Helló – nyöszörögtem elhaló hangon.
– Na persze, ilyenkor helló – a hangjából áradó gúny őszintén meglepett. – Pontosan tudod, hogy kísérővel kell a bárból a kocsidhoz menned – már szinte kiabált. – Te-te-te-tessék? – dadogtam.
Az a szabály – mondta igen lassan, mintha kissé nehéz lenne a felfogásom –, hogy kísérővel kell a bárból a kocsidhoz menned. Ezt minden lány pontosan tudja.
– Ööö… Minden oké? – makogtam, és még mindig nem értettem, mi baja van.
– Az embereim feladata gondoskodni arról, hogy épségben odaérj az épülettől a nyomorult kocsidhoz. Jó lenne, ha nem szórakoznál itt velem, hanem azt csinálnád, amit mondanak. És hidd el, kicsikém, pont leszarom, hogy Big Mike-kal hetyegsz. Legközelebb fogod magad, és szépen megvárod, amíg az egyik emberem a kocsidhoz kísér.
– Ki az a Big Mike? – kérdeztem. Alig érkeztem meg a városba, és máris pletykák kaptak szárnyra rólam és egy pasasról?
– Big Mike az az ember, akit te „apának” nevezel! – felelte, undorral a hangjában. – Pont leszarom azt is, hogy a főnökkel kufircolsz. El kellett volna mondania neked, hogy ez a szabály, de ha már nem tette, legalább lehetett volna benne annyi, hogy maga kísér el a kocsidhoz.
Atyavilág! Hű… Most kezdtem érteni a dolgot. A pasas azt hiszi, hogy apával kufircolok. Kolosszális! Ráadásul mekkora bunkó!
– Tessék? – összevontam a szemöldököm, bízva abban, hogy talán átmegy neki az üzenet, és igyekszik jobban megválogatni a szavait.
– Melyik részt nem értetted, kicsim? – gúnyolódott tovább. Ekkor már nagyobb összegben fogadtam volna, hogy a szemem majd’ kiesik, a fülemből pedig füst gomolyog.
Mérgesen felé nyújtottam a kezem: – Nem vagyok „kicsim”. November a nevem. Emellett pedig Big Mi…
– Leszarom, hogy ki vagy – vágott a szavamba.
– Hát, kisapám, jó nagy bunkó vagy.
– És leszarom azt is, hogy mit gondolsz.
– Mit gondolsz, ki a franc vagy te? – kérdeztem csípőre tett kézzel, és éreztem, hogy felháborodásomban a New York-i stílusom megállíthatatlanul tör elő belőlem.
– A srác vagyok, akinek az a dolga, hogy a kocsidhoz kísérjen, hogy biztosan épségben elhajthass innen, úgyhogy nagyon jó lenne, ha csinálhatnám a melómat, ahelyett hogy itt álldogálok veled.
– Hogy te mekkora bunkó vagy! – mordultam rá, és legszívesebben belerúgtam volna egy jól irányzottat.
– November? – hallottam apa hangját. Magamban diadalmasan elmosolyodtam, és előre örültem, hogy mekkora pofára esés következik.