orvos fogalom

[…] Az orvos a hátára fekteti a nőt, majd arra kényszeríti, hogy vízszintes helyzetben préselje ki magából a kicsit, közben azt kiabálja neki, hogy „Nyomjon! Nyomjon!”
    Újabban egyes felvilágosultabb szemléletű kórházakban felhagytak ezzel a gyakorlattal, és megengedik a nőnek, hogy belátása szerint testhelyzetet válasszon. A kísérletező kedvűek kipróbálhatták, hogy a guggoló testhelyzet valóban sokkal kevesebb megpróbáltatással jár.

160. oldal, 5. A halhatatlan gének (Magyar Könyvklub, 1997)

Hogy doktort hívjanak a beteghez, azt egyikük se gondolta komolyan. A szigetségiek megszokták, hogy a maguk szakállára halnak meg […]

223. oldal, Hetedik fejezet (Európa, 1963)

– Ez a Zoé orvos lenne?
– Hát, valami félúton a mészáros és a kiberműszerész között, szóval akár orvosnak is nevezhetjük.

327. oldal, Második rész: Táncolsz-e jobban, mint én?

Én személy szerint nem úgy emlékszem, hogy aktívan törekedtem volna az orvosi pályára, inkább amolyan alapvetés volt az életemben, mint a marimbás csengőhang vagy a sablon hegylánc háttérkép. Zsidó családban nevelkedtem (bár kötődés főleg a koszthoz volt); az iskola, ahová járattak, leendő orvosok, jogászok, kormánytagok termelésére szakosodott hurkaüzemféle; meg az apám is orvos. Írás volt ez nekem a falon.

14. oldal

Az igazán jó orvos egyben filozófus is.
Aelius Galenus (Pergamoni Galénosz)

11. oldal Mottó

Lehet ezerkétszáz forintos fizetésből öt gyereket felnevelve tönkremenni, lehet ötven éves korra rokkantan nyugdíjba vonulni a bányából, lehet gyógyíthatatlan ízületi betegségeket összeszedni, miután valaki évtizedeken át villamos távvezetékeket szerelt a jeges télben is a traverz-oszlopok tetején, lehet negyven éves falusi orvos-praxis után dekompenzált szívvel összecsuklani egy éjszakai hívásnál, de nem lehet minden felelősségre vállat vonva egyik részegségből a másikba tántorogni, akarattal félrerúgni kötelességet, tönkresilányulni az alkoholtól, miközben a szekrény alján ott fekszik az orvosi diploma, amit azért adtak, hogy Kelemen András gyógyítson, vigyázzon az emberekre, s mindig másokkal törődjék, mielőtt önmagára gondolna…Belevert a boncasztal mocskába egy silány sebészt, s igazolatlanul távol volt három napig a kórháztól.

378. oldal

     Meggyőződésem, hogy a jövőben az orvos elsősorban nevelő kell legyen. Meg kell tanítsa az embereket, hogy hogyan őrizhetik meg egészségüket. Munkája ezután sem lesz semmivel sem könnyebb mint ma. Ellenkezőleg valószínű sokkal komplexebbé válik, az egészséget ugyanis sokkal nehezebb megőrizni, mint a betegséget kezelni és meggyógyítani.

8. oldal, Előszó (Apimondia, 1976)

Szinte hihetetlen, hogy tudatlan orvosok és szülők veszik a bátorságot, és beleavatkoznak a kisbaba természetes késztetésébe, így tönkreteszik a gyerek élvezetét és spontaneitását azzal, hogy képtelen módon irányítgatni és formálni akarják. Az ilyen emberek váltják ki az emberiség egyetemes betegségét, a lelkit és a testit is. Később az iskola és a templom veszi át a stafétát, és folytatja az élvezet- és szabadságellenes fegyelmező oktatást.

192. oldal

Talán leginkább hiányzik az orvosok pszichológiai szemlélete és kulturáltsága. Ez a hiány nem elsősorban lélektani ismeretekre vagy gondolkodásmódra vonatkozik, hanem az érzelmi megértés képességére, amit a pszichiáterek empátiának, a másik érzelmi állapotára való ráhangolódásnak, beleélésnek neveznek.

– Drága doktor úr – panaszkodtam –, kissé meghűltem, náthás vagyok.
– Náthás? – riadt föl az orvos s a szoba túlsó sarkába hátrált, zsebkendőjével takarva el száját. – Akkor kérem, fordítsa el a fejét, mert még innen, öt méterről is, megfertőzhet. Gyermekeim vannak.
– Meg se vizsgál?
– Fölösleges. Nátha ellen nincs orvosság. Gyógyíthatatlan betegség, mint a rák.
– Ne izzadjak?
– Izzadhat. De ez se használ. Általában az a tudományos tapasztalatunk, hogyha a náthát kezeljük, akkor eltarthat egy hónapig is. Ha nem kezeljük, akkor esetleg másnapra is elmúlhat.
– Hátha tüdőgyulladásom lesz?
– Akkor meg fog halni – jelentette ki.
Elgondolkozott, majd így szólt:
– Nagy Frigyes egyszer az ütközet után a csatatéren sétálgatott. Egy haldokló közvitéze siránkozva tárta feléje a karját. A császár lovaglóostorával a katona felé suhintott s így rivallt rá: „Gazember, hát örökké akarsz élni?” Ezt a kis történetet szoktam idézni betegeimnek. Mély bölcsesség van benne.

73. oldal, Negyedik fejezet - melyben régi barátjával a „becsületes város”-ba tesz kirándulást (Európa, 2009)