nagyszombat esemény

Péter a cenákulum küszöbén ült és harmadnapja zokogott.
János Mária kezét simogatta.
A többiek hallgattak komoran.
Csak Mária, a magdalai készítette gyolcsait s a balzsamot, és egy
    kis amforát a gyolcs közé dugott, hogy legyen mivel
    meglocsolja lábait, ha netán mégis szembejön az úton.

400. oldal, A hét első napján, amikor még sötét volt III. (Szépirodalmi, 1981)

Az egyik katona azt mondja a sírnál: — Fázom.
Nem mintha hidegebb volna az éj, mint tegnap, tegnapelőtt.
Nem is a bőröm fázik, nem a bőrömön érzem a fázást.
A csontomban. Azon is túl.
Az, aki túl van a csonton. Mit tudom én,
nem vagyok filozófus.
Csak annyit tudok, hogy fázom.

397. oldal - A hét első napján, amikor még sötét volt II. (Szépirodalmi, 1981)

Ezen az éjszakán nem aludt se Annás, se Pilátus, se Kaifás.
Se Simon, a cirenei, ez egyre föltört vállát borogatta.
Nem aludt Barrabás se. Ő a kopár utcákon kóborolt.
A kutyák nem mertek ugatni. Minden kaput bezártak.
Feszítsetek meg! — nyögte Barrabás. Bezörgetett a kapukon.
Kaifás kapuján és Annás kapuján, és átkozódott, hogy becsapták.
Pilátus udvarán az őrök ostort fogtak, elzavarták.
Az éj sötét volt, néma volt, egyetlen hangja volt, ez a sakálüvöltés.

399. oldal - A hét első napján, amikor még sötét volt III. (Szépirodalmi, 1981)

Pirosodik Húsvét

Tél veszíti ingét,
pirosodik Húsvét,
hamarosan hazamegyek,
boldog leszek ismét.

Kötél meg nem köthet,
szél vissza nem lökhet,
aki velem összeveszik:
porba höntöröghet.

Nagycsütörtök: átok,
szeget kalapáltok,
Isten ellen készülődtök
ácsok és kovácsok.

Nagypéntek: habos vér,
működik a hóhér,
Jézus meghal bűnösökért,
jószagú ringyókért.

Feketednek felhők,
bőjtölnek a bendők,
harangnyelvek megbénulnak,
szólnak fakereplők.

Nagyszombat sugároz
a feltámadáshoz,
selyem-zászlók akadoznak
bimbózó faághoz.

Alkonyatkor festek
piros tojást, kéket,
borozgatva megköszönünk
égi üdvösséget.

Tél veszíti ingét,
pirosodik Húsvét,
hamarosan hazamegyek,
boldog leszek ismét.

10-11. oldal

A nagyheti határkerülés már a középkorban egyházi szokás volt és arra szolgált, hogy a szántóföldek mágikus körüljárásával a zsendülő vetést védjék a feltámadás ünnepe körüli időben.
Ez az egyházi szokás is népszokássá lett. Zalaegerszeg városában a szokáshoz történeti mondát fűztek. Eszerint a szokás a 16. századba nyúlnék vissza, mikor a törökök fenyegették Zalaegerszeget. Mikor nagyszombaton elindult a feltámadási körmenet, hozzájuk csatlakozott a vár fegyveres csapata is. A lakosság egész éjjel járta az utcákat, éktelen lármát csapva. A török csapat azt hitte, hogy nagy katonaság őrzi a várost és megrémülve elvonult. A zalaegerszegiek azóta is minden évben nagyszombaton egész éjjel sípolás és lövöldözés közben körüljárják a várost.
Szendrey Zsigmond és Ákos szerint nemcsak Zalaegerszegen, hanem Tiszaszentmártonban, Zsurkon és Szegeden is a törökök, tatárok visszaveréséhez fűzték a nagyszombati határjárás eredetét.

Közismert szólás, hogy nagycsütörtökön a harangok Rómába mennek. E hagyománynak költői, mondai hajtása is van. Az 1674. év nagyszombat napján Rómában a Szent Péter-templomában a sekrestyés, amint a templom tornyába felment, ott nagy álmélkodására egy idegen öltözetű ifjat talált mély álomba merülve. Nagynehezen fölébresztették. Maga köré bámult, alig tudta megérteni, mi történt vele, amíg végre latin nyelven elmondotta, ki ő és hogyan jött ide. Neve Kopeczky Mihály, Késmárkon diák volt, és nagy vágy támadt benne az örök várost és híres templomait látni. Minthogy azt hallotta, hogy húsvétkor a harangok Rómába repülnek, ő is elhatározta, hogy a haranggal együtt megteszi ezt az utat. Felmászott tehát a késmárki toronyba, ott az öreg harang belsejébe bújt és szíjjal odakötözte magát a harang nyelvéhez. Egyszerre csak nagy rázkódást érzett, mintha kirepült volna a toronyból, mire elvesztette eszméletét. Nem is nyerte vissza elébb, amíg a Szent Péter sekrestyése föl nem ébresztette. Kopeczky története nagy feltűnést keltett egész Rómában. Pártfogói akadtak, és így nem is tért vissza többé hazánkba.

Nagycsütörtök