Maxim személy

Julia Lewis Thomson: Többek által
Julia Lewis Thomson: Többek szerint
Julia Lewis Thomson: Többek között
!

Egy genetikus Maximról

Maximiliánnak genetikailag szőke a haja, mert a szülei is ilyen színű hajjal rendelkeztek. Oroszok.
Továbbá megjegyzem, orvosi értelemben genetikai mutáció nem következett be, így ez az istenverte hímringyó kölök (Mindenkitől elnézést kérek! Régről ismerem.) szőkének született. Megállapítható, hogy szuper képességekkel nem rendelkezik, tehát nem golyóálló, és a szifiliszt is gyakorta elkapja.
Orvosi javaslat: Nőzzön kevesebbet, és találjon állandó párt

(Írói utóirat: Anna ezt a cetlit hagyta Maxim párnáján Húsvét reggelén, miután nála aludt)

1 hozzászólás

Idézetek

CsakSimánDorka>!

Rohadt nehéz úgy utálni embereket, hogy látom a jó tulajdonságaikat amellett, hogy sokszor bántottak.

Kapcsolódó szócikkek: Maxim
CsakSimánDorka>!

Őrült sebességgel vezetett, a kanyaroknál szinte nem is fékezett, a lámpákon is úgy hajtott át, mintha színvak lenne.
– Egyáltalán tudod, hogy mi a jó franc az a zebra? – mordultam rá, miután leparkoltunk.
– Afrikai állat – mondta ártatlanul, miközben a sisakot húzta le a fejéről.
– KRESZ-t tanultál valaha?
– Egyszer elolvastam.
– Marha jó! Gondolhattam volna, hogy vetted a jogsidat – dünnyögtem.

Kapcsolódó szócikkek: Maxim · Nastya
Cicu>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

Tamás természetesen úgy ült le a haverjaival, hogy épp ráláttunk egymásra. Micsoda véletlen! Hol éhség, hol állatias féltékenység villant a szemében, ez mindig attól függött, hogy éppen táncoltam valakivel, vagy sem. De Maxim tapizását irtó rosszul viselte, amit nem is csodálok, mivel szándékosan engedtem egy kicsikét kalandozni a fiút. Maxim nem is vette komolyan, mivel tudta, hogy csak poénkodunk. Máskülönben tetszett, hogy gyötörhettem Tamást. Gonosz volt tőlem, de nem érdekelt, nekem is el kellett viselnem, hogy mással… Skype-ol.
– Most én táncolnék vele – jelentette ki Tamás eléggé mérgesen, mikor odajött hozzánk.
– Anna? – nézett rám kérdőn Maxim.
– Menj csak, Casanova! – mosolyogtam Maximra, hogy nyugodtan itt hagyjon, egyébként egy lépést se mozdult volna mellőlem. Igazi szívtipró volt, de nagyszerű barát, megvédte azokat, akik hozzá tartoztak.
– Eszednél vagy? Táncolni akarsz az unokahúgod előtt? – förmedtem Tamásra. Naivan tényleg azt hittem, bírni fogja, hogy a távolból csak szemlélhet minket Maximmal.
– Leszarom! Letöröm ennek a taknyosnak a kezét, ha még egyszer hozzád ér! – vicsorgott.
– Barátok vagyunk.
– A barátok nem fogdossák végig egymást! Szinte belecsókolt a nyakadba, nem vetted észre?
– Még a közelében sem volt! És ne fújd már fel így! Még a gimiből ismerem, csak hülyültünk.
– Nem érdekel! Az enyém vagy!
– Higgadj már le, te vadkan! Léna ki fog szúrni minket.
– Tudod, hogy mennyire kívánlak ebben a ruciban – sóhajtotta a szavakat a fülembe, amitől teljesen libabőrös lettem. – Legszívesebben letépném rólad! És te arra kényszerítesz, hogy csak nézzelek, amikor…
– Ha folytatod, én is elvesztem az eszem. – Erre még szorosabban vont magához tánc közben.
– Gyere velem hátra! – búgta a szavakat a nyakam hajlatába, én pedig megremegtem. Az ujjai a fenekemre csúsztak, és még inkább a csípőjéhez szorított. Megőrjített, ahogy ott éreztem.
– Észre fogják venni – mondtam elcsukló hangon.
– Gyors leszek és hatásos – nézett rám kaján mosollyal, miközben egyik kezével már a karomat cirógatta föl-le. – Kérlek!
– Gyere – suttogtam, és magam után húztam egy sötét raktárhelyiségbe.

163-164. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bodnár Anna · Erdős Tamás · Maxim
>!

– …. Átmaximalizálják egy kicsit a dalokat, és Foxi Maxi tolja majd addig, amíg utánunk jössz!
– Foxi Maxi az öreganyád! – szólt vissza Maxim.

90. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Maxim
CsakSimánDorka>!

– „Foxinak, […] Anna.” – olvastam fel lefordítva oroszra, majd automatikusan magyarul hozzátettem: – Foxi Maxi az öreganyátok!

Kapcsolódó szócikkek: Bodnár Anna · Maxim
agi89>!

[…] Idő van, te pedig húzod. Mondd már azt a rohadt nevet!
– Elindulhattál volna időben! De nem, te inkább az új recepciós lány szoknyájának a hosszát ellenőrizted.
– Tudhatnád, hogy ez egy nagyon fontos minőségellenőrzés volt, mivel vele találkoznak először az ügyfelek. Csak az érdekeidet tartottam szem előtt.

16. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Erdős Tamás · Maxim
Viktória_Erdei P>!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– Beszappanozhatlak? – léptem hozzá a zuhanyfülkében.
– Kérlek, menj el!
– El is fogok – mormogtam a nyakába. Magamhoz húztam, az egyik kezemmel a mellét kezdtem el masszírozni, a másikkal lefelé indultam, hogy megkeressem legjobb helyet, ami létezik a bolygón. Már éppen bedugtam volna az ujjamat, amikor a nyakamba szakadt a jeges víz.
– Au, basszus, ez rohadt hideg! – sikoltottam, mint egy gyerek.
– Ez legalább lehűt!
– Jó, oké, értem! Elhúzok! – morogtam. – De egy kiállhatatlan perszóna vagy! – Kinyargaltam a fürdőből, megszárítkoztam, magamra rángattam a ruháimat, és otthagytam.

43. oldal, 7. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Maxim
ZCsilla>!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

…pedig a szex magában tényleg olyan, akár a kaja fűszer nélkül: oltja az étvágyat, de nem okoz örömöt az evés.

141. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Maxim
EditVagyok>!

Cselekményleírást tartalmazó szöveg

– Legyél hálás azért, amid van, és inkább becsüld meg azt az egy nőt az oldaladon a több száz üresfejű cicababa helyett

140. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Maxim · Szása
Cicu>!

Ekkor jött Timi is, és egyből Fecó ölébe huppant.
– Látom, dúl a love – közeledett vigyorogva Maxim, szokás szerint szexi szűk farmergatyában, és egy olyan pólóban, ami szinte szétrepedt az izmain – határozottan szívdöglesztően nézett ki. A csajok már sorakoztak az asztalunk körül, várva, hogy kiválassza az aznapi szerencsés ágymelegítőjét. Szánalmat ébresztett bennem, hogy ilyen olcsón adják magukat.
– Én meg azt látom, hogy ugyanolyan tahó vagy – vágott vissza Fecó.
– Na most miért bántasz?
Jó volt látni, hogy újra a semmin civódnak, és minden megy tovább a maga útján.

120. oldal

Kapcsolódó szócikkek: ágymelegítő · Maxim