Nekhti Starr személy

Kemt felemelte a játékfegyvert, ami élőlényre teljesen hatástalan lenne, a távcsőbe meredt, körbehordozta a növényzeten, majd csalódottan leeresztette a teste mellé. – Eltűnt, mint albínó a hóban – állapította meg.
Nekhti feleletként hátba vágta. – Mennyi ideje várod, hogy ellőhesd ezt a nagyon béna hasonlatot?
A férfi az albínóra vigyorgott. – Jó mi? Csak neked.
– Nem. Még az ingerküszöbömet se éri el.
– Ugyan már, ne légy ünneprontó! Hadd örüljek egy kicsit!

– Tehetek egy ajánlatot, imakh? Ha kitalálom, mi a foglalkozása, eljön velem sétálni. Nos?
Nekhti nem felelt a behízelgően hódítóra igazított hangra. Azt hitte, másnak szólnak, lézengtek vagy tucatnyian az asztalnál.
– Katona, ugye? – A férfi megkerülte a nőt, és elé került. Felnézett a jó harminc centivel magasabb Nekhtire, és lezser mozdulattal beleszántott a hajába. Vagánynak szánt gesztussal az asztalra támaszkodott.
– Nem? Biztos vagyok benne, hogy ilyen vállszélességgel valami nagyon kemény dologgal tölti a szabadidejét… Kidobó valami szórakozóhelyen?
– Hozzám beszél? – Nekhti egy felületes, hitetlen pillantást pazarolt az önjelölt széptevőre, egyébként továbbra is Ma’atot figyelte.
– Eltaláltam?
– Nem.
– Pedig biztos vagyok benne, hogy közel járok. Mi lenne, ha kimenekülnénk a sűrűjéből, és beszélgetnénk egy kicsit? Persze csak ha egyedül van, és kedvet érez hozzá… Nem okoznék csalódást. – Igyekezett még megnyerőbb vigyorral nyomulni.
Nekhti megragadta az ingét, és a bal öklét a férfi arca elé emelve, fenyegetően megjegyezte: – Elhúz magától, vagy segítsek röppályára állni?
A férfi mosolya lehervadt. – Űrhajós?

Nekhtit nem lehetett szeretni, ahhoz nem engedett elég közel magához senkit. Az emberi szeretet feltételezi a bizalmat mindkét fél részéről.

– Amint látom, halmozza a ritka tulajdonságokat. Nekhti zavartan felemelte a tekintetét a papírról. – Hm?
A férfi barátságosan és nyíltan mosolygott. – Ritkán látni albínót és ilyen extrém magasságot egy személyben. – A papír felé bökött az állával. – És még balkezes is.
Eltelt vagy fél perc, amíg Nekhti komoran a másikra bámult. Nem szoktak ilyen könnyed hangon szólni hozzá, sőt, a környezetében két emberen kívül szólni sem nagyon mernek neki. Különös érzés volt, hogy valaki nyugodtan néz a szemébe: félelem és idegenkedés nélkül. Időbe telt, míg megemésztette a dolgot. A fickó nem ismeri, és valószínűleg nem olyan érzékeny, vagy nem olyan óvatos, hogy Nekhti komor idegensége zavarja. Talán sikerülhet. Letette a tollat, és annak köszönhetően, hogy kellemesnek érezte az emberi hangot, amit a portástól kapott, megengedett magának egy visszafogott mosolyt.
– Ne pletykálja ki, hemzsegnek a biológusok a szállodában.