Nagykőrös helyszín

Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös
Móricz Zsigmond: Hét krajcár
Tóth Tibor: Arany-tanulmányok
Bor Ambrus: Jel
Erdélyi Erzsébet: Kőrös körül körös-körül
Simon László – Farkas Péter: Műkincsek az Arany János Múzeumban
Fiala Borcsa: Szerinted?
!

Nagykőrös város Pest megyében, a Nagykőrösi járásban.
Budapesttől körülbelül 80 kilométerre délkeletre, Cegléd és Kecskemét között félúton fekszik. Az Alföldön, a Duna–Tisza közi homokhátságon terül el. A város területének kb. 35%-a erdő, uralkodó fafajtája a tölgy, a nyár, az akác és a kőris. A város neve az utóbbiból származik.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyk%C5%91r%C3%B6s

!

Nagykőrös címere


Idézetek

Jagika P>!

– Nagykőrös és Kecskemét úgy van együtt, mint Mekka és Medina, mint a kutya és a macska.

Kapcsolódó szócikkek: Kecskemét · Medina · Mekka · Nagykőrös
4 hozzászólás
AniTiger P>!

Az ofő Feribáról meg simán elhiszem, hogy reggelente egy kupica frissen facsart gyerekvérrel indít, meg ürgefejjel fojtásnak, valószínűleg attól van ilyen piszok kedve minden áldott reggel. Ma is egy fél órán keresztül üvöltözött velünk, olyanokat mondott, hogy az ilyen húgyagyú népségnek nem is gimnáziumban van a helye, mennénk inkább kiskondásnak Nagykőrösre, meg hogy ahhoz is kevesek vagyunk leszünk, hogy a teszkóba felvegyenek árufeltöltőnek.

14-15. oldal, Janka Naplója

Kapcsolódó szócikkek: Nagykőrös
2 hozzászólás
Ninácska P>!

A nagykőrösi Arany János Múzeum hivatalos megjelölése: tájmúzeum. Nagykőrös város és környékének kultúráját dokumentálja és őrzi, különös tekintettel a névadó költő-géniusz, Arany János kultuszára.
A nagykőrösi múzeum viszonylag fiatal Magyarország hasonló intézményeinek sorában. A híres nagykőrösi református főgimnázium pótolta sokáig annak szerepét Nagykőrösön: az oktatási intézmény könyvtára és régiségtára őrzött muzeális anyagot, elsődlegesen oktatási, s nem kiállítási célból. A gimnázium égisze alatt gyarapodott az Arany-relikviák, – dokumentumok száma is, s az 1910-es években létrehozott Arany-szobában önálló muzeális gyűjtemény alakulhatott, dr. Györe János tanár fáradozásai révén. Természetesen, ez a kiállítás is a gimnázium épületében, elsődlegesen az oktatáshoz kapcsolódóan működött, a nagyközönség előtt zárva volt. Nagykőrösön a múzeumot Dezső Kázmér polgármester alapította meg 1928-ban, felajánlva a köz javára könyvtárát, növény-, régiség-, valamint éremgyűjteményét. A városi tanács bár örömmel üdvözölte az alapítói tettet, önálló munkakörű állást nem teremtett, s helyet sem biztosított a múzeumi gyűjtemény számára. így a múzeum gyakorlatilag nem kezdhette meg működését, nem tölthette be rendeltetését.
Az 1949. évi múzeumi törvény következtében jöhetett létre a múzeumi intézmény Nagykőrösön is. Az elbontott huszárkaszárnya még épen álló tiszti szárnyában, a főépületben helyezték el a múzeumot, amely 1951-ben meg is nyithatta kapuit. A Városi Múzeum felelős vezetőjévé dr. Balanyi Bélát nevezték ki, aki a Kecskeméti Állami Levéltár igazgatása mellett elvállalta a körösi múzeum gondozását is. Az ő működése alatt szerveződött mind egységesebbé a nagykőrösi múzeumi gyűjtemény: a Nyársapáton s a körösi határban (Földvár, Ludas, Gurmannhalom stb.) folytatott régészeti ásatások anyaga teremtette meg a régészeti gyűjteményt (a leletek között számos értékes XI-XII. és XV. századi munkaeszköz, használati tárgy s reneszánsz cserép kályhaszem stb. szerepel), melynek kiemelkedő darabja a XII. századi ludasi kereszt. A néprajzi gyűjtemény alapját a V. Faragó Eszter nagykőrösi óvónő magángyűjteménye vetette meg, olyan tárgyakkal, amelyek ma már ritkaságszámba mennek (páratlan népművészeti értékű mángorlók, guzsalyok, borotvatokok, cserépedények, festett és faragott bútorok stb.). A képző- és iparművészeti gyűjteménybe helyi vonatkozású régi festmények, portrék s a város által vásárolt kortárs művészek alkotásai kerültek, valamint kisnemesi, parasztpolgári lakásberendezés tárgyai, bútorai.

