!

Mia Silber személy

Kerstin Gier: Dream a Little Dream
Kerstin Gier: Az álmok első könyve
Kerstin Gier: Az álmok második könyve
Kerstin Gier: Az álmok harmadik könyve

Idézetek

>!
Arianrhod MP

“I like your middle names.” Mia was looking at Florence, wide-eyed. “You’re really lucky, you know? Mom gave Liv and me the names of her favorite aunts as middle names. Well, she forced them on us. Gertrude and Virginia.”
For a split second Florence’s face cleared.
“My aunts are named after Gertrude Stein and Virginia Woolf,” said Mom. “Two great women writers.”
“With shitty names,” added Mia.

>!
Könyvmolyképző KU

– (…) ezek a csajok kezdenek az idegeimre menni. Most komolyan, ha valaha egyszer ilyen cicababa leszek, aki egy pasas miatt megszabadul az agyától, és az iskolai füzeteibe már csak szívecskéket firkál, akkor inkább lőjenek le!
– Emlékeztetni foglak rá.
– Komolyan mondom! Annyira örülök, Livvy, hogy mi immunisak vagyunk a fiúkra.
– Talán nem egészen immunisak, de legalábbis nehezen kapunk lángra – ismertem el. Kénytelen-kelletlen. Ha valaki, hozzánk hasonlóan, minden évben máshová költözik, óvatosnak kell lennie a szerelemmel, különben búcsúzáskor összetörik a szíve. Kinek volt arra szüksége? – De anyának talán igaza van, és majd egyszer, ha eljön az igazi…
– Akkor majd szépen megvárja, amíg leérettségizem!

114. oldal, 13. (Könyvmolyképző, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Mia Silber · Olivia Silber (Liv)
>!
Diush

A repülés tökéletes volt, semmi légörvény, tehát Miának nem kellett hánynia, én pedig kivételesen nem egy kövér pasas mellett ültem, aki elfoglalja a kartámaszomat, és sörszagot áraszt.

10. oldal, 1. (Könyvmolyképző, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: Mia Silber · Olivia Silber (Liv)
>!
Hyacinth

– Az előétel csak egy kis apróság. – Amikor mindenki elfoglalta a helyét, Florence kedvesen Miára és rám mosolygott az asztal túloldaláról. – Mivel Mrs. Dimbleby túl sok fürjet vásárolt.
Remélem, szeretitek zellerpürével.
Hát, igen, már itt elkezdődött. Zeller. Pfuj!
– Ez… érdekesen hangzik – mondtam olyan udvariasan és felnőttesen, amennyire csak tőlem tellett. Az „érdekes” tulajdonképpen mindig jó válasznak bizonyul.
– Én sajnos vegetáriánus vagyok – jelentette ki Mia, aki mint annyiszor, most is sokkal rafináltabb volt nálam. – Azonkívül van ez a buta zellerallergiám.

Kapcsolódó szócikkek: Florence Spencer · Mia Silber · Olivia Silber (Liv)
>!
Nanaki

– Legyetek kedvesek! És próbáljatok meg viselkedni!
– Ez azt jelenti, hogy az asztalnál nem dobálózhatunk az étellel, nem böföghetünk hangosan, és nem mesélhetünk disznó vicceket, ahogy máskor szoktunk? (…) Anya, most komolyan, ha itt valakit figyelmeztetni kellene, hogy viselkedjen, az te vagy!
– Pontosan! Nekünk ugyanis tökéletes a modorunk. Jó estét uram! – Mia kacéran pukedlizett az ajtó mellett álló hatalmas kőfigura előtt (…) – Ha megengedi, a nevem Mia Silber, ez itt a nővérem Olivia Silber, és az aki a homlokát ráncolja, a mi szívtelen anyukánk, Professzor Dr. Dr. Ann Matthews. Megkérdezhetem, kihez van szerencsém?

42-43. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ann Matthews · Mia Silber
>!
little_Annie_Mary

– Beköltöznek ide az összes holmijukkal meg a dadusukkal!
– És a kutyájukkal – egészítette ki Mia.
– És a kutyájukkal – ismételte el Florence. Úgy tűnt, lassan elhagyja az ereje, már nem is kiabált, a „kutya” szót már szinte suttogva mondta ki.

54. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Florence Spencer · Mia Silber
>!
Hyacinth

Grayson ránk mosolygott.
– Sziasztok! Örülök, hogy megismerhetlek benneteket.
– Azt lefogadom – motyogtam.
– Rúzsos lett az arcod – mondta Mia.
Anya felsóhajtott, Grayson pedig kissé meghökkent képet vágott.

