nyugalom fogalom
Idézetek
A falka csigalassan hömpölygött a delelő nagy hársfa felé, a juhász lépett egyet-egyet, s a kakukkfű illatában olyan névtelen nyugalom, olyan biztató másnapok voltak, ami alighanem megelégedettség volt. Talán boldogság?
A juhász nem gondolt semmire, se újságra, se másnapokra, se más bajára. Ritka pillanatok ezek, a szegény ember ritka kincse, s a gazdag ember még ritkább kincse.
266. oldal (Móra Könyvkiadó, Budapest, 1971)
Fekete István: Hú 87% Egy bagoly regénye
A nyugalom olyan, mint a boldogság, csupán illúzió, elillanó állapot. Valójában a feszültség tartja egyben a világot.
547. oldal
A pénz vagy a drága játékszerek mit sem érnek, ha a legfontosabb dolog nincs meg: a valódi nyugalmat adó szeretet.
Jó az, ha van asszonyunk, gyermekünk, vagyonunk, főleg pedig egészségünk; de ne ragaszkodjunk hozzájuk annyira, hogy tőlük függjön a boldogságunk. Tartsunk fenn a lelkünkben egy zugot vagy hátsó kamrát, amely teljesen a miénk s minden köteléktől mentes, ahol magányban élvezhetjük lényünket, igazi szabadságunkat, a nyugalmat.
104. oldal, A magányról (Kriterion, 1983)
Az ember vagy a nyugtalanság örökös kínjaira született, vagy pedig az unalom letargiájára… Voltaire főművének ezzel a kulcsmondatával megint Pascalhoz közeledik – hiszen nem hihető, hogy amikor leírta, ne gondolt volna a Gondolatok híres mondataira: „Az ember állapota: állhatatlanság, unalom, nyugtalanság… Az embereket titokzatos ösztön űzi, hogy a világban keressenek szórakozást és elfoglaltságot, s ennek a forrása örökös nyomorúságuk nem szűnő érzete; ám él bennük ősi természetünk nagyszerűségének emlékeként egy másik, rejtett ösztön is, amely azt súgja nekik, hogy igazi boldogságot csupán a nyugalom nyújthat, nem pedig a tülekedés; e két ellentétes ösztönből alakul aztán ki bennük egy lelkük mélyén láthatatlanul megbúvó, zavaros szándék, amely arra serkenti őket, hogy izgalmak árán hajszolják a nyugalmat, s abban a hitben ringatja őket, hogy a hiányzó kielégüléshez úgy juthatnak el, ha legyőzve a néhány számításba vett akadályt, megnyithatják a nyugalomhoz vezető kaput. És így múlik el az egész élet. Akadályokkal küzdve keressük a nyugalmat; s amikor végre legyőztük őket, elviselhetetlenné válik a nyugalom; mert vagy meglevő bajainkra gondolunk, vagy azokra, amelyek ránk szakadhatnak. De még ha mindenfelől eléggé védve éreznénk is magunkat, a gond a maga erejéből akkor is hamarosan ránk törne szívünk mélyéből, ahol természeténél fogva gyökerezik, és megmérgezné lelkünket.” (Pődör László fordítása.)
230-231. oldal, Nyugtalanság vagy unalom? Regények, elbeszélések (Európa, 1981)
| → |
|---|
– Ezer béklyó és bitó, hol lófráltatok eddig?! – dörgött rájuk Kampó Jácint, vacsoráját félbeszakítva.
– De kapitány… – hebegte Brugó –, hisz kerestünk a parton…
– Kit kerestetek?!
– Hát kegyelmedet, kapitány…
– Engem, a parton? Hm, érdekes. És miért kerestetek a parton, madárkáim?
– Hisz onnan kiáltott nekünk! – mondta Kanavász.
– Egyre különösebb – csóválta a fejét a kapitány. – A partról kiáltottam nektek! És szabad tisztelettel tudakolnom, mit kiáltottam derék matrózaimnak? – kérdezte vérfagyasztó nyugalommal. – Nos, Brugó barátom?
– Hát azt, hogy… hogy… – Brugó elbizonytalanodott. Mindenki tudta a Macskacápán, hogy ha kapitányuk finom és választékos beszédre tér át, az a legszörnyűbb haragjának csalhatatlan jele. – Azt, hogy… eresszük el a lányt… – nyögte.
– És ti eleresztettétek?!!!
A két marcona kalóz úgy állt ott, mint az almalopáson ért kiskölykök. Hallgatásuk ékesebben szólt minden beismerésnél.
Amit Kampó Jácint ezek után mondott, abban nem volt már egy szemernyi finomság és elegancia sem. Amit mondott, az megtöltötte volna a Tengeri Trágárságok Szótára több vaskos kötetét.
118-119. oldal, Tizedik fejezet - Indiánok és kalózok
