Nynaeve al'Meara személy

– Ez meg mi? – kérdezte Nynaeve.
– A Shadar Logothot uraló gonosz – felelte Moiraine. – Mashadar. Nem lát, nem gondolkodik, éppolyan céltalanul mozog a városban, mint ahogy a féreg furkál a talajban. Akit megérint, az meghal.

– Maga… követte a nyomainkat?! – tört ki Lan. Rand most látta először igazán meglepettnek. – Úgy látom, kezdek hanyag lenni.
– Nagyon kevés nyomot hagytak maguk után, de én tudok olyan jól nyomot követni, mint bármelyik folyóközi férfi, talán az egy Tam al'Thor kivételével. – Némi habozás után hozzátette: – Apám egészen a haláláig mindig magával vitt vadászni, mindent megtanított nekem, amit a fiainak szeretett volna, ha legalább egy is születik. – Kihívóan nézett Lanra, de az elismerően bólintott.

– A legtöbb olyan nővel ellentétben, akik azt állítják, hogy hallják, amit a szél üzen, maga valóban képes erre, legalábbis néha. Ó, persze semmi köze a dolognak a szélhez. Sokkal inkább a Levegő és Víz Hatalmához. Nem olyasmi ez, amit meg kellett volna tanulnia – veleszületett tehetsége, akárcsak Egwene-nek. De maga már hozzászokott, bánni tud vele, amit a lánynak még gyakorolnia kell. Két perccel azután, hogy találkoztunk, már tudtam. Emlékszik, amikor hirtelen megkérdeztem, nem maga-e a javasasszony? Mit gondol, miért? Semmi nem különböztette magát bármelyik csinos fiatal nőtől, aki a fesztiválra készül. Noha tudtam, hogy fiatal javasasszonyra számíthatok, akkor is legalább másfélszer annyi idős asszonyt vártam, mint maga.
Nynaeve nagyon is jól emlékezett a találkozásukra; amint meglátta ezt a nőt, aki önteltebben viselkedett, mint a Nőkörben bárki, gyönyörűbb ruhát viselt, mint amit valaha is látott, és gyermekének szólította őt. Aztán hirtelen pislogni kezdett, mintha meglepődött volna valamin, és teljesen váratlanul megkérdezte…

Néha azon kapta magát, hogy akarata ellenére is elálmodozik, mi mindenre lenne képes egy javasasszony az Egyetlen Hatalommal. Mi mindenre lenne képes ő. Ahányszor csak rádöbbent, hogy ezen jár az esze, elöntötte a düh, kisöpörte a fejéből a bűnös gondolatokat. A Hatalom mocskos dolog. Ő ugyan nem kér belőle. Kivéve, ha muszáj.

– Gondolja, hogy ha szemtől szemben állok egy nővel, aki meg tudja érinteni az Igazi Forrást, és fókuszálni képes az Egyetlen Hatalmat, még ha csak időnként is, nem veszem azt észre azonnal? Mint ahogy maga is megérezte a képességet Egwene-ben. Mit gondol, honnan tudtam, hogy a fa mögött van? Ha nem járt volna máshol az eszem, abban a pillanatban észreveszem, amint közel jött. Kétségkívül nem trallok, hogy a Sötét Úr gonoszságát érezzem magában. Akkor viszont mi más lehet az, ami sugárzik magából, Nynaeve al'Meara, Emondmező javasasszonya, az Egyetlen Hatalom gyanútlan használója?