Kapcsolódó szócikkek: Grayson Spencer · Mia Silber · Olivia Silber (Liv)
>!
Hyacinth

– Anya, most komolyan, ha itt valakit figyelmeztetni kellene, hogy viselkedjen, az te vagy!
– Pontosan! Nekünk ugyanis tökéletes a modorunk. Jó estét, uram!
Mia kacéran pukedlizett az ajtó mellett álló hatalmas kőfigura előtt, ami leginkább egy sas (fejtől mellkasig) és egy oroszlán (a maradék) keverékének tűnt, és meglehetősen kövérre sikeredett.
– Ha megengedi, a nevem Mia Silber, ez itt a nővérem, Olivia Silber, és az, aki a homlokát ráncolja, a mi szívtelen anyukánk, Professzor Dr. Dr. Ann Matthews. Megkérdezhetem, kihez van szerencsém?

Kapcsolódó szócikkek: Ann Matthews · Mia Silber · Olivia Silber (Liv)
>!
Hyacinth

– Ó! – mondta Grayson. – Ez így elég béna. Akkor át kellene mennünk az ő szobáján, valahányszor billiárdozni akarunk a padláson.
Florence felnyögött.
– Mondd csak, felfogod egyáltalán, mit mondott apa az előbb? Három hét múlva beköltöznek…
– Pontosabban két hét múlva. Külön ezért kivettem egy nap szabadságot – jegyezte meg Ernest. – És előtte még ki is kell festeni.
– Beköltöznek ide az összes holmijukkal meg a dadusukkal!
– És a kutyájukkal – egészítette ki Mia.
– És a kutyájukkal – ismételte el Florence. Úgy tűnt, lassan elhagyja az ereje, már nem is kiabált, a „kutya” szót már szinte suttogva mondta ki. Mintegy végszóra a vörös kandúr megállt az étkezőasztal előtt, és hangosan nyávogni kezdett.

Kapcsolódó szócikkek: Ernest Spencer · Florence Spencer · Grayson Spencer · Mia Silber
>!
Hyacinth

– Pssszt! – csitított Lottie, és aggodalmas pillantást vetett hátra a válla felett. – Pontosan tudjátok, hogy ez csak átmeneti állapot. És hogy a villa maga volt a katasztrófa. – Lottie feladta, hogy tovább húzogassa a szoknyámat, úgysem segített semmit.
– Igen, ezt állítja Mr. Spencer – mondta Mia. (A keresztnevén kellett volna szólítanunk, de mindig úgy tettünk, mintha ezt elfelejtettük volna.)
– Anyukátok a saját szemével látta a patkányt – mondta Lottie. – Tényleg patkányokkal akartok egy fedél alatt lakni?
– Igen – feleltük Miával kórusban. Először is, a patkányok jobbak voltak, mint az imázsuk (ezt legalábbis a „L’ecsó” óta mindenki tudta), másodszor pedig, a patkányos dolgot nyilván csak kitalálta, mint ahogy a többit is. Annyira azért nem voltunk ostobák – pontosan tudtuk, merről fuj a szél. Anya tegnap este egy icipicit túlzásba esett, csak hogy meggyőzzön minket. Állítólag a mi álomvillánkban penészszag volt, a fűtés nem működött rendesen, a kéménybe befészkeltek a varjak, a szomszédok lármás fajankók voltak, a környék pedig sivár. Azonkívül a tömegközlekedés kedvezőtlen volt, és az iskolának, amelyikbe anya eredetileg beíratott minket, rettenetes híre volt. Ezért, mondta anya, kénytelen volt felmondani a bérleti szerződést, és kibérelni ezt a lakást itt – természetesen csak átmenetileg. (Mint mindent, ahol eddig laktunk.)
Na, jó, ismerte el anya, mindez a mi hátunk mögött történt, de csak azért, mert nem akarta elrontani az apával töltött nyaralásunkat. És egyébként is, mondta, ő csak a legjobbat akarta nekünk – mindennap ingázni fog Oxfordba, hogy mi itt egy kiváló iskolába járhassunk, és – „de most őszintén, egérkéim!” – hát nem sokkal menőbb dolog Londonban lakni, mint valahol vidéken?
Magától értetődő, hogy mindennek a legcsekélyebb köze sem volt ahhoz, hogy Mr. Ernest én-tudom-mi-jó-nektek Spencer véletlenül szintén Londonnak ezen a részén lakott, és azt akarta, hogy anya a lehető legközelebb legyen hozzá. És az iskola, amelyikbe beírattak, szintén egészen véletlenül volt ugyanaz, ahová Ernest gyerekei is jártak. Akiket pedig ma úgyszintén teljesen véletlenül meg fogunk ismerni azon a vacsorán Ernest házában.