Nuca személy

Wass Albert: A funtineli boszorkány
1 hozzászólás

Idézetek

Sárhelyi_Erika I>!

A sebesült fölnyögött. Szemei lázasan remegtek.
– De az élet! Soha többet nem látni erdőt, és soha többet nem hallani madarat! Pedig olyan szép az élet, Nuca…
Az asszony keze megpihent a forró homlokon.
– Itt maradsz te, Teofil, ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek. Nincs több bajod az emberekkel, Teofil. Te hinted le éjtszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel. És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette, és megfested a szirmait, amilyenre akarod. Együtt szállasz a pillangókkal, és ujjad megérinti a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő, a illatot üverből üverbe, és meglesed a tündéreket, amikor ferednek…

Kapcsolódó szócikkek: Nuca