Nuna személy

Ha nem lennék ilyen gyáva, levetném magam Nuna hátáról Odalentre, az alattunk elnyúló mélységbe. Szándékosan esnék le, fejjel előre, egyenesen neki a legsziklásabb résznek. Ebből a magasságból fájdalommentes lenne és gyors.
Megakadályozná a háborút.

(első mondat)

Megkerülöm Nunát, hogy szembenézzek vele. Megvakarom az orrát, erre felcsapja a farkát örömében. A szerpeneknek csak szárnyuk van, se kezük, se lábuk, se patájuk, se karmuk. Nincsenek végtajaik, amikkel megvakarhatnák magukat ott, ahol viszket, vagy amivel tisztálkodhatnának, ezért különösen hálásak azért, ha alaposan végigdörgölik őket. Élvezik, ha simogatják, fürdetik, megérintik a testüket. Lehet, hogy félelmetesnek tűnnek, különösen a Védelmezők, de lovasaikkal- akikhez kötelék fűzi őket- gyengédek, mint a pillangók a lágy szellőben.

11. oldal

Pikkelyes orra hegyéhez dörzsölöm az orrom, ami biztos mulatságos látvány. Apámnak nem tetszene. Lehet, hogy még anyám is a szemét forgatná. A tanítóm, Aldon pedig sóhajtozva azt mormogná, hogy: „Sepora hercegnő, az a hercegnő, aki háziállatként bánik a Védelmezőjével, reménytelen eset.” És mivel egy szerpen olyan háziállat, ami tizenötször nagyobb nálam- csak a feje háromszor akkora, mint a testem-, az orrpuszi valóban kényes ügy.

11-12. oldal

Hallottam, hogy a theoriaiaknál divat az a barbár szokás, hogy szerpeneket ölnek, csak hogy magukra aggathassák a pikkelyeiket, de még sosem láttam ilyet személyesen. Azonnal ellenszenvet érzek a nő iránt és, és hálát adok Serubel szentjeinek, hogy nem hoztam magammal Nunát az útra.

114. oldal

Ahogy a szerpenjeink felé tartunk és meglátom Nunát, túlcsordul a szívem.

332. oldal