Nate Macauley személy
Idézetek
Vannak olyan emberek, akikkel egyszerűen nem lehet együtt élni. Egyszerűen lehetetlen.
104. oldal
– Ő egy királylány, te meg egy izomagy – mondja. Állával előbb Bronwyn felé bök, aztán Nate-re. – Te vagy az ész. Te meg egy bűnöző. Mi itt mindannyian tinisorozatok szereplőit testesítjük meg.
– És te ki lennél? – kérdi Bronwyn. […]
– Én a mindentudó narrátor vagyok – feleli Simon.
18. oldal
Nem tudom, miért olyan nehéz az embereknek beismerni, hogy időnként baromságot csinálnak, csak mert nem gondolják, hogy valaha is kiderül.
134. oldal
Anyám bipoláris depresszióban szenvedett, és nem nagyon szedte a gyógyszereit, szóval nem volt valami fényes gyerekkorom, amíg velünk élt. A legelső emlékem róla az, hogy kiejt egy tányért a kezéből, aztán leül a földre a törött cserepek közé, és hangosan bőgni kezd. Egyszer meg arra jöttem haza, hogy éppen dobálja ki az ablakon az összes cuccunkat. Legtöbbször azonban csak összekuporodva feküdt az ágyban, napokig nem kelt fel.
Amikor viszont jól volt, akkor nagyon vicces tudott lenni. A nyolcadik szülinapomon elvitt egy áruházba, adott a kezembe egy kosarat, és azt mondta, töltsem meg, amivel csak akarom. Kilencévesen, amikor épp a hüllők érdekeltek, meglepett egy terráriummal a nappaliban, amiben egy szakállasagáma volt. Stan Lee után Stannek neveztük el, és még mindig megvan. Ezek a hüllők örökké élnek.
55. oldal
Lopez hadnagy aztán nem adja fel, ezt meg kell hagyni, ő még egy zombiapokalipszis kellős közepén is a dolgok jó oldalát keresné. „Az agyad még ott van a fejeden, nem igaz? Ezzel már nyert ügyed van.” Nagyon szeretné, ha akár csak egyszer is, de hallana valami jó dolgot tőlem.
83. oldal
– Tudod, én kedveltem anyukádat – szólal meg Bronwyn bizonytalan hangon, miután nem válaszolok. – Mindig úgy beszélt velem, mint egy felnőttel.
– Úgy érted, káromkodott előtted? – jegyzem meg, mire Bronwyn felnevet.
– Én mindig is úgy éreztem, inkább velem együtt káromkodik.
Szíven üt, ahogy ezt kimondja, mintha minden rusnya dolog mögött mégis meglátta volna benne az embert.
136. oldal
Ha valaki tíz perccel ezelőtt megkérdezte volna, mi a tervem, azt mondom, hogy nincs tervem. Most viszont, felmerült bennem, hogy talán mégiscsak van. Méghozzá az, hogy magasról szarok mindenre.
180. oldal
Már majdnem kiérek a plázából, amikor érzem, hogy valaki a dzsekimet rángatja. Ahogy megfordulok, hirtelen átöleli a nyakamat egy kéz, és az orromat tiszta, zöldalmaillat csapja meg. Bronwyn megpuszilja az arcomat.
– Igazad van – suttogja meleg leheletével a fülembe. – Nagyon sajnálom. Tényleg semmi közöm hozzá. Kérlek, ne haragudj rám! Nem tudom, hogy fogom túlélni ezt az egészet, ha nem beszélhetek veled.
185. oldal
– Jaj, hagyjátok már abba! – kiállt fel Nate.
Az ajtóban áll Cooper mellett, ami meglepő, mert még soha nem láttam őt az ebédlőben. A többiek is megdöbbennek. Annyira elhalkul a morajlás, hogy Nate megvető hangja élesen cseng az asztalok között. Tekintetét körbepásztázva folytatja:
– Ti komolyan ezzel vagytok elfoglalva? Inkább törődjetek a saját dolgotokkal!
Hirtelen felharsan egy lány hangja.
– A szépfiú – mondja, és színlelt krákogást hallat.
Vanessa elvigyorodik, miközben körülötte mindenki nevetésben tör ki, ugyanúgy, ahogy az elmúlt hónapban rajtam is nevettek. Félig-meddig bűntudattal, félig kárörömmel, hozzágondolva, hogy még szerencse, hogy ez nem velem történik.
Az egyetlen kivétel Keely, aki az ajkát harapdálja, és a padlóra mered, és Luis, aki feláll, és az asztalra támaszkodik. Az egyik konyhás néni a konyha ajtajában áll, szemmel láthatóan épp azt mérlegeli, hogy hagyja-e kibontakozni a dolgokat, vagy szóljon egy tanárnak.
Nate most Vanessa önelégült arcára fókuszál, amelyen nyoma sincs együttérzésnek.
– Na? Neked is van valami mondanivalód? Még a nevedet sem tudom, pedig a múltkor egy buliban megpróbáltad bedugni a kezed a nadrágomba. – Megint nevetnek, de ezúttal nem Cooperen. – Sőt, ha akad olyan srác Bayview-ban, akivel ezt nem tetted meg, szeretném megismerni.
Vanessának tátva marad a szája a csodálkozástól, aztán valaki felteszi a kezét az ebédlő közepén.
– Velem nem próbálta! – szólal meg egy fiú, aki a számítógépes kockák asztalánál ül.
A barátai zavartan felnevetnek, miközben a teremben minden tekintet rájuk irányul. Olyan ez, mintha egyik célpontról a másikra vándorolnának. Nate felmutatj a hüvelykujját, aztán megint Vanessára néz
– Na, látod! Akkor próbálkozz nála is, és pofa be! – Azzal átvágja magát az asztalok között, odajön hozzánk, és lerakja a hátizsákját Bronwyn mellé.
279-280. oldal