Melinda Sordino személy
Idézetek
Ezzel a népszerűséggel örülhetek, ha a saját temetésemre kapok meghívást.
A könnyek feloldják az utolsó jégdarabot is a torkomban. Érzem, ahogy a fagyos hallgatás felolvad bennem, jégszilánkok hullnak és pocsolyává állnak össze a koszos padlón. Feltörnek a szavak. Én: „Hadd mondjam el!”
Túléltem. Itt vagyok. Becsavarodva, megkattanva, de itt vagyok. Hogyan tovább?
Beszívom az alsó ajkamat a fogaim közé. Ha nagyon akarnám, talán teljesen le tudnám nyelni magam.
Csak aludni akarok. Hátha akkor eltűnnek az emlékek… De tudom, hogy nem fognak. Csak egy agysebész tudná kivágni belőlem őket.
Ez az első reggelem a gimnáziumban. Van nálam hét új jegyzetfüzet, rajtam egy szoknya, amit utálok, bennem erős gyomorfájás.
(első mondat)
Nem tudom, melyik szülőmnek hagyott ki az agya, amikor ezt a kanapét megvették. Úgy kell enni rajta, hogy az ember a párnák kajás felét fordítja fölfelé. Két megjelenése van: a „Melinda pepperónit és gombát burkol” és a „Dehogy, asszonyom, nálunk soha senki nem eszik a nappaliban”.
Házi feladatok
Anyu: „Gyerünk, nézz rám.”
Ez már a halálhang. Amikor kicsi voltam, ettől a hangtól bepisiltem.
43. oldal, Animus Kiadó 2006