Előkeríti a lányt, aki vászonlepedőt terít az ágyra, és elrakja a paplant meg a párnát. Kragstedt asszony felmászik az előkészített helyre, és beveszi az ópiumot, amit Falck kikészített. Aztán fekve várja a jól ismert kábult nyugalmat. Még érzékeli, hogy Falck lepedőből csíkokat hasít, és beáztatja őket egy zsírral teli tálban. Aztán egy törölközőre teríti az átitatott csíkokat. Ezután fogja a puskaporostokját, és a fekete port a csíkokra szórja.
– Amikor végzünk, ezeket el kell égetnünk – mondja suttogva, mint egy összeesküvő. – Remélem beleegyezik.
– Természetesen.
– Amit most teszünk, büntetendő cselekedet, mindketten fegyházba kerülhetünk érte.
Az asszony végignéz magán. Bizonyára elaludt. A lábai között látja a lelkész fedetlen fejét. Tetveket vél felfedezni a fejbőrén, aztán a gyógyszer hatásának tulajdonítja a látványt. Még nem érez fájdalmat, attól, hogy valaki odalent babrál vele, egy rég halott érzés keríti hatalmába. A lény a lelkész válla fölött áthajolva lámpát tart, egyik keze előrenyújtva, abban is van valami. Mindketten ugyanarra a pontra néznek a lába között, teljesen leköti a figyelmüket, miközben a lámpafény ide-oda imbolyog az arcukon.
– Inkább a mennyezetet bámulja, Kragstedt asszony – szólal meg a pap. – Itt semmi érdekeset nem lát.
Visszaejti a fejét a párnára. Egy erdőben találja magát, ahova zöldes kötegekben szűrődik be a fény, a fák koronája és a földön heverő barna levelek határolta térben vándorol. Nincs egyedül, elhunyt testvére sétál mellette, kart karba öltve csevegnek és nevetgélnek. A nővére az eljegyzésre készül, kedvese éppen most beszél az apjukkal. Felsorolja, mi mindent kell vásárolni az esküvőre, aztán pedig a háztartáshoz; a ház már megvan, polgári otthon egy kereskedővárosban, cselédséggel, lovakkal, hány gyereket is szeretnének? Sokat. És hogyan is tesznek szert ezekre a gyerekekre? Hát úgy, hogy együtt vannak, mint férj és feleség, magyarázza a nővére. Haldora nevet. Ennél nagyobb ostobaságot még nem hallott. Úgy, hogy együtt vacsoráznak, kart karba öltve sétálnak, és megcsókolják egymást? Így keletkezik a gyerek? Micsoda badarság! Dehogy, úgy, hogy megosztjuk a fekhelyünket, és kimondhatatlan, de gyönyörű dolgokat teszünk. Közel engeded magadhoz a férfit, beereszted hogy egy kicsit megrepedj, megnyílsz, és ez a változás a férfit rabszolgává, a nőt uralkodóvá változtatja. Majd ha te is konfirmálkodtál, elmesélem az egészet.
– Feküdjön nyugodtan, Kragstedt asszony.
Álmában valószínűleg nevetett. Most a plafont bámulja a kereskedelmi képviselő házában, a mennyezetet, illetve föntről nézve a padlót tartó súlyos tölgyfa gerendákat. Odafönt vannak a kesernyés szagú sonkák, gondolja, a képviselő sörét és pálinkáját hasas hordókban tárolják, a zsákok tele búzával meg darával, meg az édeskés komló és a fűszeres illatú dohány. Akkor is ott vannak, ha nem látom, a világ sokkal nagyobb a személyemet körülvevő buboréknál, óriás, hatalmas és minden mindennel összefügg benne. A nőverem, Jensine is a része, még ha meg is halt, és a halott apám meg az anyám meg az élő testvéreim, és én is itt vagyok, még ha ők nem is tudják, hogy még itt vagyok, még ha nem is sejtenek semmit abból, hogy valaki éppen most tesz robbanótöltetet a hüvelyembe, és mindenkit teljesen hidegen hagy az egész, még engem is.
