nők fogalom
2 hozzászólásIdézetek
A gyönyörű nők nem öregednek, meghalnak, mielőtt megcsúnyulnának.
108. oldal
Persze, a nők…
A nők, az egész más.
Épkézláb férfi sose várja a nőtől, hogy szeresse – megelégszik vele, ha szerelmes belé.
Néha mégis felvillant bennem – őt ugyan miért ne lehetne szeretni, egyszerűen, szerelmes teketória nélkül szeretni, annak, ami – lelkes embernek, hozzám hasonlónak?
Szerencsére, az első keserves kudarc után hamar észbe kaptam, meggyőződvén róla, hogy épkézláb nő sose elégszik meg szeretettel – megköveteli a szerelmet.
Gyerekfejjel hajlandó voltam lázadozva dühbe jönni ezen – ejnye, a tagadóját, hát különbnek, embernél többnek tartja magát, hogy nem elég neki, ha magamhoz emelem – hódolatot vár, mint valami Isten?
Mi jogon? Miért? Ki emberebb – ki istenebb a másiknál? Férfi? Nő? Egyik se? Mindkettő? Egyik? Melyik?
Akkor már sejtettem, hogy ember nincs is – csak férfi van és nő.
Egy intelligens vidéki kislány aztán, tisztelettel, de igen jóízűet kuncogva a markába, miközben fenti ostobaságaimat elhandabandáztam előtte, világosságot gyújtott.
Nézze, mondta elnézőleg, ez nagyon szép, ez a metafizika, de jöjjön vissza a földre. Az egész dolog nyitját megsúgom magának, de ígérje meg, hogy nem szól senkinek. Ez mind szamárság, ezzel a dologgal, hogy a nők ilyenek meg olyanok, rosszak, meg jók, meg ember, meg állat, meg isten meg minden. A nők egyszerűen gyöngék – érti? Nem metafizikailag és istenileg és emberileg gyöngék – hanem szó szerint, úgy, ahogy mondom, gyöngék az izmaik, az inaik, a karjuk, az idegeik, az agyvelejük – nemcsak a férfihoz képest gyönge a nő, hanem a dolgokhoz képest, a világ tehetetlen, nehéz tárgyaihoz képest, értse meg – és a nő ezt tudja, ezzel születik, ezzel a tudattal. Egy nő, ha lát egy követ, amit fel kell emelni ahhoz, hogy tovább jusson, előre tudja, hogy az neki nem fog sikerülni – a férfi mindenesetre nekimegy a kőnek, tudván, hogy legtöbbször félre is gurítja. A nő közvetlenül nem tud semmit megcsinálni, amire szüksége van – közvetítő kell neki, és ehhez a közvetítéshez a férfit kell felhasználnia – ez pedig nem megy másképp, mint hogy elhiteti a férfivel, hogy annak a dolognak az elvégzésére, annak a kőnek a felemelésére, neki a férfinak van szüksége – elhiteti fortéllyal, ravaszsággal, bűvvel és bájjal, mert – értse meg – a szeretet kevés ahhoz, hogy cselekedni is tudjunk másért valamit – ahhoz szerelem kell! Szerelem, furcsa vegyüléke szeretetnek és önzésnek – mind a kettőnél álnokabb és mélyebb, mind a kettőnél hatalmasabb.
Hát ezért nem elég a szeretet a nőknek?
Nem dölyfből – nem elbizakodottságból – nem hiúságból?
Egyszerűen azért, mert élni muszáj nekik is?
Szegények!
Esetleg nem szeretik az embert
[…] Magyarországon […] a kabaré, a humor bármely formájának – a szerzők szinte kizárólag férfiak – kedvenc célpontja a (hülye, szőke, stb.) nő. A stílus azonban sokat durvult. Érdemes összehasonlítani a hatvanas-hetvenes években közkedvelt Lujza-Jenő páros (Major Tamás, Psota Irén) beszélgetéseit e könyv megírásának idején sugárzott dramaturgiai megfelelőjével (Gálvölgyi János, Csala Zsuzsa). Az alapséma: a hülye nő nem ért semmit. Míg azonban a régi változatban Jenő frusztrált férjként erőfeszítéseket tesz, hogy feleségének megmagyarázzon dolgokat, a mai pár férfitagja brutális megsemmisítési fantáziákat fogalmaz meg nevenincs feleségéről, pl. Menj el Irakba nyaralni, akkó' retúrjegyet se kell vennem.
Az egyik magyarországi televíziós csatorna Heti Hetes című műsora jól mutatja, hogy működik nálunk a nemek és a humor kapcsolata. A műsorban heten szerepelnek, s ez már évek óta úgy alakul, hogy hat férfi áll szemben egy nővel. Az egyik fő humorforrás az szokott lenni, hogy a hat férfi „beszól” az egy nőnek, gúnyolódnak életkorán, külsején, állítólagos butaságán. Nemzetközi szabadalom alapján készül a műsor, így összevethető például a német SAT1 csatornán sugárzott változattal. Ebben nyoma sincs a női szereplők kiszolgáltatottságának.
58. oldal
A spekuláns mindig próbáljon meg hallgatni a felesége vagy a barátnője véleményére. A nőknek különösen jó megérzései és ösztönei vannak, ezek a tulajdonságok jól kiegészíthetik a férfi logikus gondolatait.
95. oldal
Különösen vagyok a nőkkel, egészen különösen, alig tudom elhinni, hogy ők sem idegenek, amikor olyan idegenek, hasuk alatt azzal a lyukkal, az ő állati józanságukkal és könnyen hevülő naiv szenvedélyességükkel, mintha élősdi férgekből és angyalokból lennének összeolvasztva. Ők sem idegenek nekem, őket sem tudom kihagyni, nem tudom őket csupán nőknek nézni, mondom, a hasuk alatt azzal a be nem hegedő sebhellyel, amelyből az egész emberiség szivárog, vagy azzal a rózsával, amelynek mindannyian illatai vagyunk, igen szabadon válogathat ízlésesebb és kevésbé ízléses hasonlatok között, a nők is hozzám és belém tartoznak, ó, mennyire hozzám tartoznak, és alig van valami, amit jobban értek, mint az ő sebhelyüket, valami, ami jobban vonzana, mint ez a seb, amely csak testi jele az ő igazi lényükön levő gyógyíthatatlan sebnek, és nélkülük én reménytelenül tört maradnék, befejezetlen, felem hiányozna, talán olyan lennék, mint a hold, amelyiknek csak egyik fele világos, a másik láthatatlan , és örökké sötét.
I. kötet, 199. oldal
Talán az anyja mondott neki valamit. Talán olyasmit: „Lucien, a nők csodálatos, titokzatos és mágikus teremtmények, akiknek nemcsak tisztelet, de hódolat és áhítat jár. Na menj, söpörd le a lépcsőt.”
„Titokzatos és mágikus” – ismételték kórusban a nővérei bólogatva, Marie szokás szerint már nyújtotta is a seprűt.
Mágikus és titokzatos. Hát, Juliette-re illik.
Apja viszont azt mondta, hogy a nők kegyetlen és önző hárpiák, akik olyan közönyösen kitépik a férfi szívét és nevetnek a szenvedésén, ahogyan a körmüket reszelik. „Kegyetlen és önző” – bólogattak a nővérei. Régine képes volt ellopni az utolsó falat pitét is a tányérjáról.
Ez is illett Juliette-re.
41. oldal