nekrológ fogalom
Idézetek
Kedveseim… Ezen a mindenkinek olyan zsúfolt szombat estén természetesen elbocsáthatnánk az elhunytat abba a másik, számunkra egyelőre ismeretlen világba úgy, ahogy az szokás: néhány sokszor hallott frázissal, hogy meg ne szegjük ennek a szomorú műfajnak a szabályait és a nálunk kialakult hagyományokat. […] Csakhogy engem, ahogy őt is, mindig idegesítettek a klisék, a bebetonozott igazságok. Az meg, hogy a halottakról jót vagy semmit, egyenesen felbőszített. Úgy érzem, jogom van hozzá, hogy olyannak idézzem fel a legjobb barátnőmet, amilyen volt.
207-208. oldal, Nekrológ
Nagyképű dolog minden nekrológ. Megfigyelhető, hogy a véletlenül túlélők néha olyan túlzásokba esnek, hogy bíráik és ítélőik óhajtanak lenni azoknak, akik véletlenül előbb haltak meg. Sorrendi kérdés az egész.
291. oldal, Goda Gábor: Várkonyi Zoltán emlékére (MSzI, 1980)
[…] Most persze jönnek a nekrológjaikkal, hosszan tartó, súlyos és hasonlók, de nem merik leírni korunk normális betegségét, körmönfontan körülhímeznek három betűt. Rák. Ugye? Botrány! Rák! Ezt a szörnyűséget. Velem, aki nem szoktam meghalni.
249. oldal, Szász Péter: Kikérem magamnak (MSzI, 1980)
A leghosszabb ideig Tito haldoklott. A rádióban, amikor az első hír megérkezik arról, hogy valamelyik magas állami vezető komolyan betegeskedik, azonnal elkészítik a nekrológját, és az ott van a turnusvezető íróasztalán, a rádió tetején, egészen addig, amíg be nem következik az elkerülhetetlen vég. Na, Titónak már félcentis por volt a nekrológján, de még mindig húzta. Fogadásokat kötöttünk, hogy meddig tart haldoklása, de csak az újabb és újabb hírek érkeztek arról, hogy amputálták az egyik lábát, aztán gépre kapcsolták…
127. oldal (Sensus, 2001)
Egyébként nagyon meghatott, amit a weboldalán írt rólam. Meglehetősen szép megemlékezés. Alfred Nobelhez hasonlóan részem lehetett abban a különös élményben, hogy elolvashattam a saját nekrológomat.
122. oldal - 28. fejezet