[…] fájdalmas sóhajjal újra rohanni kezdtem.
A vizes gumitalp csúszott a betonon, a beázott cipőm slattyogó hangot adott, egyébként meg bőrig áztam mindenem tiszta víz volt. A hajam vizesen tapadt a homlokomra, az ujjaim ragadtak az esőtől, a dzsekim meg a hátamra ragadt. Úgy érkeztem meg Zsoltiék házához, mint egy félőrült. Vagy inkább teljes. Benyomtam a kaput (ilyenkor sosem zárják, mivel péntek este úgyis átjáróház van), és egyenesen a garázshoz futottam. Ahogy beléptem az ajtón, mindenki ledöbbent. Én is, mert nem számítottam rá, hogy ott találok valakit, és a többiek is, mert ők meg nem számítottak rám. Cortez felpattant a fotelból, és azonnal hozzám lépett, arcán egyszerre váltakozott az idegesség, aggodalom és a „megölöm Neményit” kifejezés. Megállt előttem, és fürkészve nézett rám, én meg még mindig könnyeztem.
– Sajnálom – tártam szét a karom – Ne haragudj.
Cortez elmosolyodott, aztán ügyet sem vetve arra, hogy csurom víz vagyok, szorosan magához ölelt.
– Jól vagy? – suttogta a fülembe úgy, hogy senki ne hallja.
– Most már igen – fúrtam bele az arcom a vállába, és egyszerűen nem bírtam abbahagyni a sírást.
– Történt valami? – kérdezte fojtott hangon, ami nála az „überideges” kategóriába tartozott.
– Megbántott. Ennyi – motyogtam.
– Azt túléled – simította meg a vizes hajam, aztán hozzátette, hogy „és azt Neményi is”.
Annyira szorosan öleltem Cortezt, hogy szinte megfojtottam magam, de csak így tudtam erőt gyűjteni ahhoz, hogy a többiekre nézzek. Amikor elengedtük egymást, két kézzel letöröltem az arcom, és körbenéztem. Virág, Ricsi, Kinga, Zsolti, Jacques, Macu, Dave, Gábor, Karcsi, Kata és a két rocker mind a garázsban voltak.
– Nektek nem volt programotok mára? – kérdeztem csodálkozva.
– Á, kamu volt – legyintett Ricsi, akinek egy kifújható papírduda lógott a szájában.
– Hogyhogy?
– Meglepetésbulid lett volna – mondta Virág szomorúan.
– De holnap lesz a szülinapom – töröltem meg megint a szemem, mert újra könnyezni kezdtem.
– Ja, azért akartunk ma meglepetésbulit. Mert arra nem számítasz. Számítottál volna – magyarázta Zsolti.
– Szerveztetek nekem bulit? – sírtam el magam egy percen belül sokadszorra.
– Tulajdonképpen én szerveztem – kezdte Dave. – Egy halom ember meg volt hívva, két hete titokban készülünk rá, csak ugye ma délután megjelent Neményi, és ugrott az egész. Úgyhogy lemondtuk az embereket, meg a kaját is. A tortát nem tudtuk, azt Zsák tegnapra megcsinálta, úgyhogy az itt van. De Andris és Robi már beleettek.
– Miért nem szóltatok? Akkor nem mentem volna el – csóváltam a fejem, őrült lelkiismeret-furdalástól gyötrődve.
– Meglepetésbuli. Tudod. Meglepetés – magyarázta Cortez.
– Annyira sajnálom – néztem végig rajtuk könnyes szemmel. – És köszönöm, hogy ilyen rendesek vagytok. – törölgettem az arcom.