Matula bácsi személy
Idézetek
Elsősorban Matulának olyan bagószaga volt, hogy a legöregebb szúnyogveteránok ijedten és enyhe nikotinmérgezéssel zümmögtek tova, másodsorban pedig Matulának olyan bőre volt, hogy azon némely süldőszúnyog esetleg megfenhette szurkálóját, de csípésről szó sem lehetett. Hetven év napja, szele, zimankója, harmatja, esője cserzette azt a bőrt, és legfeljebb suszterárral lehetett volna kilyukasztani. Merő finomkodás volt tehát Matula azon állítása, hogy őt eszik a szúnyogok.
Berekben
Fekete István: Öreg magyarok 97% Válogatott novellák
– Nem baj, István bácsi – szólalt meg csendesen Bütyök –, de én szeretném megköszönni…
– Jó! Miután ezzel megvagyunk… Tutajos, kérlek, te se akarj szónokolni, hanem tölts a poharakba. Annyi az egész, hogy jó ereztétek magatokat, és sokkal nagyobb örömet szereztetek nekem, mint amennyit én adtam nektek. Kész! Megerősödtetek kívül és belül, hogy otthon nem ismernek meg benneteket, de ezt inkább Matulának köszönhetitek.
– Gergő bácsi: angyal – mondta Bütyök.
– Lehet, de a valóságos angyalok valószínűleg visongva futnának világgá, ha az öreg megjelenne köztük pipájával és kéthetes szakállával.
Igen, az öreg Gergő – ha kellett – merev volt, mint a bazaltkő, de alkalomadtán hajlékony, mint a simogatás
210. oldal (Móra, 2012)
De kell nekünk még egyáltalán foglalkoznunk a nyelvjárásokkal? A magyar közvélekedésre jellemző nézet szerint már nem sokáig, hiszen Magyarországon szinte alig élnek nyelvjárások. Az értelmiségiek nagy része boldogan sajnálkozik az „ízes nyelvjárási beszéd” kipusztulásán, nosztalgiával emlegeti Matula bácsit, de jeges rémület töltené el, ha a gyereke az óvodából matulabácsis, őző, palóc, „debrecenies” vagy bármi hasonló beszédet hurcolna haza (kivéve persze, ha otthon így beszélnek).
52. oldal, 2. fejezet: Határtalan nyelv – A nyelvjárások (Szak, 2014)
Matulát érezte maga mellett, s az öregember maga volt a világos bizonyosság, maga volt a mellékutak nélküli valóság és természetesség. Nem, Matulát nem lehetett hasonlítani senkihez, mert Matula maga volt a berek könyörtelen, mégis csodálatos valósága.
Matula csóválta a fejét, de mosolygott, és arra gondolt, hogy öreg életének milyen kedves is ez az egész kelekótya társaság.
327. oldal (Móra, 1977)
– Hát akkor menjünk – feküdt tovább Bütyök is –, menjünk, és hordjunk be fát.
Matula mosolygott.
– Nem muszáj felkelni, azt már nem is mondom. Majd kis kereket faragok az ágylábak alá, semmi az, csak nyolc kerék kell, aztán kihúzom magukat, meg visszahúzom…
– Kelünk már, Gergő bácsi – nevetett Tutajos –, csak talán inkább szántalpakat kellene faragni, abból csak négy kell, meg látom, esik is… inkább a szán való ilyenkor…
269. oldal (Móra, 1977)
-Ne nagyképűsködj, mert az már fél hazugság! Nem érdekel! Te is tudod, én is tudom. Hát baj az? Téged más érdekel, s ezt mindenkinek tudomásul kell venni. Állj ki amellett, amit szeretsz, és ne légy udvarias a magad kárára.
127. oldal (Móra, 1977)