Odüsszeusz / Ulysses személy

    – Odüsszeusz tulajdonképpen fél tőle, hogy vissza kell térnie a feleségéhez, s mindjárt meglátjuk, hogy miért, és ebbeli félelmében tudat alatt maga állít akadályokat hazatérése elé … Híres kalandszelleme valójában nem más, mint öntudatlan vágya, hogy minél jobban lelassítsa az utat, minél több kalandba bonyolódjék, amelyek aztán csakugyan megállítják és eltérítik útjáról … nem Szkülla és a Kharübdiszek, Kalüpszó és a phaiákok, Polüphémosz és Kirké meg az istenek állják útját; Odüsszeusz tudatalattija keresi rendre a jobbnál jobb ürügyeket, hogy itt maradjon még egy évig, ott meg kettőig, és így tovább.

108. oldal, 12. fejezet (Európa, 1982)

Odüsszeusz majdnem évekkel korábban jutott haza, mint ahogy ténylegesen történt. Ithaka már a láthatáron volt, elég közel ahhoz, hogy a tengerészek láthassák a családjaik által rakott tüzek füstjét a parton. Odüsszeusz annyira biztos volt benne, hogy minden rendben van, hogy leheveredett szundítani. Ekkor történt, hogy az emberei elcsenték és felvágták a kapitányuk marhabőr zsákját, mert azt hitték, hogy aranyat rejt. A zsákban viszont a Kedvezőtlen Szelek voltak, amit még Aoleus király fogott be Odüsszeusznak, amikor az áldott szigetnél járt. Ezek a szelek ekkor egyetlen vad rohammal elszabadultak, és visszavetették Odüsszeusz hajóit minden addig nagy nehezen bejárt óceánon át, így további megpróbáltatásokat és szenvedéseket kellett túlélnie, mielőtt végül egy szál magában tényleg hazaérkezett.
A veszély akkor a legnagyobb, ha a célvonal már a láthatáron van. Rezisztencia tudja, hogy ezen a ponton már csaknem lekoptattuk őt. Rácsap a pánikgombra. Felkészít egy végső támadást, és mindent a pofánkba vág, amit csak tud.
A profinak észre kell vennie ezt az ellentámadást. Légy résen a végén. Ne nyisd ki a széllel bélelt zsákot.

Az eljövendő háborúban minden együttérzése Trójának szól majd.

A disznó ekkor felemelte fejét és Odüsszeuszra nézett. A király odaballagott hozzá.
– Szerencsés flótás vagy – mondta neki halkan. A rengés keltette hullámok sodortak át. Talán az istenek kedvelnek. – Elmosolyodott. – Ostoba disznó – mondta szeretetteljesen. – Beszélek Oriszthenésszel, gondoskodom róla, hogy egyetlen ember asztalán se végezd.
Most meg már disznókkal társalogsz a holdfényben! – rótta meg magát aztán gondolatban.

103. oldal

Nem vágytam arra, hogy Trójával háborúzzam. Emlékezz erre, Priamosz! Emlékezz erre, mikor a fiaid meghalnak és a befolyásod elsorvad. Emlékezz erre, mikor lángok nyelik el a palotádat!
– Érzem, hogy minden tagom remeg – gúnyolódott Priamosz. – A kis Ithaka a hatalmas Trója ellen. Van olyan fegyvered, amivel leronthatod a falaimat? Van olyan sereged, ami legyőzi a Trójai Mént? Nem, nincs! Sem te, de még ha száz hozzád hasonló összegyűlik, ők sem árthatnának többet Trójának egy bolhacsípésnél. Százezer ember sem tudja bevenni a várost. Van százezer embered, kis király?
Odüsszeusz ebben a pillanatban jött rá, hogy Priamosz ezt az összetűzést azért csikarta ki, hogy az előbb elmondottakat az összegyűlt királyok tudomására hozza. Egy darabig némán állt, aztán felnevetett.
– Azt akarom, hogy erre a hencegésedre is emlékezz, Priamosz! Azt akarom, hogy az itt jelenlevők mindegyike továbbadja ezt a Nagy Zöld túlpartján. Hogy sem én, sem száz hozzám hasonló, ha egybegyűlik is, nem árthat többet Trójának egy bolhacsípésnél. A völgyek verjék vissza ezt a dicsekvést! Csengjen a hegyek között! Suttogják a tengerek szerte a világ minden partján! – Ezzel megfordult, és elindult a kapu felé.

400. oldal

    Odüsszeusz tekintete továbbvándorolt, és ezúttal az egyik oszlopnál ülő férfin állapodott meg. A hasa kitüremkedett az öve fölött, az ölében teknőspáncélból készült lant pihent. Habár jóval ifjabb volt a királynál, a feje tetején már kopasz folt csillogott, és a megmaradt haja is kezdett őszülni. Félig lehunyta a szemét, és egészen töpörödöttnek hatott, ahogy látszólag a környezetét nézte. Azonban évekkel korábban elveszítette a látását, így a feje lassú, kíváncsi mozdulatait az orra és a füle vezérelte, a nagyterem illataiból olvasott és a zsivaj egyes hangjaira figyelt.
    Ő volt Homérosz. Az ithakai sereg soraiban harcolt Trójánál, és a hazafelé tartó úton vakult meg. Most azzal szolgálta a királyát, hogy a történelem jelentős eseményeiről énekelt: háborúkat és románcokat, az emberek bűneit és az istenek büntetését, az emberi létezés tragédiáit és komédiáit. Az elmúlt két éjszakán néma csendet varázsolt a terembe az új költeményével. A trójai háborút megelőzően ez volt a legnagyszerűbb történet, amit valaha elregéltek, és a valaha volt legnagyszerűbb hősről szólt, a férfiról a falfestményen: Héraklészről.

8-9. oldal, Prológus - Odüsszeusz (Delta Vision, 2022)

111. oldal

És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
kélt keveretjéről Odüszeusz szeretett fiusarja,
öltönyt öltve, hegyes kardját vállára kötötte,
majd gyönyörű saruit ragyogó talpára csatolta,
s hálóterméből indult ki, akárcsak egy isten.

Csakhogy az én kedves lelkem mért szól velem erről?

202. oldal, XI. ének - Agamemnón vitézkedése (Európa, 2005)

ULYSSES
Zsákot hord hátán az Idő, uram,
S morzsát koldul a feledésnek, a
Hálátlanságnak, az iszonyu szörnynek.
A morzsák, múlt jótettek, mind lenyelve,
Mihelyt megtörténtek, felejtve, már
Születésükkor: jó uram, a tartam
Csillogtatja az érdemet; a volt tett
Rozsdás, avult vértként lóg a falon,
Mint iszonyatos gúnykép. […]

102. oldal, Harmadik felvonás - 3. szín (Európa, 1983)