Kapcsolódó szócikkek: 1928 · 1949 · 1951 · Arany János · Nagykőrös
Kek P>!

Arany János kilenc esztendőt töltött Nagykőrösön, méghozzá nem is akármilyen kilenc évet: férfikora legszebb időszakát. Harmincnégy éves volt, amikor idekerült, negyvenhárom, amikor elment.

9. oldal, Hogyan élt Arany János Nagykőrösön? / 1. Bevezető

Kapcsolódó szócikkek: Arany János · Nagykőrös
Ny_József I>!

– Dehogynem, lakott az itt, néném, tanár volt itt a kollégiumban. Nagy ember volt; lássa, mi is csak azért jöttünk ide Nagykőrösre, mert nincs itt nekünk senkink a világon, de el akartunk egyszer zarándokolni oda, ahol valaha Arany János lakott.

54. oldal - Magyar költő dicsősége (Mozaik, 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Arany János · Nagykőrös
Kek P>!

Nagykőrös jelképei

Minden közösségnek szüksége van olyan jelképekre, amelyekkel együvé tartozásukat kifejezésre tudják juttatni. Ilyen a város címere, pecsétje és zászlója is.
Nagykőrösnek beszédes címere van, hiszen a vidék jellegzetes fafajtája képezi a legfontosabb motívumát. Az ovális alakú címerpajzsban zöld halmon vörös háttérben egyenesen áll egy zöld kőrisfa. (Vö. a város nevének kialakulásával.) A címerpajzs fölött ötlombú korona lebeg, a pajzs mindkét oldalán zöld növénydíszek kapaszkodnak sárga kacsokra. A korona valószínűleg a 18. században került a címerbe. Talán az uralkodóhoz való hűséget jelképezi, ugyanis ebben az időben jobbágysorba kívánták süllyeszteni a várost, azonban Mária Terézia ezt megakadályozta.
Ezt a címert 1990-ben állította vissza az első szabadon választott városi képviselőtestület. Előtte az úgynevezett szocialista címert használta a város, amely az eredeti motívumokból csak a kőrisfát hagyta meg. Az aranyszegéllyel körülvett hasított pajzs vörös mezejébe a napkorongot, zöldjébe pedig egy fogaskereket helyeztek, amely két szem meggyet fog körül. A nap a felvilágosultságot és az iskolaváros-jelleget szimbolizálta, a fogaskerék és a meggy pedig az ipar és a mezőgazdaság jelképeként került a címerbe. 1950, január 2-tól 1974. december 16-ig semmiféle címere és zászlója nem volt a városnak, ugyanis egy 1949-ben kiadott belügyminisztériumi rendelet hatására kénytelen volt saját jelképeit nélkülözni – akárcsak a többi magyarországi helység.

A város zászlója piros-zöld alapon ugyanazt a címert ábrázolja.

18-19. oldal

Erdélyi Erzsébet: Kőrös körül körös-körül Nagykőrösi helyismereti kézikönyv

Kapcsolódó szócikkek: Nagykőrös
Kek P>!

     Gonddal, tárgyszeretettel kimetéltem a vezető napilapból egy hírt. Jó lesz a többi témacédulám, emlékeztetők közé.
     „Sportpisztolyával nyakon lőtte Nagykőrösön Hajdú László 19 éves ipari tanuló Raffael János 15 éves tanulót, aki olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. A cselekmény elkövetése után Hajdú László nikotinoldatot ivott, és szintén meghalt.”

311. oldal, Szem

Kapcsolódó szócikkek: Hajdú László · Nagykőrös · Raffael János