Massimo Borelli személy

Még egy ideig nézzük a szaladgálást, majd Massimo sokkal halkabban jegyzi meg.
– Ritka szarul nézel ki.
Felé fordulok, döbbenten vonom fel a szemöldökömet.
– Te most hozzám beszélsz?
– Nem. A pohárban lévő koktélnak mondtam.
Én barom, még meg is nézem a löttyét, amit alaposan megtáncoltat a díszes pohárban.
– Hát… Most azt fogod mondani, hogy rohadt szerény vagyok, de ilyet nem szoktak nekem mondani.
– Mert nem szoktál ilyen fosul kinézni. Ennyi.

– Igen. De neked leginkább engem kell szeretned! Mert én ilyen vagyok, Suzanne. Ha azt akarod, hogy más legyek, azzal megölsz. És amikor majd a halálomon leszek, akkor fogsz rádöbbenni, hogy az a másik Massimo sokkal szerethetőbb volt.

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– Hát persze! Hol is ehettél volna máshol, ha nem ott, ami a te nevedet viseli. Nem vagy te egy kicsit öntelt?
– Tudod, hogy nem szeretem a „kicsit” dolgokat. A „csordultig” dolgokat szeretem.
– Jó. Akkor csordultig öntelt vagy.

– Nincs rajta tengeri mütyür! – Felnevetek, mert Massimo a herkentyű helyett mindig mütyürt mond. Anyanyelvi szinten beszél angolul, de vannak szavak, amiket nem bír megjegyezni.
– Herkentyű, nem mütyür.
Ő is felkacag, ritkán látom ennyire önfeledtnek.
– Az a legnagyobb baj az angollal, hogy túl egyszerű. – Váratlanul ledobja a pizzát, és odahajol elém. – Te vagy az egyetlen, ami angol és bonyolult.

– Te az én részem vagy! Akkor lélegzel, ha hagyom! Akkor vagy boldog, ha én azzá teszlek! Akkor jössz hozzám, amikor csak akarom! – A hallgatásomra felragyog arcán az a tipikus győztes mosoly. Kicsordul a könnyem. Már nem vagyok dühös, csupán elkeseredett. – Sírnod is csak akkor szabad, ha én megengedem! – Egyre sűrűbben potyognak a könnyeim. – Most hagyom!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– Mondd, hogy ez nem fenyegetés!
Talán túl egyformák vagyunk, mert mindketten hangosan felnevetünk.
– Félnél, ha fenyegetnélek?
– Félne a faszom! – vágja hozzám a választ túl gyorsan,…

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

Néha csak úgy él az ember bele a semmibe, és fel sem fogja, hogy minden gondtalan. Aztán egyszer csak a nyakába akasztanak odafentről egy súlyt. Picit meggörnyedsz, már kezdesz magadhoz térni, de akasztanak egyet a kezedre is… egy másikat a másik kezedre… aztán a derekadra is rákötöznek egy mázsás zsákot… és ez így megy addig, amíg már azt hiszed, megroppansz. De akkor azért még jön egy utolsó súly, amit a lelkedre és a szívedre tesznek föl.