nádas helyszín
Idézetek
Elfeküdt már a nap túl a nádas réten,
Nagy vörös palástját künn hagyá az égen,
De az éj erőt vett, csakhamar beronta,
Az eget, a földet bakacsinba vonta,
És kiverte szépen koporsószegével:
Fényes csillagoknak milljom-ezerével;
Végre a szép holdat előkerítette
S ezüst koszorúnak fejtül odatette.
Úgy bolyonga Miklós. Nyakán ült a búja,
Oldalát kikezdte annak sarkantyúja,
S mint bezárt paripa, mely fölött az ól ég,
Szíve a mellében akkép hánykolódék.
Bujdosik az ,éren', bujdosik a ,nádon',
Nincs, hová lehajtsa fejét a világon.
Hasztalan kereste a magánosságot,
Mert beteg lelkének nem lelt orvosságot.
Halk szél játszik a nádasban, és gémek szállnak messze hangzó szóval nyugovóra. Sötétedik. A lápszag régi nádasok és régi húzások emlékeit füstölgi körülöttem. Magam vagyok. Ilyenkor magam vagyok az egész világon. Így vadásztak az öregek is, de az utódoknak már nem tudom, marad-e nádas, marad-e víz, marad-e vad.
260. oldal
Szeretem a nádast! Akár a tavaszi élet nádpengéi szúrják át a melegedő vizet, akár a nyár rejtelmessége szunyókál a susogó nádbugák alján, akár az ősz dérharmatos világában szomorkodnak millió nádszálak, és a nádirigó kereplése után vágynak, melynek fészkében álmosan ül a csend, akár pedig a szél sziszeg a sás levelein, és a tél hujjog a nád havas országában.
157. oldal, Vénül a nyár
A nap melegen ragyogta be a nádast, vidáman szólt a rétség ezerhangú lármája, s én szalonnát csordítottam kenyeremre, mellé pedig erős paprikát ettem, mert Matula szerint nem is ember, aki az erős paprikát nem szereti. Csípett a paprika, mint a tüzes vas, de oda se neki.
Egy csillag van csak az égen
Óvatosan járom a rétség süppedőit. Ameddig ellátok, ember nem kerül a szemem elé. Felséges magány ez, amelyben tökéletesen a magamé lehetek. Nincs, aki nyűgözzön, akivel törődnöm kellene. Óraszámra bújhatom a nádast, a zsombikost, a rétség szigeteit, embernyomra sehol sem akadok. Mintha utolsónak maradtam volna a fajtámból, olyan igazán egyedül vagyok.
A nagy zsombik között