Matsuda Okitsugu (Macu) személy

     – Basszus! – nézett fel Zsolti riadtan a telefonjából.
     – Mi az? – kérdezte Dave rémülten.
     – Basszus. Ott felejtettem a barátnőmet a suliban! – mondta, aztán olyan röhögésben tört ki, hogy lefeküdt a mellette lévő székre (Macu ölébe), és nem bírt felkelni.
     – Hogy érted, hogy ott felejtetted? – kérdeztem nevetve.
     – Mittom' én. Annyira görcsöltem, hogy Dave-ékkel minden oké legyen, hogy elfelejtettem, hogy van barátnőm – röhögött, aztán lefordult a székről, és beesett az asztal alá. És ekkor kész, mindenkiből kiszakadt az önfeledt nevetés. Én konkrétan lekönnyeztem a maradék sminkemet is.

     – Rendben, akkor felszállhattok – bólintott szigorúan.
     – Ülésrend van? – kurjantotta Macu, és azt hiszem, poénnak szánta. Hát, nem az volt.
     – Konkrét ülésrend nincs, azonban a két bagós mellettem, Pósa és Antai-Kelemen is szem előtt, Nagy Zsolt, te pedig előttem! – rendelkezett Máday.
     – Remek kirándulás lesz – fintorgott Zsolti, aztán megindult, hogy felszálljon a buszra. Mielőtt fellépett volna, megállt Máday előtt, és maga elé húzta a táskáját. – Tetszik kérni rizst?
     – Parancsolsz?
     – Rizs – emelt ki Zsolti egy műanyag tálat, és felnyitotta a tetejét.
     – Ez nagyon kedves, de nem – közölte Máday csodálkozva.
     – Értem. Ubit? – húzott ki Zsolti a táskájából egy kígyóuborkát (?).
     – Nem, azt sem.
     – Jó. Éééés – matatott Zsolti – parit csak tetszik kérni – vett ki egy doboz koktélparadicsomot.
     – Mi lenne, ha felszállnál a buszra?
     – De türelmetlenek vagyunk ma reggel – motyogta Zsolti, mi meg folyamatosan röhögtünk.
    Előttem Dave szállt fel, aki azonnal meg akart ismerkedni a sofőrrel.
     – Láthatnám az iratait? – kérdezte.
     – Mi? – kérdezett vissza a sofőr. Jogos, szerintem a háta közepére nem kívánt hajnalban egy csapat diákot. Főleg, akik közt ott van Dave.
     – A papírokat. Jogosítvány, forgalmi.
     – Te most igazoltatsz? – röhögte el magát a sofőr.
     – Nem, de nem szállok fel, ha nem vagyok biztos abban, hogy valódi sofőrünk van. Nem látta a Rémálom az Elm utcában második részét?

     – Rentai! Hát nem osztottad meg a társaiddal a jó hírt? – kérdezte annyira nyájas hangon, hogy kedvem lett volna zokogva elrohanni.
     – Milyen Párizs? – kapkodta a fejét Virág.
    A teremben zúgolódás kezdődött, mindenki forgatta a fejét, egymástól kérdezgették, hogy mi van, Kinga feszülten figyelt, én pedig képtelen voltam szembenézni velük, csupán egy emberrel tartottam a szemkontaktust. Cortez lazán, a székén hátradőlve ült és nézett. Semmit nem tudtam kiolvasni az arcából, sem dühöt, sem meglepődést, sem szomorúságot. A mélykék szempár fagyosan meredt rám.
     – Ren lelép Párizsba? – kérdezte Ricsi hol magától, hol Corteztől, hol bárkitől.
     – Ki megy Párizsba? – értetlenkedett Zsolti.
     – Paris? – csillant fel Jacques szeme.
     – Reni, ez komoly? – tátotta el a száját Virág.
     – Elnézést, ha lelőttem a poént – jegyezte meg lazán Vladár. Á, ugyan. Semmi baj. Lassan lelőhetne engem is. Mivel látta, hogy abszolút lefagytam, a többiek meg csak tomboltak, folytatta. – Tehát, most már nem titok, hogy Rentai idén iskolánk büszkesége, az ösztöndíjprogramra őt választották ki, így jövőre egy párizsi egyetemen folytathatja tanulmányait.
     – Menjmá’ – röhögött Zsolti, aztán, amikor látta, hogy nem nevetem el magam, rádöbbent, hogy ez komoly, és azonnal módosította. – Ne menjmá’.
     – Kitweetelhetem? – kérdezte Macu.
     – Szakadj már le arról a szarról fél percre! – ordított rá Ricsi elég gorombán, majd újra felém nézett. – Ren. Szólalj már meg.
     – Mit mondjak? – kérdeztem könnyes szemmel.
     – Hogy nem igaz! – suttogta Virág sírógörccsel küzdve.
     – Ezt nem mondhatom – ráztam meg a fejem.

