!

olvasó személy

Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok
Esterházy Péter: A halacska csodálatos élete
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska
Blaise Pascal: Gondolatok
Joseph Joubert: Gondolatok
Susanna Clarke: A hollókirály
Vámos Miklós: Márkez meg én
Umberto Eco: Az új középkor
Henry Fielding: Tom Jones I-II.
Charles Dickens: Karácsonyi ének
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka
Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet
Apuleius: Az aranyszamár
Charlotte Brontë: Shirley
Amélie Nothomb: Holt határon
Esterházy Péter: Egy kék haris
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora
Danilo Kiš: A holtak enciklopédiája
Szerb Antal: A világirodalom története
Rainer Maria Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései és más szépprózai írások
Daniel Pennac: Nemkötelező olvasmány
Montaigne: Esszék
Isaac Bashevis Singer: A félelmetes fogadó
Somlyó György: Philoktétész sebe
Márai Sándor: Napló 1976–1983
Karinthy Ferenc: Napló I-III.
Multatuli: Max Havelaar
Lackfi János – Vörös István: Apám kakasa
Berkesi András: Hűség / Különös ősz
Karinthy Frigyes: Együgyű lexikon
Marcus Tullius Cicero: Marcus Tullius Cicero válogatott művei
Heller Ágnes: Kertész Imre
Márai Sándor: A teljes napló 1946
Alexander Steele (szerk.): Kezdő írók kézikönyve
Hellmuth Benesch: Pszichológia
Montesquieu: Montesquieu hagyatékából
George R. R. Martin: Sárkányok tánca
John Irving: Fohász Owen Meanyért
Bágyoni Attila: A 2 nem = igen
Beth Ciotta: A szerelem bolondja
Iren Nigg: Maga szavasítja helyeit az ember
David Foenkinos: Emlékek
Joël Dicker: Az igazság a Harry Quebert-ügyben
Katya Petrovszkaja: Talán Eszter
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Szerb Antal: A világ sokkal több…
Stephen King: Rémálmok bazára
Colin Duriez: Tolkien és C. S. Lewis
Jodi Picoult – Samantha van Leer: Lapról lapra
Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről
Amélie Nothomb: Riccardin dal ciuffo
Szív Ernő: Az irodalom ellenségei
Cristina De Stefano: Oriana
Viktor Pelevin: iPhuck10
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért

Idézetek

>!
Blissenobiarella

Amikor egy hosszú könyv jól sikerül, író és olvasó nem csupán viszonyt folytatnak, hanem házasságot kötnek egymással.

7. oldal, Bevezető (Európa, 2016)

Kapcsolódó szócikkek: író · könyv · olvasó
>!
Sli SP

Elmondtam a történetet, szinte látom a megfontolt olvasót, amint fölteszi a szemüvegét, és keresi az erkölcsi tanulságot. Nem sértem meg az éleselméjűségét azzal, hogy megpróbáljam útbaigazítani, csak annyit mondok: Isten segítse, hogy mielőbb megtalálja.

(utolsó mondatok)

Kapcsolódó szócikkek: olvasó
>!
Chöpp 

Szeretünk a konyhában tereferélni, könyvet olvasni. Ez itt az első számú mesterség: az olvasóé. És közben szeretjük különlegesnek, rendkívülinek érezni magunkat…

21. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasás · olvasó
>!
Zsófi_és_Bea P

Olvasó nélkül viszont a történet csak félig kész. Mint egy tervrajz, amiből sosem építenek házat; mint egy úszómedence víz nélkül. Az alapok talán megvannak, de totál feleslegesek. Olvasó nélkül a szavak csak úgy vannak a lapokon, és hiába várják, hogy valaki a képzeletével életre keltse őket.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: olvasó
>!
Carmilla 

A sajtó dolgozói már Lenintől megtanulták, hogy a levélíró a legfontosabb külső munkatárs. Véleménye, dicsérete, bírálata lett-légyen az bármilyen éles, minden egyébnél jelentősebb. És nálunk az olvasó ítélkezik.

5-6. oldal, Bácskai László: A kiadvány olvasóihoz (Családi Lap, 1984)

Kapcsolódó szócikkek: olvasó
>!
ppayter

Jó szándékú felnőttek egy életre elvehetik a gyerekek kedvét az olvasástól, ha nem hagyják nekik, hogy azt olvassák, amit élveznek, vagy ha olyan unalmas, ám nemes mondanivalójú könyveket adnak a kezükbe, ami nekik tetszik. Ez gyakorlatilag a viktoriánus „jobbító” irodalom 21. századi megfelelője. Csak az lesz az eredménye, hogy egy egész generáció fogja meggyőződéssel vallani: olvasni egyáltalán nem menő, sőt, ami még rosszabb, egyenesen kellemetlen.

