Noah Shaw személy

– Tetszem neked – folytatta végül. – Nagyon tetszem neked. – Igyekezett nem vigyorogni.
– Nem. Utállak – válaszoltam, remélve, hogy ha kimondom, akkor úgy is lesz.

173. oldal

– Ezzel most azt akarod mondani, hogy szedjem össze magam?
Noah erre odalépett hozzám. Lehajolt, míg ajka a fülemhez nem ért. Zakatolni kezdett a szívem, amint megérintett, és lehunytam a szemem, ahogy megéreztem arcomon a borostáját.
– Ezzel most azt akarom mondani, hogy valahányszor az ágyamra nézek, téged képzellek el benne – közölte, és beleborzongtam a szavaiba. – Úgyhogy légy szíves, igyekezz elkerülni a szobafogságot.

Noah, annak dacára, hogy seggfej vagy, bár talán pont azért, szeretném letépni rólad a ruhát, és a gyerekeid anyja lenni.

174. oldal

– Van értelme megkérdeznem, mit kell majd csinálnom miattad vasárnap?
– Nem igazán.
Oké.
– Van értelme megkérdeznem, mit fogsz csinálni velem?
Ördögien vigyorgott.
– Nem igazán.
Csodás.
– Kell majd hozzá biztonsági szó?
– Az csakis rajtad múlik. – Noah lehetetlenül közel húzódott, csupán centikre volt tőlem. Néhány szeplő bújt meg az állán növekedő borosta közt. – Gyengéd leszek – tette hozzá. Elakadt a lélegzetem, ahogy félig leeresztetett szemhéja alól sandított rám, a vesztemet okozva.
Hunyorogva néztem rá.
– Gonosz vagy.
Válaszul elmosolyodott, és felemelte mutatóujját, hogy gyengéden megbökje orrom hegyét.
– Te meg az enyém vagy – közölte, azzal elsétált.

175-176. oldal

– Miért akarod folyton elérni, hogy utáljalak?
– Nem azt érem el, hogy utálj. Hanem azt, hogy szeress.

263. oldal

– Ezt te rajzoltad? – kérdezte, a táskán lévő graffitire mutatva.
– Ja.
– Tehetséges vagy – mondta. Az arcára néztem. Nyomát sem láttam gúnynak. Se derültségnek. Lehetséges ez?
– Köszi – válaszoltam lecsillapodva.
– Most te jössz.
– Miben?
– A bókolásban.
Ezt elengedtem a fülem mellett.
– Sétálhatunk továbbra is némán, Mara, vagy feltehetsz néhány kérdést, amíg az osztályba nem érünk.
Dühítő volt.
– Honnan veszed, hogy egy kicsit is érdekelsz? – kérdeztem.
– Sehonnan – felelte. – Ami azt illeti, egész biztos vagyok benne, hogy csöppet sem érdekellek. És ez roppant érdekfeszítő.

79. oldal

Mindig a tiéd a döntés.

412. oldal

– Nahát, nahát, Mara Dyer.
Az ajkamba haraptam, és lesütöttem a szemem.
– Mi van?
– Nem hiszem el! – mondta Noah döbbenten.
– Mit?!
– Te féltékeny vagy. – Hallatszott a hangján, hogy mosolyog.
– Nem is – hazudtam.
– De igen. Megnyugtatnálak, hogy nincs mitől tartanod, de azt hiszem, ez eléggé bejön nekem.

254. oldal

– Tudod, figyelmeztettek ám veled kapcsolatban.
És azzal a jellegzetes félmosolyával, amitől elkárhoztam, Noah azt felelte:
– Mégis itt vagy velem.

222. oldal

– Jó reggelt, gyerekek! Ki tudná megmondani nekem, mit jelent ez a szó?
A táblára mutatott, ahová a „hamartia” szót írta föl. Feltámadt az önbizalmam, mert már tanultam erről. Egy pont a laureltoni állami giminek! Gyorsan körülnéztem az osztályban. Senki sem tette föl a kezét. Na, egye fene! Jelentkeztem.
– Á, az új diák!
Nagyon, de nagyon nagy szükségem támadt arra az egyenruhára.
Leib tanárnő őszintén mosolyogva dőlt az asztalának.
– Hogy hívnak?
– Mara Dyer.
– Örülök, hogy megismerhetlek, Mara. Hadd halljuk!
– Halálos vétek – szólalt meg valaki. Brit akcentussal. Félig hátrafordultam a széken, és még akkor is azonnal felismertem volna a tegnapi srácot, ha nem fest ugyanolyan gyűrötten, mint legutóbb: gallérja kigombolva, nyakkendő meglazítva, ingujja felgyűrve. Most is nagyon vonzó volt, és most is rám mosolygott. Összehúzott szemmel sandítottam rá.
Akárcsak a tanárnő.
– Köszönöm, Noah, de én Marát szólítottam. És a „halálos vétek” egyébként sem igazán pontos definíció. Megpróbálnád elmagyarázni, Mara?
Nagyon is szerettem volna, főleg, hogy most már tudtam, Brit Bájgúnár nem más, mint a hírhedt Noah Shaw.
– Tévedést vagy hibát jelent – mondtam. – Az erre használt kifejezés a tragikai vétség.
Ms. Leib dicsérően bólintott.
– Remek. Merészen megkockáztatom a kijelentést, hogy te már olvastad a Három tragédiát az előző iskoládban.
– Igen – válaszoltam, félszegséggel viaskodva.
– Akkor előnyben vagy. Mi csak most végeztünk az Oidipusz királylyal. El tudná mondani valaki Marán kívül, hogy mi Oidipusz tragikai vétsége?
Noah volt az egyetlen, aki jelentkezett.
– Kétszer egy nap, Mr. Shaw? Ez igazán szokatlan. Kérem, kápráztassa el az osztályt csillogó intellektusával!
Noah beszéd közben egyenesen rám meredt. Tévedtem tegnap: nem szürke volt a szeme, hanem kék.
– Oidipusz halálos vétsége az önismeret hiánya volt.
– Vagy inkább a büszkesége – vágtam vissza.

61-63. oldal