Nathaniel Hawthorne személy
Idézetek
Hawthorne valamelyik őse a salemi boszorkányperek vádlója volt. A családi hagyomány szerint az egyik halálraítélt vádlott a bűntárgyaláson szemébe vágta az átkot: „Úgy vagyok én boszorkány, ahogyan te varázsló, s ha te halálra ítélsz, az úristen vért fog itatni veled.”
141. oldal, Nathaniel Hawthorne
A boldogság… véletlenszerűen jön. Ha valaki célul tűzi ki maga elé, soha el nem éri.
Nathaniel Hawthorne
128. oldal, A boldogságot nem lehet kergetni (Partvonal, 2005)
1801 és 1851 között London a háromszorosára nőtt. Két és fél milliónyi lakosával a földkerekség legnagyobb városa volt, és minden külföldi elámult a méretein. Nathaniel Hawthorne-nak elakadt a szava; Henry Jamest megigézte és elrémítette „iszonyú sokasága”; Dosztojevszkij szerint „hatalmas, akár az óceán… Bibliai látvány: a szemünk előtt válik valóra az Apokalipszis valamely jövendölése”.
London mégis egyre nőtt.
8. FEJEZET - A Szentföld
Amikor egy őszinte tekintetű fiatalember közeledett, kísérőm elhessegette, és csak annyit kiáltott oda:
– Ne most, ne most, Harthrow! El fogom olvasni a Skarlát akármicsoda vázlatát, amint csak tudom.
175. oldal
1849-ben azonban az elnökválasztásokon a whig párt jelöltje győzött, s a kor politikai gyakorlatának megfelelően ekkor mindenkit elbocsátottak állami állásából, akit előzőleg még a megbukott párt neveztetett ki. Hawthorne is kipottyant a salemi kikötői vámellenőrségből, s bár nehéz anyagi helyzetbe került, felesége biztatására negyvenöt éves korában nekifogott régóta tervezett regénye* megírásának.
*A skarlát betű
138. oldal, Nathaniel Hawthorne
– Hogyan is várhatnám, hogy ismerje az áldott emlékű Mr. Poe-t? Régen meghalt, Lincoln előtt. Összes könyveit elégették a Nagy Tűzben. Harminc évvel ezelőtt, 1975-ben.
– Aha – mondta Mr. Bigelow okosan. – Szóval közülük való?
– Igen, Bigelow, közülük való. Őt és Lovecraftot és Hawthorne-t és Ambrose Bierce-t és a rémület és fantázia és borzalom összes meséit, és ami azt illeti, a jövő meséit is, mind elégették. Könyörtelenül. Törvényt hoztak. Ó, igen, kicsiben kezdődött. 1950-ben és 60-ban még csak egy homokszem volt. Cenzúrázni kezdték a rajzos regényeket és a detektívregényeket, és természetesen a filmeket, innen vagy onnan, hol az egyik, hol a másik csoport, politikai elfogultság, vallási előítélet, szakszervezeti nyomás alapján. Mindig akadt kisebbség, amely félt valamitől, a nagy többség pedig félt a sötéttől, félt a jövőtől, félt a múlttól, félt a jelentől, félt önmagától és önmaga árnyékától.
135. oldal (A második Usher-ház)