Nyugati pályaudvar helyszín
Idézetek
Hat óra lehetett. A Nyugatiban álltunk,
a hétkor induló vonatra várva.
Emlékszem, a szél sárga levelet
nyomott a váróterem ablakára –
mi két méter magasban úgy feszült
az üvegnek, állt mozulatlanul,
mint aki valahonnan elszakítva
most időzik, új életet tanul.
Szöllősi Mátyás: Állapotok 90% negyvenöt töredék
Mikor már el voltunk jegyezve, sokszor mondta Miklós, hogy én milyen fiatalka vagyok őhozzá képest, és nevetett, tán büszke volt rá. Piroska, te még a Nyugati pályaudvarnál is fiatalabb vagy, ha csak két héttel is. Mert az tényleg akkor nyílt meg, s ahányszor arra volt dolgom később, mindig eszembe jutott, hogy milyen fiatalkák vagyunk evvel a nagy csarnok épülettel.
54. oldal
Parti Nagy Lajos – Beczkóyné Kner Piroska: Árnyékporocska / Szakácskönyv 85% Emlékmondatok Kner Piroska életéből
Történhet bármi, a Nyugatinál mindig hatalmas a tumultus.
A Nyugati pályaudvar minden szögletét orosz páncélosok állják körül. – Emlékszel? – kérdezem N.-től, és idézem:
…érctalpait a tipró diadalnak,
nem tisztelem én,
sem az önkény pokoli malmát…
N. bólint.
– Babits a legnagyobb magyar költő – jegyzi meg.
– Nem szeretem semmiben a „legnagyobb magyart” – vetem ellene.
– Ebben is a Babits-ellenességedet akarod csak elbújtatni – vádol N.
– Nem vagyok Babits-ellenes! – kiáltom.
Mihelyt megálltunk, rögtön körülvett négy-öt ember. Vita közben megötszöröződött a számuk.
– Annak a szőke polgártársnak van igaza – mutat rám a tömegből valaki.
– Hogy kinek van igaza – szólal meg az ellenkező irányból valaki –, azt csak az oroszok kivonulása után lehet eldönteni.
– Russzki! Mars ki! – süvít egy szenvedélyes hang.
A vita egyre tüzesedett, de az oroszok nem lőttek belénk: a Babits-kérdésnek tehát nem volt halálos áldozata.
Noteszlapok 1956-ból (91. oldal)
Réz Pál (szerk.): Tengertánc In memoriam Örkény István
A Nyugati pályaudvarról hamar a csarnokba értünk. A metróban a társaim hangosan ordítoztak, hogy megyünk a PeCsába. Senki nem nézett rájuk, a közel állók elhúzódtak, én pedig úgy tettem, mintha nem lenne közöm hozzájuk. Ahogy az öreg kocsiban utaztunk, és az úszók lármáján kívül csak a csikorgó kerekeket hallottam, eldöntöttem, hogy ebben a városban akarok majd élni. Figyeltem a kifejezéstelenül bámuló embereket, az arcukra kiülő közönyt és egyszerre nem találtam magam kirívónak.
62. oldal
Lem nagyon szép, amikor hátráltatom. Ha keresztülnéz rajtam, miközben ölelgetem, ellát a Nyugati pályaudvarig
89. oldal Ida néni hegedűszín haja
Kazuhiko másnaposan üldögélt a Nyugati pályaudvar nemzetközi jegypénztárában egy koszos műanyag széken. Már több mint egy hete tartózkodott Budapesten, kezdett hozzászokni a magyar ritmushoz, következésképpen kezdett fáradni is.
63. oldal
Gerlóczy Márton: Nézd csak, itt egy japán! 89% Az Altató borítójának története
– Csirke… – sóhajtott ábrándosan Coli. – Megírom a mamának, hogy rántott csirkével várjon otthon. Rántott csirke párolt zöldborsóval vagy ugorkasalátával…
– Mi az, hogy ugorka? Uborka!
– Az étlapokon mindig úgy írják. Az úgy előkelőbb.
– Marhaság. Tavaly, amikor a balatoni tábor után Pesten keresztül Zsámbékra utaztam nagymamáékhoz, megéheztem, és a Nyugati utasellátójában vettem egy adag serpenyős burgonyát. Így volt kiírva az étlapon: serpenyős burgonya. Csuda gusztusosan hangzott. Aztán kaptam egy tányér közönséges paprikás krumplit.
125. oldal, Ede (Móra, 1965)