Olivia Silber (Liv) személy

Az iskolai szekrényem száma 0013 volt, a legtutibb helyet fogtam ki, a folyosó elején. Viszont gyanítottam, hogy csak azért volt még szabad, mert senki nem akarta a 13-as számot. Még szerencse, hogy én nem voltam babonás. A szerencsétlen számokban éppoly kevéssé hittem, mint a horoszkópban, vagy abban, hogy a négylevelű lóhere és a kéményseprő szerencsét hoznak. Felőlem tizenharmadikán, pénteken tömegével törhettek össze a tükrök, és futkoshattak át fekete macskák az úton, mindegy, hogy balról jobbra vagy fordítva.

88. oldal, 10. fejezet

– Csinos a szerkód, Liv Silber.
    Anélkül is tudtam, hogy mit viselek, hogy végignéztem volna magamon: ugyanazt, amit ebben a pillanatban a valóságban is viseltem: egy kék pöttyös, bő pizsamanadrágot és Grayson egy régi pólóját, amit a kiselejtezett ruhák közül mentettem meg, mert viccesnek találtam a rózsaszín tüllszoknyában táncoló pandamacit. Alatta ez állt: „Tele a tütüm”.

58. oldal

    – Ugyan, ne ámítsuk magunkat! – mondtam. – Egyedül a hópárducnak van szüksége hópárducbundára.

246. oldal, 23.

Milyen unalmas is lenne az élet kihívások nélkül!

14. oldal

Vegyük például Liv Silbert és Henry Harpert. Micsoda mennyei páros! Azt rebesgetik, hogy ezek ketten még álmukban is mosolyognak egymásra. Méghozzá egész idő alatt!!!

354. oldal

– Úgy nézel ki, mint Botticelli Vénusza – szaladt ki a számon.
– Igen, de csak olyankor, amikor meztelenül álldogálok egy kagylóhéjon.

[…]
– Na, jó – mondtam. – Ha kölcsönadod a dirndlidet.
[…]
– Nem akarlak kiábrándítani, szívecském. De az én dirndlimhez neked még nincs elég fa a kunyhód előtt, hallod-e?
A „fa a kunyhó előtt” nyilván a „lapos, mint a vasalódeszka” ellentéte volt.

32. oldal

– […] Hiszen alig ismerik egymást. A nő amerikai. Az is lehet, hogy házasságszédelgő vagy pszichopata vagy…
– … kényszeres gyűjtögető, kleptomán, republikánus, Jehova tanúja… – folytattam a sort.
– Ez nem vicces – morogta Florence.
– Van valami kifogásod Jehova tanúi ellen? – kérdezte Mia szenteskedő hangon.

56. oldal