Matthew Swift személy
Idézetek
Daisy volt a legbosszantóbb, legelbűvölőbb nő, akivel valaha találkozott. Égiháború és szivárvány egyetlen kényelmesen kicsi csomagban.
– A Bowman nővérek meglehetősen veszélyesek e tekintetben. Amikor valamelyikük először felkelti az érdeklődését, csak annyi tudatosul az emberben, hogy nála bosszantóbb nőszeméllyel még nem találkozott. De amikor rájön, hogy milyen őrjítő teremtmény, alig várja, hogy újra lássa. Mint egy gyógyíthatatlan betegség, terjed egyik szervéről a másikra. Elfogja a sóvárgás. Vele összehasonlítva a többi nő szürkévé és unalmassá válik. Annyira vágyik utána, hogy a végén úgy érzi, ebbe bele fog őrülni. Képtelen másra gondolni…
– Ez a szoba a gróf egyik húgáé volt – mondta. – Azt mesélték, hogy a szerelme… egy istállófiú… fel szokott mászni az erkélyre, hogy meglátogassa. Úgy, mint Rómeó.
– Remélem, a jutalom megérte a kockázatot.
– Te vállalnál ekkora kockázatot a kedvemért?
– Ha az lenne az egyetlen módja, hogy veled lehessek. De semmi értelme felmászni egy emeleti erkélyre, amikor a szobának van egy tökéletesen jó ajtaja.
– Az ajtót használni közel sem romantikus.
– Ha kitöröm a nyakam, az sem.
12. fejezet
– A Platánfa Egyezmény vezetett a New York-i tőzsde megalakulásához – felelte Swift. – Azt hittem, elég informatív vagyok, de úgy tűnik, az együttműködési megállapodásnál Isabelle kisasszony elvesztette az érdeklődését.
– Értem, addig untatta a kicsit, amíg az elaludt.
– Hallania kellene, amikor a harminchetes tőzsdeeséshez vezető piaci erők egyensúlyhiányáról beszélek. Azt mondják, jobb, mint a laudanum.
Swift az asztalukhoz lépett, és udvariasan meghajolt.
– Asszonyom – szólt Lillianhez –, örülök, hogy újra láthatom. – Megengedi ,hogy gratuláljak a házasságához, és… – habozva elhallgatott, mert Lillianen ugyan jól látszódott a terhesség, udvariatlanság lett volna megemlíteni az állapotát – megjegyeznem, hogy remekül néz ki? – fejeztbe be.
– Akkora vagyok, mint egy ház – mondta Lillian szárazon, félresöpörve minden diplomatikusságot.
– Daisy Bowman, hajlandó lennék örökké a pokol tüzén égni egyetlen óráért veled.
– Állatorvost hozott? – kérdezte Lillian éles hangon az ágyból.
– Nagyon ajánlották.
[…]
– Mennyi tapasztalata van? – faggatta Lillian Merrittet.
– Tegnap segítettem egy bulldog ellésénél. Azelőtt pedig…
– Ennyi elég is – mondta sietve Westcliff, ahogy a felesége megmarkolta a csuklóját az újabb fájás közeledtével. – Jöjjön be.
[…]
Az állatorvos a mosdóállványnál állt, és a kezét szappanozta.
Barátságosan Daisyre mosolygott, aki visszamosolygott rá.
– Gratulálok, Mr. Merritt. Úgy tűnik, új fajt illeszthet a repertoárjába.
9. fejezet
– Nagyon határozottan közöltem Mr. Swifttel, hogy senkinek sem engedem, hogy boldogtalanná tegye Daisyt. Aztán a szavát kértem, hogy sohasem veszi el feleségül.
– Ó, hála istennek! – sóhajtott fel Lillian megkönnyebbülten.
– Megtagadta.
– Mit csinált? – tátotta el a száját az asszony döbbenten. – De hiszen soha senki nem tagadja meg az engedelmességet veled szemben.
– Nyilvánvaló, hogy Mr. Swiftnek erről elfelejtettek szólni.
4. fejezet
Daisy érdeklődését felkeltette, mi minden lehet a férfi zsebében, ezért kérte, hogy mutassa meg.
– Csalódott lesz – figyelmeztette Swift, miközben előbányászta kabátzsebéből a holmikat, majd az egészet a lány ölébe rakta, rábízva, hogy átböngéssze.
– Ön rosszabb, mint egy szarka – jegyezte meg Daisy szélesen mosolyogva. Ott volt a bicska és a horgászzsinór, néhány pénzérme, egy tollhegy, a szemüveg, egy kis darabka szappan… és egy kis papírtasak, amelyben fűzfakéreg por volt.
– Szokott fájni a feje, Mr. Swift? – kérdezte Daisy a kis tasakot a hüvelyk- és a mutatóujja közé fogva.
– Nem, de az ön apjának igen, valahányszor rossz hírt kap, és általában én vagyok az, aki átadja azt a rossz hírt.
Daisy nevetett, és felvett egy apró ezüstdobozt az ölében levő halomból.
– A gyufa minek? Azt hittem, nem dohányzik.
– Az ember sohasem tudhatja, mikor lesz szükség tűzre.
Daisy egy levélnyi gombostűt emelt a magasba, és kérdőn felvonta a szemöldökét.
– A papírok összetűzésére használom – mondta Swift. – De más alkalmakkor is hasznát vettem már.
– Van olyan vészhelyzet, amelyre ön nincs felkészülve, Mr. Swift? – kérdezte Daisy évődve.
– Bowman kisasszony, ha elég zsebem lenne, meg tudnám menteni a
világot.
9. fejezet