munkakönyv tárgy

Azt kellett volna látni, mikor megkérdeztem, mondja már, be vagyunk mi jelentve? Hogy a nyugdíj, a tébé, ilyesmi. Merthogy a munkakönyvünket azt elszedte mindjárt az első napon. Úgy nézett rám, undorodva, mint egy békára, nem tudott mondani hirtelen semmit. Azt kérdezte, mi is a kérdésem? Mondom neki, azt szeretném tudni, hogy be vagyunk-e jelentve. Be, mondta aztán, persze. Miért? Mit akar maga azzal a bejelentéssel? Hát, mondom, a nyugdíj miatt. Meg ha itt baleset ér. Mért, kérdezte, maga nyugdíjba akar menni? Meddig akar maga élni? Magának már a temetőben kellene sétálgatni szabadidejében, hogy szokja! Ha meg baleset éri, majd idejében szólok a boncmesternek! Ezzel el is volt intézve. Mái napig se tudom, hogy be voltunk jelentve vagy sem, de szerintem nem.

74. oldal - Mindenki tudja

…Személyi. Piros útlevél. Kék útlevél. Munkakönyv, katonakönyv, tagkönyv, tagkönyv, betétkönyv….

Románc

[…] Apám elintézte valami cégnél, hogy felvettek, havonta egyszer kellett bemennem a fizetésért, abból egy picit megtarthattam, a többit meg otthagytam. Volt munkakönyvem, be volt írva a személyimbe, hogy valami szakcsoportnál dolgozom.

133. oldal, Önsegítő közösségek - Anonim Drogfüggők, Sándor (Kalligram, 2010)

Amikor Désiré megérkezett Budapestre

A negyedik éjszakán,
mentem utcák során.
Tócsában fényes gyöngy,
zsebemben munkakönyv.

Az ötödik éjjelen
volt már albérletem.
Főbérlőm férfi bár,
mégis fiúkkal jár.

A hatodik éjjelen
valami rossz helyen
egy nőnek – nem is tudom –
volt egy ajánlatom.

Hárman jöttek nekem
azon az éjjelen.
Orrcsontom eltörött
a múzeum mögött.

Egy hirdetés kéne egy ház falán,
jut nekem még jobb főbérlő talán.
Egy hirdetés, csupán az kéne még,
s felhozhatnám Pestre Vetró Irént.

A nyolcadik éjszakát
nővel aludtam át.
A körmöm eltörött,
úgy szorítottam őt.

A tizedik éjszakán
egy ház bejáratán
– nem lehet tévedés –
ott volt a hirdetés.

Szemembe úgy akadt,
hogy untam a ráncokat
igazoltatás során
egy rendőr homlokán.

Ez az, Vetró Irén!
Mondtam magamban én.
A századik éjszakát
már velem alszod át.

Egy hirdetés kéne egy ház falán,
jut nekem még jobb főbérlő talán.
Egy hirdetés, csupán az kéne még,
s felhozhatnám Pestre Vetró Irént.

Apám és a fegyelem

Huszonnyolc éves, akárcsak én.
Gépészeti előadó Miskolcon, 1961-ben.
Ez idáig büntetve nem volt
és fegyelmi eljárás alatt sem állott.
December. Munkakönyve, mint a patyolat.
Most kellene rápirítani, hogy legyen éber.
A talapzaton, melyen megvetette a lábát,
végigfut az első hajszálrepedés.
Három nap sem elegendő,
hogy végrehajtsa a kazánok
meg a légtartályok nyomáspróbáját.
És eközben – bár munkaköri kötelessége –
nyilvántartási kartonokat sem vezet.
Zárkózott, a társaságot (különösen
a női társaságot) kerülő egyén lévén,
barátságtalanul viselkedik a kollegináival.
Szobatársnőjét betolakodónak nevezi.
Nem hajlandó – idézem – „parkett-táncos
módjára" illegetni magát a gépírónők előtt,
hogy azok határidőre tisztázzák a beadványokat.
Ha nem, hát nem. Apám zsebre vágja
a felmondást, és az Avas lejtőjén
járkál sötétedésig, akkor még
szőlőhegy az egész. Kedvese nincs,
és ahogy ismerem, kocsmázni sem jár.
Fellebbezésében előadja,
hogy munkáltatóját személyes ellenszenv vezette.
Az osztályvezető, aki még egyetemre jár,
rávette apámat, hogy készítve el
helyette az iskolai rajzait.
Mióta apám erre nem hajlandó,
kellemetlenségei vannak.
A járásbíróság helyt ad a fellebbezésnek.
Ez egyszer. Ötven dosszié tartalma,
ami a fegyelem tárgyköréből hátravan.
Arra a bizonyos talapzatra
felépítmény is kerül,
és fut tovább a hajszálrepedés.
A doktornőhöz is elér, akit
apám a miskolci strandon szólít majd meg.
A kislányhoz is, aki házasságukból
fog születni és fél évet él.
A rokonokhoz, akik tüzet látnak, de félrenéznek.
Fut tovább, és én következem.

– […] Mi mindenesetre csinálunk önnek munkakönyvet. Váltásban fog dolgozni, tizenkét órát, utána huszonnégyet. Sokkal előnyösebb így, mint ha ingázna. Ha jól értettem Frăsineni-ben lakik. A fizetés hatmillió havonta… – Távolságtartó hangvétele természetesen a titkárnő jelenléte miatt volt szükséges, akit félprofilból láttak Róbert jobbjától kétméternyire, mozdulatlanul ült ott, szemét a számítógépre szegezve, amivel azt a benyomást keltette, hogy hallgatózik. – Hatmillió egyelőre – mondta Brîndușa, mintha attól tartott volna, hogy a férfinak nem fog megfelelni. – De majd jönnek a kormánytól a bérindexek, vagy növekedni, vagy csökkenni fognak a fizetések a tanügyben… Mindenféléket lehet hallani, de a normális az lenne, ha növekednének. A minimálbérnek is növekednie kellene.
– Most mennyi?
– Micsoda?
– A minimálbér.
– Azt hiszem, hatmillió, de ennek kötelezően növekednie kell. A Tăriceanu-kormány ígéretet tett rá, de a Boc-kormány már a kanyarban van, és alig várja, hogy megvágják a fizetéseket…

171. oldal, Szeretlek szeretlek szeretlek (Napkút, 2016)