Matthew Shapiro személy

Valahol félúton a sztoikus fatalizmus és a buddhista impermanencia között annak vette az emberi létet, ami: különösképpen sérülékeny és bizonytalan dolog, szüntelen változásban lévő folyamat. Semmi sem volt változatlan és megváltoztathatatlan, főleg nem a boldogság. Az törékeny volt, akár az üveg, nem örökre szólt, hanem talán csak egy röpke pillanatra.

21. oldal

Mindenki követ el hibákat.

– A teste a temetőben van, ezt nagyon jól tudod. De a szeretete az nem halt meg – engedett Matthew. – Az ott él a szívünkben és az emlékezetünkben. Megőrizhetjük emlékét, ha beszélünk róla, ha felidézzük az együtt töltött boldog pillanatokat, elnézegetjük a fényképeket és kimegyünk a sírjához.

„A shar-pei a lábához dörgölődzött, és vidáman vakkantott.
– Clovisnak hívják, és úgy látom, máris a szívébe zárta magát! – lelkendezett Emma.
Matt megsimogatta az állatot. A nap aranyport szórt a fák ágai közé.”

Matthew zihálva fejezte be a kocogást. Több mint egy órát futott, egy teljes kört leírva megkerülte a Charles folyó úszódokkját, eljutott egészen a MIT épületegyütteséig, aztán visszafordult a Public Garden felé.

396. oldal