Olivia Silber (Liv) személy
Idézetek
– Állj! – kiáltottam fel!
Matt és az utaskísérő ijedten bámultak rám.
Ijesztő volt az egész helyzet. Én Gertrude néni alsóneműjében Matt-tel és egy vetkőző utaskísérővel egy repülőgép pilótafülkéjében… ennek így semmi értelme nem volt.
139. oldal, 11.fejezet
[…] Ismertem ezt: közvetlenül az ébredés után van az az őrült, rövidke pillanat, amikor az ember teljesen normálisnak érzi magát a jó meleg, puha takaró alatt. De ha azután – általában még ugyanabban a másodpercben – rátör az emberre a felismerés, hogy az, amit abszurd álomnak gondolt, tényleg megtörtént, már nem akar mást, csak meghalni.
130. oldal
Az este előrehaladtával egyre biztosabb voltam benne, hogy a fiúk szándékosan hallgatják el előlem a részleteket, feltehetőleg azért, mert a nevem is elhangzott, méghozzá egy különösen kegyetlen halálnemmel kapcsolatban. Vagy valami más oka volt. De bármennyire igyekeztek ugyanolyan lazán viselkedni, mint máskor, láttam rajtuk, hogy akármit mondott is nekik Arthur, azzal egyértelműen a frászt hozta Henryre és Graysonra.
280. oldal
Egyetlen kézmozdulattal elhessegettem a Bokkert az álmomból. Épp elég volt az is, hogy a valóságban olyan sokszor fordult meg nálunk, ráadásul feltűnően gyakran szúrt ki magának olyan napokat, mint ez a mai, amikor Ernest üzleti útra ment, anya pedig otthon volt délután. Miával ezt zaklatásnak tekintettük, de anya és Lottie, akik makacsul hittek abban, hogy minden emberben van valami jó, úgy vélték, hogy szegény, idős hölgy egyszerűen csak részt akar venni a család életében, és hasznossá akarja tenni magát.
Na, persze. A Föld meg lapos.
45. oldal
Felkapcsoltam az éjjeli lámpámat, a hátam mögé tettem a párnát, és szemügyre vettem az éjjeliszekrényemen magasodó könyvkupacot, köztük Matt „Hotel New Hampshire”-ét. El volt rejtve Emily Dickinson egy verseskötete alá. Az ő versei tűntek most a legmegfelelőbb gyógyszernek.
207. oldal
| → |
|---|
Talán nem is olyan rossz dolog meghalni. Talán tényleg csak átúszik az ember egy másik világba, ahol minden békés, világos és jó.
255. oldal
– Mit mondasz? – kiáltottam. -Sajnos szörnyen rosszul hallok, túl hangos a zene. Hiba meg jégkutató! Henteskedő finánc?
– Hülye liba!- mondta Emily, visszatérve eredeti stílusára.
– Köszönöm. Neked is! – Miközben eltáncoltam mellette, a lehető legszélesebb mosolyt villantottam rá.
116. oldal