Max von Passau személy
Idézetek
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Max egy őr kíséretében átvágott a tábor főterén; szürke nap volt, hószagú. Minden egyes alkalommal érezte sorsa kegyetlen iróniáját. Sachsenhausenben, úgy látszik, mindig ilyen jeges a szél, ugyanúgy rángatják végeérhetetlenül az embert ide-oda, és a megaláztatások is hasonlóak. A rémálom újrakezdődött, csak most orosz szájíz szerint. A tömegsírokat mindennap használták. A gázkamrákat nem. Diktatúrája válogatja, hogyan hal meg az ember, de csak meghal mégis. Hogyan lehet vele ilyen kíméletlen a végzet? Vajon hány nő és férfi élte túl a nemzetiszocialista koncentrációs táborokat, hogy aztán kommunista táborban végezze? „Mocskos egy korszak ez”, mondaná megvetően legjobb barátja Ferdinand, ha a nácik nem fejezték volna le hazaárulásért.
157. oldal, Berlin, 1945 októbere (Athenaeum, 2011)
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
Max túlélte a koncentrációs tábort. Néha eltöprengett, minek köszönheti mindezt: a gondviselésnek, a puszta vakszerencsének vagy saját akaraterejének…. De most itt van, friss levegő simogatja az arcát, figyeli a kerti virágok körül döngicsélő méheket, és miközben szinte csak úgy issza a napfényt, és az élet lassan visszaköltözik belé, valahogy mégis furcsán elveszettnek érzi magát. A háború véget ért, de ő fogoly maradt, emlékei foglya, mert egyfolytában barátai járnak az eszében, akik mind egy szálig meghaltak. Egyikük sem élte túl a tragédiát. Ferdinand, Milo, Walter, Helmuth … Agyonlőtték vagy felakasztották őket. Egyre csak kísértik az arcok. ha becsukja a szemét, újra maga előtt látja ezeket az intelligens, áldozatkész, hittel teli és bátor férfiakat, akik mind az igazság oldalán álltak. Szívébe markolt a fájdalom.
100. oldal, Berlin, 1945 májusa (Athenaeum, 2011)