Ötödik személy

133. oldal

Ötödik lerepül, lángoló teste kialszik. Nem lendül újabb támadásba, hanem csuklójánál fogva elkapja Kilencediket a levegőben. Óvatosan leteszi a földre. Válaszul Kilencedik behúz neki egy jó nagyot. Mert persze ő ilyen.

– Már reptettelek – emlékeztet. – Első nap, amikor megismerkedtünk. Nem emlékszel, milyen érzés volt?
– Valószínűleg olyan, mint amikor egy seggfej cipel – szól közbe Kilencedik nem túl segítőkészen.

– Jó, akkor a nehezebb úton csinálom. – Úgy egy métert elemelkedik a földtől, aztán rám néz. – Rendben, John. Gyújts meg!
– Mi van?
– Gyújts meg! – üvölti.
Nem kell nagyon győzködnie, hogy bántsam. Meggyújtom a Lumenemet, apró tűzgolyót dobok rá. Hagyja, hogy meggyulladjon, és a bőre lángokba borul.
– Kösz! – szólal meg, aztán lángoló rakétaként elrepül a Vadász felé.

– Nem tudom, miért ücsörögsz ott – meredek rá. – Most nincs idő lazulni.
– Pont most van idő lazulni – pillant le Kilencedik egy képzeletbeli karórára. – A „mindjárt meghalunk”-hoz térünk vissza, amint Ella megmutatja azt a profetikus szarságot, amit akar.
– Kilencedikkel értek egyet.
A hangra megpördülök, Ötödik áll tőlem úgy egy méterre.

– Biztos vagy benne, hogy engem akarsz tesztelni, Frodó?
– Remélem, az ütéseid jobbak, mint a sértéseid – vág vissza Ötödik.