öngyilkosság fogalom
Idézetek
Az öngyilkossággal kapcsolatos legfontosabb felismerés az, hogy az önmagát elpusztító ember nem meghalni akar, hanem tűrhetetlen és reménytelen élethelyzetből akar szabadulni. A halál csupán ennek a megszabadulásnak végső eszköze. A legtöbb öngyilkos tulajdonképpen küzd a halál ellen, szeretné úgy megoldani a dolgot, hogy ne kelljen meghalnia.
Buda Béla: Az öngyilkosság Orvosi és társadalomtudományi tanulmányok
Az okok soha nem lényegesek, mert az öngyilkosság minden emberi ösztönnel ellentétes, és ettől válik őrültséggé.
Fekete fehéren - 22. fejezet
Néhány jellegtelen, személyiség és erős sors nélkül élő ember, tucat- és csordaember végez magával, pedig ismertetőjegyüknél és jellegüknél fogva nem öngyilkosok, míg nagyon sok, talán a legtöbb igazi öngyilkos, soha nem vet véget az életének.
47. oldal (Balassi, 1997)
Kosztolányi Dezső: „Az öngyilkosságról mindig az volt az érzésem: Megnyugtató, hogy van, hogy lehetséges. Be vagyunk zárva egy börtönbe, de valamennyien magunknál hordjuk börtönünk kulcsát.” (Az öngyilkos, 1935. Az Emberismeret című folyóirat különkiadása)
Társadalmi vagy egyéni jelenség-e az öngyilkosság? / 10. Vélemények - 65. oldal
…"a Bécsi Iskolatanács iskolai pszichológusa így számol be az egyik Svájcban végzett kísérletről: Az egyik kantonban a hírközlő szervek abban állapodtak meg, hogy egy éven keresztül semmiféle öngyilkossággal kapcsolatos dolgot nem közölnek – aminek hatására ebben a kantonban tizedére csökkent az öngyilkosságok száma." (Die Presse, 1981.II. 14-15.) vagyis tíz százalékra. Megkérdezem magamtól, hogy a tömegtájékoztatás felelősei közül ki hajlandó vállalni a felelősséget az elkövetett öngyilkosságok kilencven százalékáért, melyek nem következtek volna be, ha a tömegtájékoztatás „nem veri nagydobra” őket…
106. oldal
Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre! 90% Egy pszichológus megéli a koncentrációs tábort
Nem találtam se a padlást, se a feljárót. Akkor lementem az udvarra, és a tűzoltólétrán felkapaszkodtam a padlásra. Ott álltam, a legszélén, amikor megvirradt – a világ türkiz- és aranyszínűvé vált, a sarlósfecskék vidám csiviteléssel röpködtek körülöttem –, ott álltam, és nem tudtam rávenni magam, hogy leugorjak – rettenetesebbnek tűnt, mint gondoltam, sokkal rettenetesebbnek. Könnyektől püffedten tántorogtam ott, és kértem a szelet, hogy hogy segítsen, de túl gyenge volt. Sokáig álltam így, a nap már egészen felemelkedett, és végül nem voltam képes rávenni magam.
341. oldal
Nem volt valódi okom, hogy megöljem magam, nem több, mint bárki másnak. Sőt, ha jobban megnézzük, egyenesen kevesebb okom van rá: életem során részem volt az intellektuális beteljesülésben, egy bizonyos – igaz, kivételesen szűk – közegben elismertek, sőt sokra tartottak. Az anyagi lehetőségeimre sem panaszkodhattam: halálomig olyan magas jövedelem van biztosítva számomra, amely kétszerese az országos átlagnak, és ezért cserébe egyáltalán nem kell munkát végeznem. Mégis, biztosan éreztem, hogy egyre közelebb kerülök az öngyilkossághoz, pedig nem voltam sem elkeseredett, sem különösképpen szomorú, egyszerűen csak szép lassan egyre kisebb lett bennem „a halálnak ellenálló életfunkciók végösszege”, amiről Francois Xavier Bichat beszélt.
212-213. oldal
Sokan azt a látszólagos paradoxont sem tudják megérteni, hogy az öngyilkosok jelentős része nem meghalni akar. Éppen ellenkezőleg: nagyon is élni szeretne. Csak nem úgy, ahogy él, mert azt nem tudja elviselni.
59. oldal A bennünk rejlő és körülöttünk lévő ismeretlenek
– Mi, görögök melankolikus emberek vagyunk. Az öngyilkosság olyasmi, aminek számunkra van értelme. De hogy valaki karácsonyi égőket rakjon fel, miután a saját lánya ezt tette – na ezzel nem tudunk mit kezdeni. Az egyik dolog, amit a mama sose tudott megérteni Amerikával kapcsolatban, hogy miért tesz mindenki úgy, mintha mindig boldog lenne.
205. oldal, Negyedik fejezet