Oliverius személy

Bíró Szabolcs: Lángmarta dél

Idézetek

KingucK P>!

Ha tudta volna, hogy az a gyerek nem másnak a fia, mint aki miatt az ő két kezét egykor átdöfte az az ördögi templárius, talán azonnal megszabadul tőle – sikítva, könyörögve, mindenét visszaszolgáltatva. S ahogy ő sem tudott semmit a fiú kilétéről, úgy Bátor Szilárdnak sem volt ekkor még semmi fogalma róla, micsoda megpróbáltatások várnak rá az elkövetkezendő időkben.

ELSŐ EPIZÓD A férfi kötelessége 3. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Bátor Szilárd · Oliverius · templárius
KingucK P>!

Béla persze azért tudott ezt-azt, még ha nem is nagyon villogtatta meg tudását. Például jól tudta, hogy Oliverius kézfején nem valamiféle égi jel megnyilvánulásai láthatók. Tisztán emlékezett arra az elátkozott napra, amikor az a rémisztő fizimiskájú templomos megjelent az ivójukban, és átdöfte a főnök mindkét kezét. Akkoriban sokkal fényesebben mentek a dolgaik: Budán éltek, uzsorakamattal foglalkoztak, és hetente egyszer tiltott küzdelmeket szerveztek, melyek mindig óriási sikernek örvendtek. Még egy sötét kis kocsmájuk is volt, ami viszonylag jól működött, és bár nem az volt a fő bevételi forrásuk, kiváló kis törzshelynek bizonyult. Bélának mindig megfájdult a szíve, már csak a budai évek gondolatára is. Nagy pénzek cseréltek akkoriban gazdát, és Oliverius az erszényében tartotta a város sok befolyásos emberét. Aranyéletük volt.

ELSŐ EPIZÓD A férfi kötelessége 3. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: aranyélet · Béla · Buda · Oliverius
KingucK P>!

Az új életnek persze ára volt: az addigi kényelmes budai lebzselést a végeérhetetlen országjárás váltotta fel. Keresztül-kasul bejárták a Magyar Királyságot, mindig gondosan elkerülve az egyházi főméltóságok földjeit és a király tartózkodási helyeit, miközben az öreg ült a bakon, Béla és Oliverius pedig a szekér mellett baktattak. A rabszolga-kereskedés ugyan nem volt egyértelműen tiltott tevékenység, de éppen hogy csak megtűrték. Az egyház kifejezetten ágált ellene, folyamatos harcot vívva az emberkereskedőkkel, de törvény nem tiltotta. Így aztán csöndesen kellett űzni, sokszor mellékutakon haladva, külvárosi piacokon állítva ki az élő árut.

ELSŐ EPIZÓD A férfi kötelessége 3. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Béla · Magyar Királyság · Oliverius
KingucK P>!

– Hamarosan Bács határába érünk – szólt Oliverius, csak hogy biztassa kicsit három emberét. – Talán még két nap, legfeljebb három, és egy rakás pénzt kereshetünk. Jó ötlet volt rajtaütnünk azon a karavánon! Volt ott választék bőven, igaz, fiúk?

ELSŐ EPIZÓD A férfi kötelessége 3. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Bács · Oliverius