Látja hogy a lelkész izzad, látja, ahogy előrehajol, és hunyorogva tanulmányozza a szétfeszített hüvelybemenetet, meg azt ami odabent található.
– Több fényt – kéri.
A lány közelebb tartja a lámpást. Csak nehogy megperzselje a haját, gondolja Haldora.
– Több fényt!
A lány felcsavarja a lámpát. Az köpködni kezd.
– Köszönöm. Sokkal jobb.
Haldora érzi, ahogy valamit beletömköd, valószínűleg a vászonrongyokat. A lány tartja a hüvelynyílást szétfeszítő spekulumot, közben pedig a fröcskölő lámpával egyensúlyoz.
– Kragstedt asszony – mondja Falck elfojtott hangon –, most felvezetem ezt a szondát a méhnyakhoz. Valószínűleg fájni fog, de meg kell próbálnia mozdulatlanul feküdni.
A fájdalom egyszerre hasít bele, mint a villámcsapás az érzéketlen sötétségből, meglepi, amitől alteste megvonaglik.
– Feküdjön mozdulatlanul, Kragstedt asszony. Szorítsa össze a fogait.
A hasító fájdalom megint ott van, és ő megint megugrik, igaz, nem annyira, mint az előbb. Falck dünnyög, a hosszú acélszállal bíbelődik, amellyel a rongyokat gyömöszöli a méhbe. Ingerülten morog.
– Valami gond van? – kérdezi Haldora olyan hangon, amit ő maga is csak alig ismer fel.
– Nem, nem, nincs semmi gond, kedves asszonyom, csak egy váratlan beszűkülés. Kénytelen leszek valamivel keményebb kézzel dolgozni.
– Rendben.
– Fontos, hogy ne mozogjon, Kragstedt asszony.
– Az Isten szerelmére, szólítson Haldorának.
– Rendben, Haldora, drága barátnőm, néhány másodpercig ne mozduljon. Most behatolok.
Az asszony belekapaszkodik az alatta lévő vászonba, fejét oldalra fordítja. De a behatolásra a teste önkéntelenül reagál, megrándul, és a szerkezet, melyet Falck megpróbált belédugni, a levegőbe repül, majd leesik mellé a lepedőre. Ordítást hall, zörgést és tologatást, üvegcserepek csörgését, melyet elnyújtott, sziszegő hang követ, aztán villanás kísérte csattanás. Falck üvöltve felpattan, kezét az arca elé kapja, haja lángol. Megmondtam, hogy vigyázzon azzal a hajjal, gondolja Haldora, de most talán megszabadul a tetvektől. Égető fájdalmat érez, de mintha mégsem érezné, inkább csak látná, mintha elszakadt volna tőle, és jelentéktelennek tűnik ahhoz a fájdalomhoz képest, amit akkor érzett, amit akkor érzett, amikor a lelkész hozzá akart férni a méhéhez. Csak most érti meg, hogy az égető fájdalom teljesen valóságos, odalent minden fröcsögve forr, s a szoba lassan megtelik az émelyítő, megpörkölődött bűzzel. Kipattan az ágyból, betámolyog a szalonba, ahol a lány közeledik futva, lapáttal a kezében. A lapáton egy kupac havat tart, ő ráül, és agyonégett altestét a hóhoz szorítja. Gőz és fekete füst csap fel. A fülkében Falck nyöszörög, majd megjelenik az ajtóban, és odatapogatózik az asztalhoz. Leül a padra.
– Vizet! – nyögi.
A lány hozza a vödröt, a lelkész fölé hajol, és az arcára locsolja.
– Baleset történt – nyöszörgi Falck –, az az átkozott lámpa, a puskapor idő előtt meggyulladt, pont a szemembe kaptam. Hogy van, madame Kragstedt?
Az asszony a lány segítségével éppen az elszenesedett csíkokat próbálja kiszedni a hüvelyéből. Égetthús- és salétromszagúk van. Kicsit véresek is, de amikor az utolsó rongyot is kihúzzák, a vér tisztán, vörösen ömlik a hókupacra.