     – Jó, akkor vegyük át még egyszer, ki mit hoz holnapra – fektette a térdére Dave az iPadjét, és mint egy varázsló, ide-oda húzogatta rajta az ujját, a gép pedig engedelmeskedett. – Tehát. Virág hozza a saslikhoz valót.
     – Hol lehet saslikot kapni? – pislogott Virág.
     – A saslikboltban – mondta Macu.
     – Télleg'? – hitte el Virág zokszó nélkül.
     – Emó, ne hülyülj már. Nincs saslikbolt – szólt rá Ricsi. – Macu, te meg szórakozzál **** (cenzúrázva) – tette hozzá. Én meg tovább figyeltem Dave-re, aki leszedte a netről, hogy mi kell egy igazi grillpartihoz. Az én feladatom a zöldségek beszerzése. Kaliforniai paprika, paradicsom, hagyma, uborka, krumpli…
     – A krumpli nem zöldség – mondta Zsolti.
     – Akkor mi? – tette csípőre a kezét Kinga.
     – Krumpli – érvelt Zsolti, szerinte teljesen logikusan.
     – Zöldség – vágta rá Kinga.
     – Hogy lenne már az? Nem is zöld! – rázta a fejét Zsolti.

     – Íjjj, ez tényleg jó. Küldd áááát – kérte Virág azonnal.
     – Egy pillanat, már küldöm is. Csak előtte átdobom Corteznek. Hogy ha leszállt, és bekapcsolja a mobilját, ezt lássa először – közölte a tervét boldogan.
     – Nem is tudom – nevettem fel. – Lehet, ha ezt meglátja, vissza se akar jönni – fogtam a fejem, és az überciki retró képünkön szörnyülködtem.
     – Visszajön, mert hiányozni fogok neki – szólt Zsolti, mire mindannyian felröhögtünk.
     – Ja, meg a pólója. Azért is visszajön – oltott tovább Macu a felsőmre mutogatva, én pedig vigyorogva fogtam a fejem.
     – Ez minden? Zsolti és a pólója? – röhögtem fel őszinte jókedvvel.
     – Jó, talán még van valami – mosolygott rám Dave.
     – Remélem is – bólogattam.
     – A gitárja is itt maradt – tette hozzá.
     – Nagyon viccesek vagytok – néztem körbe. Ahogy a többiek hülyültek, rájöttem, mind azon voltak, hogy jól érezzem magam. És ezért őszintén hálás voltam.
     – Mélyen tisztelt végzősök – állt meg mellettünk Máday. – Nagyon remélem, hogy összeszeditek magatokat, és jövőre nem lesz ennyi fegyelmezési probléma veletek – tette csípőre a kezét.
     – Bernáth! Mi van a füled mögött? – ordította el magát. Andris odanyúlt, és megtapogatta a szál cigit, majd széttárta a karját. – Én nem tudom, valaki odatehette.
     – És mégis, ki? – üvöltötte Máday.
     – Gondos tanárnő? – kérdezte Robi, mi pedig rázkódó vállal fojtottuk vissza a röhögésünket.