Maxim de Winter személy
Idézetek
– Nézz csak ide – szólalt meg Maxim hirtelen.
Erdős domb tetején álltunk, az ösvény előttünk kanyargott le a völgy felé, egy rohanó kis patak oldalán. Itt nem voltak sötét fák, sem ágbogas cserjék, a keskeny ösvény mindkét oldalán azaleák és rododendronok álltak, hosszú sorban, nem vérvörösek, mint azok az óriások a parkban, hanem fehérek, lazac- és aranyszínűek, kecses és gyönyörű virágok ingatták finom fejüket a szelíd nyári esőben. A levegő tele volt édes illatukkal, és nekem úgy tetszett mintha az illat összekeveredett volna a patak rohanó vizével, eggyé vált volna a csepergő esővel és a dús, nedves mohával a lábunk alatt.
Itt nem hallatszott más, csak a kis patak csobogása és az esőcseppek nyugodt, lassú neszezése. Mikor Maxim megszólalt, a hangja halk volt, szelíd és gyöngéd, mintha nem akarná megtörni a csendet.
– Úgy hívtuk ezt a helyet, hogy a Boldog-völgy – suttogta.
Maxim és Frank folyton faggattak, hogy milyen jelmezem lesz.
– Mondtam már, hogy nem árulom el. Meglepetés lesz.
– Remélem, nem fogsz bohócnak öltözni? – aggódott Maxim. – Nem valami komikus jelmezt választottál?
– Nem, nem, ne félj – mondtam fontoskodva.
– Legokosabb lett volna az Alice Csodaországban mellett maradnod.
– Vagy Jeanne d'Arc is lehetett volna a maga hajával – jegyezte meg Frank szerényen.
299. oldal
