naplemente időpont
Idézetek
– Tudod, az ember, ha olyan nagyon-nagyon szomorú, szereti a naplementéket…
26. oldal, 6. fejezet (Móra, 2006)
A könyökömet fogta, kormányzott előre. – Ne áltasd magad. Egyáltalán nem a biztonságod érdekel, sokkal inkább az, hogy kint tudjalak az életemből. Biztos akarok lenni benne, hogy elmész. Látnom kell, amint a kipufogód füstje elenyészik a naplementében.
Hát ehhez sok szerencsét, gondoltam. A kipufogóm valahol az Egyes úton van, a dobbal együtt.
Az éjszaka történik. Az összes rémálom, ami előjön naplemente után, az ősi idők óta, amikor biztonságért és melegségért bújtunk egymáshoz, az történik. Ez az a pillanat, amikor tényleg lehet félni a sötéttől.
79. oldal
Igen, tulajdonképpen a mámor startpisztolya a naplemente.
124. oldal
– Tudod… amikor az ember nagyon szomorú, szereti nézni a lemenő napot…
– Hát ennyire szomorú voltál azon a negyvennégy naplementés napon?
Ám a kis herceg nem válaszolt.
28. oldal (Helikon, 2015)
Lemenőben volt a nap, mintha összevérezte volna magát az ég, és bíborszínű, gyászos ködbe burkolózott.
69. oldal
Esti harangszó
Nézd, Platero, nézd, mennyi rózsa hull mindenfelé: kék rózsa, fehér rózsa, seszínű… Mintha csak az ég is rózsákba bomlott volna. Nézd, rózsával telik meg a homlokom, a vállam, a kezem… Mit csináljak ennyi rózsával? Te tudod talán, honnan hull ez a lágy virágzás, mert én nem tudom honnan, de naponta meglágyítja a tájat, és édesen rózsaszínre, fehérre, égszínkékre festi-, hullik a sok rózsa, újabb és újabb rózsák hullnak, akár egy Fra Angelico képen, Fra Angelicóén, aki még az örök boldogságot is térden állva festette. Mintha csak mind a hét mennyországból egyszerre szórnák a rózsát a földre. S a sok rózsa, mint valami langyos és halványan színezett hó, megül a tornyon, a fákon és a háztetőkön. Nézd, minden, ami éles és kemény volt, díszüktől most lággyá és finommá válik. Rózsa, még több rózsa. Újabb rózsák…
Az estéli harangszó kongása közben úgy tűnik, Platero, hogy ez a mi életünk veszít mindennapi erejéből és valami más, belső, magasabb, állandóbb és tisztább erő emel mindent, mintegy az égi kegy szökőkútján, a rózsák között már ki-kigyulladó csillagok közé… Rózsa, még több rózsa… A két szemed is, amit te magad nem látsz, Platero, csak szelíden emelsz az égre, két szép rózsa lett…
24. oldal
Juan Ramón Jiménez: Platero meg én 97% Andalúz elégia 1907–1916
A nyugati égbolt alját még a naplemente festette bíborszínűre, de már feljött a hold is és a tó vize mint egy nagy, ezüst álom nyújtózott a fényében. Az emlékezés finom, édes igézettel babonázta meg a két fiatalt. Gilbert törte meg a csendet:
– Nagyon hallgatag vagy, Anne…
– Attól félek, hogy ha szólok vagy megmozdulok, megtörik a csend – és vele a varázs és szertefoszlik ez a szépség.
12. oldal, A változás árnyéka (Európa, 1994)