23-24. oldal, Miért függ a jövőnk a könyvtáraktól, az olvasástól és az ábrándozástól?

Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről Válogatott írások

Kapcsolódó szócikkek: könyv · olvasás · olvasó
>!
RandomSky

Soha senki nem fogja ugyanazt a művet olvasni, mert az olvasó és a szerző egymással együttműködve építi meg a történetet.

Neil Gaiman: Kilátás az erkélyről Válogatott írások

Kapcsolódó szócikkek: olvasó
>!
Sli SP

Figyelj, olvasóm: gyönyörködni fogsz.

5. oldal, Első könyv (Európa, 1993)

Kapcsolódó szócikkek: olvasó
>!
Inimma

A kéziratos irodalom korában a „könyv” egyetlenegy könyvet jelentett. A példány-egyéniség csak esetlegesen szaporodott másolás útján és akkor sem nagy számban; ha a példány elpusztult, elkallódott, vége volt a szerző hírének. Most a könyvnyomtatás a műnek potenciális örökkévalóságot biztosít: a könyv tetszés szerinti példányszámban nyomható, újra nyomható, szaporodóképes a végtelenségig.
A könyvnyomtatás első századaiban az emberek mámorosak lettek a könyv maradandóságának az élményétől. A hírnevük halhatatlansága számukra nem volt frázis, sem pedig művészi értékítélet, hanem konkréten hitt valóság: a könyvek száma még nem volt végtelen, szorgalmas olvasó úgyszólván mindent olvashatott, és azt képzelték, így lesz a jövőben is. Nem tudták, hogy könyvek vízözöne fogja elárasztani a világot, és ormával kimagaslani alig lesz Ararát. A szerző nem tudta még, hogy halhatatlan műve ezer és ezer testvérével könyvtárak poros mélyén fogja csipkerózsikaálmát aludni, és jó ha százévenként egyszer érte jön majd a királyfi, a filológus, hogy múmia-halhatatlanságát egy lapalji hivatkozásban biztosítsa.

6. Az autonóm ember - b) Írói öntudat 124. o.

Kapcsolódó szócikkek: halhatatlanság · hírnév · könyv · könyvnyomtatás · könyvtár · olvasó · szerző
>!
latinta SP

A művészet legitimitása a remekmű. A fény.
    E fényből manapság nem sok van. Lehet, régebben több volt, nem tudom. Az valószínűleg igaz, hogy a ma művészete csenevész utód, de az már nem igaz, hogy jobban csenevész, mint az olvasó. Egy csenevészség van. Az nem igaz tehát, hogy volna egy eszményekre áhítozó társadalom (megrendelő), de ez a lezüllött művészet fütyül erre, és nyeglén vonogatja önmegvalósító vállacskáit. Különösen nem áll ez erre a mai magyar társadalomra. Mert milyen eszményeket igényel ez? Mit igényel egyáltalán? Mit mond? És hol? És kinek? Jószerével nem is létezik. Vagy csak nagyon ziláltan. Zilált és cincált társadalom. És agresszív és tahó és kulturálatlan. Morzsaléktársadalom. Melyben így a létező értékek is alig tudnak egymásról, nemhogy összegeződnének.
    Ennek megfelelően az egyénben – aki nagyon is létezik (az állam árnyékában, magára hagyatva, nem védi őt se kultúra, mert az épp társadalmi keretek közt volna hatékony, sem másik egyén) –, benne egyre nagyobb az éhség, még csak nem is ahogy mondani szokás: szépre-jóra, beéri kevéssel: épeszű emberi szóval. Igen ám, csak vele szemben, „a könyv másik oldalán”, egy ugyanilyen pofa áll. Egy ürge, de most a szó rossz értelmében. Kussolunk a sötétben, rémülten fogjuk egymás kezét, író és olvasó, és ez ugyan megható (meg is hatódunk, bár talán nem így képzeltük a nagy találkozást) – csak hát egyedül senki se európai a fehérek között.
    Ezen a ponton én szívesen hárítom a felelősséget az olvasóra, nem a megúszás végett – én is olvasó vagyok –, hanem mert úgy gondolom, az ún. írótól semmi nem várható, illetve hogy az íróban nem lehet bízni, mert csak az olvasóban szabad. Mert minden onnét indul. Az a fény, amiről szó esett, az az olvasó fénye, a művész zsenialitása csak annyi, hogy ezt észreveszi. Ez volna a dolga. Fénykereső. De a fényt nem a művészet teremti.

95-96. oldal, Fény, fény, fény (Magvető, 2004)

Kapcsolódó szócikkek: író · művészet · olvasó