Owen MacClay személy

Miért van az, hogy miatta vagyok boldog, mégis ő okozza a legnagyobb fájdalmat?

256. oldal

– Nagyon csöndben vagy – szólal meg.
– Ne haragudj, csak tudod, nekem ez volt az első, és… – vonom meg a vállamat.
Owen majd megfullad a kávétól, szörnyen köhögni kezd.
– Mármint nem úgy, hanem egy idegennel, érted!

40-41. oldal

– Te pontosan ez vagy. Egy kedves, belevaló lány, aki szívesen barátkozik és nyitott az új dolgokra, csak bebeszéled magadnak, hogy nem vagy az, mert félsz szembenézni a valósággal, és könnyebb azt mondani, hogy nem merem, mint megtenni. Lehet, hogy ez durván hangzik, de így van. Igaz, nem ismerlek még igazán, de látom, mennyi szenvedély, mennyi érzelem van benned, amit nem engedsz ki. Merj önmagad lenni! Ha megteszed, mások is észre fogják venni, hogy milyen értékes vagy valójában.

48. oldal, 2. fejezet (Álomgyár kiadó, 2016)

– Tudja, elég jól ismerem Párizst. Ha gondolja, szívesen elkísérem városnézésre.
– Ez nagyon kedves, de így is sok idejét raboltam már el. Biztos van más, jobb dolga is.
– Más lehet, hogy van, de jobb biztos nincs – néz mélyen a szemembe.

35. oldal

Nem tudom elképzelni az életemet nélküled. Szükségem van rád.

141. oldal

– Azt hiszem, most már tegeződhetünk – szólal meg.

48. oldal

Csak úgy viselkedsz, mint egy nyugdíjas. Ez a sok ing, meg kötött pulcsi, meg öltöny… Jó, az öltöny szexi… – ismerem be. – Meg az ingek is… A fenébe is, neked minden jól áll!

72. oldal

– Azt hiszem, visszavonom az ártatlan meg tiszta lelkű részt – nevet.
– Én igenis az vagyok! Te rontottál meg! – mondom megjátszott
sértődöttséggel.
– Ugyan már, egy napot se bírtál ki anélkül, hogy ne mássz rám! –
mondja nevetve.
– Hogy én? Ki támadt le az irodában meg a bárban? Látom a
szemeden, hogy most is legszívesebben rám vetnéd magad.
– Ez így van, de vissza tudom fogni magam.
– Pfff – tör ki belőlem. – Fogadjunk, hogy sokkal tovább bírnám!
– Úriember biztosban nem fogad! – mondja jókedvűen.
– Hát, akkor te fogadhatsz nyugodtan, mert nem sokáig leszel úriember,
ezt garantálhatom – mondom, és megbököm a mellkasát.
– Rendben, fogadjunk. A következő héten egy ujjal sem nyúlok hozzád –
mondja, és közelebb hajol. – Könyörögni fogsz – suttogja.
– Te fogsz könyörögni nekem – hajolok közelebb én is.
Érzem az illatát. Finoman megnyalja az ajkait. Nagyon nehéz visszafogni
magam, meg akarom csókolni, érezni akarom a száját az enyémen.
– Nem fogod bírni – mondja azzal a gonosz vigyorával.
Visszaülök rendesen a helyemre.
– A tét az előző? Bármit kérhetek? – kérdezem, és próbálom
megjátszani, hogy egyáltalán nem kívánom.
– Legyen – vigyorog még mindig.
– Szabályok?
– Nincsenek. Viszont csak érintés lehet, más nem.
– Más nem? – visítom fejhangon.
Kinevet.
– Ó, ez jó lesz – mondja még mindig nevetve.

152-153. oldal

    – Azt kérdezi, hogy hogy tetszett – fordítja nekem Owen.
    – Imádom. Ez álmaim ruhája. Elképzeltem magam ebben meg egy Louboutin cipőben, gyönyörű ékszerekkel. Igazi vörös szőnyeges ruha. De nem engedhetem meg magamnak. Mehetünk – sóhajtom.
    Owen mond valamit a nőnek, majd kijövünk az üzletből. Gyalog indulunk a szálloda felé.
    – Mit mondtál neki? – kérdezem.
    – Azt, hogy kövérnek érzed magad benne.
    – Héé! – tör ki belőlem.
    – Ha azt mondom, hogy drága, akkor megpróbál rábeszélni. Így tudta, hogy esélytelen, és békén hagy.

51-52. oldal

– Nyaralni megy? – kérdezi hirtelen felém fordulva.
Azt sem tudom, mit feleljek. Ez a férfi csevegni próbál velem, holott nem is ismerem, most találkoztunk először. Vagy a repülőn ez így szokás? Társalogni kell a mellettünk ülővel?
– Őőő… Igen. Úgy is mondhatjuk.
– Egyedül?
– Igen, ajándékba kaptam az utat.
– Nos, remélem, nem Liam Neeson az apja… – viccelődik.
– Nem – nevetek én is. […]

8-9. oldal, 1. fejezet (Álomgyár, 2016)