Morwen Eledhwen személy

J. R. R. Tolkien: A szilmarilok
J. R. R. Tolkien: Húrin gyermekei
J. R. R. Tolkien: Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről
J. R. R. Tolkien: Beleriand dalai
!

Morwen és Húrin

!

Morwen és Túrin

!

MORWEN (Morwen) S. Jelentése: sötét hölgy. Meghalt: Ek. 502. Adán az Első Házból, Baragund leánya. A Dagor Bragollach után Dorthonionba menekült Emeldirrel, majd Dor-lóminba ment, ahol 465 előtt Húrin felesége lett. Három gyermekük született: Túrin, Lalaith és Nienor. A Nirnaeth Arnoediad után Dor-lóminban maradt, de Túrint
Doriathba küldte. Húsz évvel később Nienorral együtt utánament, de Túrin akkor már nem tartózkodott ott. Nargothrond bukása után ostoba módon elment oda, hogy megtudjon valamit a fiáról. Glaurung szétszórta a kíséretét. Hat éven át kóborolt, végül találkozott Húrinnal. Még azon a napon meghalt. Húrin a fiaival együtt temette el.
Szépsége miatt Eledhwennek is nevezték, férjének köszönhetően sokan Dorlómin úrnőjeként emlegették. (Sz.)
(Tolkien enciklopédia)


Idézetek

takiko>!

Hador fia volt Galdor és Gundor; Galdor fia meg Húrin és Huor; és Húrin fia volt Túrin, Glaurung végzete; és Huor fia Tuor volt, az Áldott Earendil apja. Boromir fia Bregor volt, annak meg Bregolas és Barahir voltak a fiai; Bregolas két fia Baragund és Belegund volt. Baragund lánya Morwen volt, Túrin anyja, Belegund lánya pedig Rían, Tuor anyja. Barahir fia pedig a Félkezű Beren volt, aki elnyerte Thingol lányának, Lúthiennak a szerelmét, s aki visszatért a halálból; tőlük lett a világra Elwing, Earendil asszonya, s utánuk Númenor valamennyi királya.

170. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Beren · Galdor · Huor · Húrin · Morwen Eledhwen · Rían · Tuor · Túrin Turambar
6 hozzászólás
Lunemorte P>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

De Húrin nem válaszolt, s leült a kő mellé, Morwennel a karjában; s többé nem szóltak. A nap pedig lenyugodott, és Morwen sóhajtott, és összekulcsolta a kezét, és néma lett; és Húrin tudta, hogy meghalt.

Kapcsolódó szócikkek: Húrin · Morwen Eledhwen
Lunemorte P>!

Itt ülünk, s oly dolgokról vitázunk, amelyek fölött nincs hatalmunk, s álmok árnyairól fecsegünk. A dolgok nem fordulhatnak olyan rosszra; de ha mégis, minden a te bátorságodon és eszességeden múlik. Akkor tedd azt, amit a szíved súg; de gyorsan.

Kapcsolódó szócikkek: Húrin · Morwen Eledhwen
Kizi>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Bëor háza elbukott. Ha a nagy Hador háza is megdől, Haleth kis népe ugyan miféle odúkban húzhatja meg magát?

109. oldal, Túrin gyermekkora

Kapcsolódó szócikkek: Bëor (Balan) · Hador · Haleth · Morwen Eledhwen
Arwen_Undómiel>!

– Ég veled, Dor-lómin úrnője; nagyobb reménnyel lovagolunk ki most, mint amilyet eddig valaha is ismertünk. Merjük hinni, hogy télközép ünnepe az idén vidámabb lesz, mint éveink során bármikor, s félelem nélküli tavasz követi majd!

45. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Húrin · Morwen Eledhwen
Lunemorte P>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Ám amikor szóltak Túrinnak, hogy forduljon meg, és tekintsen vissza apja házára, a válás fájdalma kardként sújtott le rá, s felkiáltott:
– Morwen, Morwen, mikor látlak újra?
Morwen pedig a küszöbön állva hallotta, amint az erdős hegyoldalak visszhangozták ezt a kiáltást, és úgy markolta az ajtófélfát, hogy az ujjai kisebesedtek. Ez volt Túrin első bánata.

Kapcsolódó szócikkek: Morwen Eledhwen · Túrin Turambar
Lunemorte P>!

Ám Dor-lómin úrnőjére nem mertek kezet emelni, a házából sem merték elűzni; mert azt suttogták róla, hogy veszélyes és boszorkány, akinek dolgai vannak a fehér ördögökkel: mert így nevezték a tündéket, akiket gyűlöltek, ám annál is jobban féltek.

Kapcsolódó szócikkek: Morwen Eledhwen
Ancalimë P>!

– […] S ha elérjük célunkat, a tündekirályok Beor házának minden birtokát visszaadják örökösének; az pedig te vagy, Baragund lánya Morwen. Tágas uradalmaink lesznek akkor, s fiunkra dicső örökség vár. Az északi gonosz nélkül hatalmas vagyona volna, s király lenne az emberek között.
– Húrin Thalion – mondta Morwen –, jómagam igazabbnak vélném, ha úgy mondanám: magasra tekintesz, én pedig attól félek, mélyre hullunk.

42. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Húrin · Morwen Eledhwen
Kizi>!

Az emberi élet rövid, s oly gyakori a balszerencse még béke idején is.

40. oldal, Túrin gyermekkora

Kapcsolódó szócikkek: Húrin · Morwen Eledhwen
Belle_Maundrell>!

Egy nyári napon, mikor a nyurga fák
mély csendjét megrezgette gyengéden
a lágy szélben szálló távoli,
halk mormolás, a hirtelen napsugár
fénye az árnyakon átszűrődve teliszórta
a titkos tisztásokat táncoló ezüsttel,
és kósza szellő szelíd lehelete
simogatott lombot és lengedező ágat,
Hithlum egy tisztásán, háza kapujában
állt Morwen, elrejtve mélységes bánatát.

145. oldal, I. Húrin gyermekeinek éneke

Kapcsolódó szócikkek: Morwen Eledhwen