakszom – tette hozzá hangosabban.
253. oldal