Mutyusz személy

A bagoly úgy vált el a kőtől, mint egy puha fátyoldarab.
– Meg kell hagyni: csodálatosan repülsz. Még a tollaid suhogását sem hallom.
– Jólesik, hogy mondod, de gondold el: én éjjel vadászok, amikor csend van. Ha én úgy reszelném a levegőt, mint az ölyv vagy a vércse, hát egy egérke sem jutna a konyhámra. Az egérkéknek jó fülük van, de hát nappal ott dübörög az ember mindenféle szörnyű masinákkal, amik nemcsak szántanak, vetnek, de még muzsikálnak is. Félelmetes az ember; néha gonosz, de nagyon okos, az bizonyos.
– Nem lehet tagadni – suttogta Mutyusz a kényelmes tollpáholyban –, csak az a kár, hogy agyonlármázza magát, és mire majd ráébred, hogy a zaj milyen átok, hogy a muzsika nem levegő, amit állandóan nyelni kell, ha élni akar, addigra fele a bolondokházában lesz, a másik fele pedig ész nélkül szerkeszti meg a hangtalan gépet és az ünnepnek szánt muzsikát.

348-349. oldal - A tölgy (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1962)

A nagy fűrész mintha a szívét vágta volna, s a fogak kegyetlen károgásába elmúlt idők haldokló napjai hörögtek.
– Állj félre, mindjárt dől – intett Mutyusz… bizony, nagyon meg kell gondolni, mit kíván az ember.

    Ekkor egy denevér kezdett keringeni a kis ember feje felett.
    – Mutyusz bácsi! – suhant el arca előtt. – Mutyusz bácsi, a kis róka nagyon rosszul van. Száraz az orra, mint a tapló. Csak nyöszörögni tud már.
    – Meggyógyul! Mondd meg nekik. És nem is árt, ha kínlódik, legalább megjegyzi, hogy az erdő iskolája nem hülyéknek való.

160. oldal, A Tölgy

– …és sokat beszélsz, Mutyusz. Magad is tudod, hogy az élők a pusztulásból élnek, és ha te azokat is meggyógyítod, akik önmagukat ítélték halálra, mi lesz akkor az élőkkel? A gyógyíthatókat gyógyítsd, de ne avatkozz a Rend útjába, mert elpusztítod az élőket.

175. oldal, A Tölgy (Lazi, 2008)