Mózes személy
Idézetek
– Válaszd ketté a folyót!
Úgy mondta, mintha teljesen hétköznapi kérés lett volna, mint mondjuk az, hogy „add ide a sót".
– Harci mágus vagyok – mondtam. – Nem tudom, hogyan kell kettéválasztani egy folyót.
Bész sértetten nézett fel rám.
– Jaj, már! Azt mindenki tudja. Hufu idejében ismertem egy mágust, aki kettéválasztotta a Nílust, csak hogy felhozza a folyómederből egy lány nyakláncát. Aztán ott volt az az izraelita fazon, Miska.
– Mózes?
– Ja igen, ő – erősítette meg Bész. – Na mindegy, szóval tökre ketté kéne tudnod választani a vizet. Nem érünk rá.
– Ha ennyire könnyű, miért nem csinálod te?
– Erre nekiáll szemtelenkedni!
No, Mózes nem rossz, azt el kell ismernem, de hosszú, nagyon hosszú. Az Egyiptomból való kivonulás után égető szükség volna benne némi változatosságra, de az ő története csak megy, mendegél, azzal a sok törvénnyel. Ki tud odafigyelni annyi törvényre, akár negyven év alatt is? Próbáljátok csak megjegyezni őket. Ki tudná mindezt leírni? Mikor volt bármi másra ideje? Pedig tovább kellett adnia őket. Ne felejtsétek el, hogy Mózes lassú beszédű volt. Nem csoda, hogy olyan sokáig tartott.
12. oldal
Szomorú társadalomban élünk. Sikert mindenáron: ezt a tanítást csöpögteti belénk a ránk nehezedő romlottság.
Mellesleg mondva, a siker eléggé förtelmes valami. Becsapja az embereket, mert könnyen összetéveszthető az érdemmel. A tömeg szemében a siker arculata majdnem azonos a kiválóságéval. A siker, a tehetségnek e hasonmása, elámítja a történetírást is. Csak Juvenalis és Tacitus ejt róla bosszús szavakat. Napjaink többé-kevésbé hivatalos bölcselete a siker cselédjévé szegődött, magára öltötte libériáját, és az előszobájában lakájkodik. Arass sikert: ez a divatos elmélet, amely a könnyűszerrel való boldogulást azonosítja a tehetséggel. Ha nyersz a lutrin, ember vagy a talpadon. Aki diadalt arat, az előtt hódol a világ. Szüless a sors kegyeltjének, ez mindennek a titka. Ha szerencséd van, a többi jön magától. Ha gyorsan révbe jutsz, nagy embernek fognak tartani. Nem számítva néhány óriás kivételt, a század fénylő csillagait, a kortársi bámulat rövidlátásából ered. Színaranynak nézik az aranyozást. Lehetsz akármilyen jöttment, fő, hogy zöldágra vergődj. A köznapi ember afféle vén Narcissus, aki imádja önmagát, és aki megtapsolja a köznapiságot. Azt a roppant tehetséget, amely Mózest, Aiszkhüloszt, Dantét, Michelangelót vagy Napóleont naggyá tette, a tömeg egy csapásra közfelkiáltással odaítéli bárkinek, aki valamiben, akármiben, elérte célját. […] A véghetetlen égbolt csillagait összetévesztik a csillag formájú nyomokkal, amelyeket a kacsák lába hagy a pocsolyák puha iszapjában.
50-51. oldal, I. kötet, Első rész, Első könyv, XII. Bienvenu úr magányossága (Lazi, 2006)
Mózes elcsigázottan baktat le a hegyről az Úrral történt újabb egyeztetés után, hóna alatt a nehéz kőtáblákkal. „Gyerekek! Van egy jó meg egy rossz hírem. A jó, hogy sikerült lealkudnom tízre! A rossz pedig, hogy a paráznaság bent maradt…”
224. oldal, A jó lányok a Mennybe mennek - a rosszak mindenfelé
Hevesi Krisztina: Szextrém 83% Perverziók, szexfüggőség és ártalmatlan különcségeink
Aztán jött Szuez.
A maguk mögött hagyott tengert keskeny, csillámló sávok váltották fel a sivatag homokjában. Türkizből smaragdba váltott, majd mérgező sárgászöldbe. Az egyik oldalon Egyiptom terült el, pálmák és oázisok, ahonnan citrusfélék illatfoszlányai kúsztak az orrukba. De a másik oldalon a Sínai-félsziget, ahol Mózes vándorolt. Az arab sivatag elnyúlt a messzeségbe, félelmetes hatást keltett a vibráló napfényben. Vörösessárga homokdűnék, élettelen szürke árnyékok. Élénklila és ibolyaszínű sziklatömbök.
Olyanok, mint a belek, állapította meg Stanislaw.
A dűnékből örvénylő homok szállt fel. Stas eksztázisba esett. Olyan színárnyalatokra mutatott rá, amiket Bonislaw soha észre sem vett volna. Stas szerint már egyenesen perverzek voltak. Undorítóan és csodásan perverzek: vörös, aranysárga, lila és hamuszürke. Fényes nappal volt, de az ég tejeskávé színét öltötte magára.
Az égbolt közepére valaki felragasztott egy kis kékeszöld napkorongot.
34-35. oldal
– […] de hát, Uramisten, ki volt még ott Jézuson kívül, ki volt, akár csak egy is, aki csakugyan tudta, miről is van szó? Egy se volt. Egy se. Mózes se tudta. Ne gyere nekem Mózessel. Nagyon derék öreg pofa volt, jó kapcsolatot tartott fenn Istenével ésatöbbi – de épp ez a bökkenő. Szüksége volt rá, hogy kapcsolatot tartson fenn. Jézus viszont tudta, hogy Istentől nincs elválás.
166. oldal
– Ugyan ki mondta, hogy nekem kedvesnek kellene lennem? – reccsentett rá Isten. – Hol van az megírva, hogy kedvesnek kell lennem?
– Hát nem vagy Te jó Isten?
– Hol mondják azt, hogy jónak kell lennem? Nem elég, hogy én vagyok Isten? Ne vesztegesd az idődet álmodozással, Mózes. Én megparancsoltam Ábrahámnak, hogy metéltesse körül magát, amikor már felnőtt férfi volt. Olyasvalakinek a cselekedete volt ez talán, aki kedves?
– Én sem vagyok kkkk… körülmetélve – jutott hirtelen Mózes eszébe.
– Csak várjál – mondta az Úr nevetve.
31. oldal