Ophélie személy
Idézetek
– A sértettsége roppantul megnehezíti az életemet, muszáj kibékülnünk. A hárembe nincs bejárásom, ezért kérem, hogy jöjjön el hozzám a kincstári hivatalba; vágjon a képembe, amit csak akar, pofozzon fel, törjön el a fejemen egy-két tányért, állok elébe, csak lépjünk már túl ezen! […] – Mondjuk, tizenegy és fél tizenkettő között. Beírhatom a naptáramba?
Ophélie szóhoz sem jutott; olyan indulattal tette vissza a helyére a telefonkagylót, mintha Thornt akarta volna fejbe csapni vele.
75-76. oldal, A levél
– Megöltem egy embert.
A tényt két kanál leves között, olyan keresetlen nyersességgel közölte, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ophélie szemüvegének lencséi egészen belesápadtak. Roseline néninek torkán akadt a falat, ájulás kerülgette. Berenilde megőrizte a nyugalmát, lassan visszahelyezte a borospoharát a csipketerítőre.
– Hol és mikor?
Ophélie a maga részéről inkább úgy tette volna fel a kérdést, hogy „Kit és miért?”.
– A légikikötőben, még indulás előtt – felelte Thorn hűvösen. – Szerencsétlen kegyvesztett flótást valamelyik rosszakaróm küldte rám. Ezért is siettem hazatérni.
– Helyesen tetted.
Ophélie úgy ült, mintha odaszögezték volna a székhez. Ennyi? Akkor a dolog el is van intézve? „Gyilkos vagy, rendben, de ha volnál szíves odaadni a sót…”
– Ophélie!
Ophélie kíváncsian kidugta a fejét a csapóajtó nyílásán. Thorn mereven, szinte szertartásosan hátrahajtotta a nyakát, és ráemelte szögletes arcát.
– Nekem is – köszörülte meg a torkát. – Nekem is tetszik, hogy nem vagyunk szokványosak. Sőt, ez talán nem is kifejezés.
355. oldal
– Azt kívánta, legyek egyenes önnel. Hát tudja meg, számomra nem csupán a két keze miatt fontos. Az pedig, hogy az emberek bizalmatlanok irántam, onnantól egy cseppet sem érdekel, hogy ön nem így vélekedik rólam. Tartsa magánál, és csak akkor adja vissza, ha minden ígéretemet betartottam – dünnyögte, azzal átnyújtotta az órát Ophélie-nak, aki földbe gyökerezett lábbal állt előtte, de Thorn rá sem nézett.