öregasszony személy
Idézetek
Nagy terjedelme ellenére ezen a tanyán csak egy kis tukul áll (fiatal házaspár lakja) meg egy hosszú, olasz bungaló, amely talán katonai őrállomás lehetett a megszállás idején. Hat helyisége közül öt lakhatatlan, a hatodikban három vénasszony tanyázik – az egyiknek hiányzik a jobb szeme, a másiknak hiányzik a bal keze, a harmadiknak szánalmas égési sebhelyek csúfítják el az arcát. Ők az én háziasszonyaim. Nem sokkal az után, hogy beléptem bútorozatlan, magas mennyezetű otthonukba, amelyet apró olajlámpa imbolygó fénye világított meg, mind a hárman hirtelen felkeltek, és Mekka felé fordulva elkezdték mondani esti imáikat. Tehénbőr szolgált imaszőnyeg gyanánt, és kísérteties kép volt, amint ott álltak szorosan egymás mellett az ajtó közelében, egyszerre végezve vallásuk szertartásait, és sziluettjük kirajzolódott a felhős ég hátterében [sic!].
287. oldal
És visszanézek a templomra. Két öregasszony megy be éppen… Milyen jó volna öregnek lenni, nagyon öregnek vagy egészen kis gyereknek… A közbeeső évek csak ide-oda ráncigálják az embert, és a vére kergeti, űzi mindenféle bolondságok felé. Ha kisgyermek volnék, legfeljebb egy kis csokoládét szeretnék… ha öreg, akkor meg valamit nem szeretnék. Nem szeretném, hogy valamim fájjon.
291. oldal (Magyar Könyvklub kiadás)
Vaszary Gábor: Ő 88%
– Maradhat? – kérdezte pattanásos Marika a pultnál, és jámbor gyerekarcával a mérleget bámulta. Huszonkét és fél dekát mutatott. Marika már javában szorzott.
– Húszat kértem – mondta az illető a pultnál.
Pattanásos Marika most már odanézett, kit szolgál ki. Hegyes orrú, dühös kis öregasszony volt, rózsás pongyolában.
Kezdte leszedni a felvágott fölső szeleteit.
– Azt a másik végét vegye le – mondta a rózsás pongyolás nő. – Ne adja nekem a csutkáját.
58. oldal (Magvető, 1986)
… de hülye vagy, Kulcsár Sára, mi a fenének állsz oda veszekedni. Mert nem hagyom – felelte vissza magának rögtön – , hogy egy elmaradt öregasszony uralkodjon rajtam.
155. oldal
A kert végén lakott az öregasszony, abban a bódéban, ahol a régi seprűket, a használhatatlan tyúkketreceket és a környező bérházak vetette árnyékot tartották. Szinte sohasem lépett ki ebből a viskóból. Amúgy is állandó zűrök voltak az etetése körül. Senkit sem akart beengedni magához, még a fiát sem. Azt mondta, fél, hogy megölik.
Miközben így civakodtak, én arra az ezerfrankos bankjegyre gondoltam, amit akkor kapnék, ha bolondokházába vitetném az anyóst. Rettenetesen vágytak rá … Bébert nénje biztos megmondta nekik, hogy számíthatnak rám, mert ilyen ágrólszakadt orvos, mint én, egész Rancyban nem akad másik … Hogy velem nem lesz nehéz dolguk… Frolichont mégsem kérhetik meg ilyesmire! Frolichon becsületes orvos!
Ilyen gondolatok jártak a fejemben, amikor az öregasszony váratlanul berontott abba a szobába, ahol összeesküvésünket szőttük. Mintha sejtette volna, mi készül. Micsoda meglepetés! Rongyos szoknyáját a hasánál összefogva mondott el bennünket mindennek, de legfőképpen engem. Képes volt ezért előjönni a kert végéből.
– Gazember! – ez már egyenesen nekem szólt. – Tűnj el innét! Egyszer már megmondtam, kívül tágasabb!… Nem vitetsz be a bolondokházába! … De még az apácákhoz sem! … Hiába próbálkozol, hiába hazudozol! … Rajtam nem fogsz ki, áruló! … Előbb kerülnek oda azok, akik ki akarnak fosztani egy öregasszonyt! … És te is börtönbe jutsz, csibész, mégpedig hamarosan, én mondom!
Hiába, nem volt szerencsém. Egyszer kereshettem volna egy ültő helyemben ezer frankot! Nem volt miért maradnom.
De élt-e valaha is a Földön egy diszkrét öregasszony? Nincs olyan öregasszony, aki a nyelvét féken tudná tartani. Tényleg, alig jutott el a lányához, alig tért magához, nem tudta megállni, hogy ne meséljen különös kalandjáról.
AZ ÖREGASSZONY MEG AZ OROSZLÁN