Natasa Rosztova személy

A vacsora véget ért. Pierre, bár eleinte vonakodott, hogy fogságáról beszéljen, lassanként
belemelegedett az elbeszélésbe.
– De az igaz, hogy azért maradt ott, mert meg akarta ölni Napóleont? – kérdezte Natasa enyhe
mosollyal. – Én már akkor sejtettem, amikor találkoztunk a Szuhareva-toronynál; emlékszik?
Pierre bevallotta, hogy ez igaz, és ettől a kérdéstől fogva, Marja hercegnő, de főként Natasa
kérdéseinek fonalán haladva apránként belemelegedett kalandjainak részletes elbeszélésébe.

Julius wouldn't have said that he was working hard on this relationship […] but he would have acknowledged that he was being careful. Aware of his tendency to ask too much too quickly – had this not been his downfall more than once? – and aware, too, of his propensity to brood, too visibly to succumb to his interior demons and to freight each conversation, each outing, each sexual intercourse, with greater import than could rationally be found in it – aware of all these failings, if failings they were, he was consciously striving, in this instance, to be Natasha rather than Pierre, to remain a sparkling, light-handed companion behind whose mercurial liveliness he had to trust David could discern, when he was ready, the makings of a devoted partner. It was vital not to seem to care too much, and yet seem ready to care; vital to seem to give rather than to take; and vital to be amusing and amused in the face of adversity.

111. oldal

– Nagyon szerelmes Borisz, mama? Maga hogy látja? Magába volt ilyen szerelmes valaki? Borisz nagyon kedves, nagyon-nagyon kedves! Csak hát nem egészen felel meg az én ízlésemnek. Olyan keskeny, mint az ebédlőbeli óra… Nem érti? … Tudja, olyan keskeny, szürke, világos…
– Ne beszélj butaságot! – mondta a grófné.
De Natasa folytatta.
– Csakugyan nem érti? Nyikolinka megértené… Bezuhov az olyan kék, sötétkék meg vörös, de az is négyszögletes.

194-195. oldal, Második könyv, Harmadik rész, 13. (Európa, 1976)